Ádenben robbantott az Iszlám Állam

Tíz halálos áldozata és több sebesültje is van annak az öngyilkos robbantásnak, amelyet egy ádeni ellenőrző pontnál követtek el kedden. A merényletért az Iszlám Állam (IS) vállalt felelősséget. Legutóbb november 6-án csapott le az IS Jemenben. Akkor túszokat is szedtek, a kiszabadításukért folytatott harcban 29-en haltak meg.

Szerző
2017.11.14 20:55

Verekedett az államfő biztonsági embere

Publikálás dátuma
2018.07.19 20:06

Fotó: AFP/ Christope Archambult
Csaknem negyed évvel a történtek után árasztotta el a francia sajtót egy botrány híre.  Eszerint a május elsejei párizsi tüntetésen az államfő egyik biztonsági embere tettleg bántalmazott egy tiltakozót. A Le Monde birtokába jutott fotó cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy Alexandre Benalla, az Élysée-palota helyettes kabinetfőnöke, a köztársasági elnök közeli munkatársa, nagy erővel vert egy tüntetőt a demonstráció közben. Utóbb rekonstruálták pontosan a történteket. A kora este folyamán tűnt fel egy rendőrségi sisakot viselő férfi, aki előbb gumilövedékkel rálőtt egy tőle éppen néhány méterre lévő fiatal lányra. Utána a nyakánál fogva a földre tepert egy férfit, ütötte, verte, ahol érte. Minthogy azonban láthatóan attól tartott, hogy fölismerik, ezért rögtön futásnak is eredt, igyekezett eltűnni a kamerák elől. Aggodalma indokolt volt, minthogy se rendőr, se biztonsági ember nem volt, viszont közeli munkatársa az államfőnek. Csak a beavatottak ismerik, irodája van az elnöki palotában, ám létezéséről eddig kevesen tudtak. A Le Monde hírének minden sorát megerősítette a csütörtöki Le Figaro is. A további részletek fölfedték aztán, hogy Benalla már a korábbi szocialista kormányzat idején is a politikai körök közelébe került, vezető férfiak és asszonyok „oltalmazójaként”. Hollande elnöksége alatt Macron egy ideig gazdasági miniszter volt, és Benalla már akkor körülötte is serénykedett, ugyancsak biztonsági feladattal. Az internet értesülései szerint Benallát még tegnap berendelték, és elismerte a terhére rótt cselekedeteket. A történtek idején Macron éppen Ausztráliában volt, és ott tájékoztatták a részletekről. Utasítására verekedő munkatársát néhány napig figyelték. Két hétre fel is függesztették a munkából. Az Élysée-palota csütörtökön kora délután közölte, hogy Benallát azonnal eltávolították az államfő környezetéből. Továbbra is az Elysée-palotában dolgozik, de már nem vesz részt az elnöki látogatások biztosításának szervezésében, hanem más munkakörbe került.  
2018.07.19 20:06
Frissítve: 2018.07.19 20:10

Trump alig várja, hogy újra találkozzon Putyinnal

Publikálás dátuma
2018.07.19 17:37
Donald Trump és Vlagyimir Putyin helsinki kézfogása. Trump már egy újabb találkozóban reménykedik
Fotó: AFP/ Brendan Smialowski
Az amerikai elnöknek már most hiányzik orosz kollégája társasága, hiszen annyi megbeszélni valójuk lenne Ukrajnáról, a terrorizmusról és az atomfegyverekről. Eközben még el sem ült az előző találkozó miatti botrány.
Trump ezt követően leszögezte, „türelmetlenül” várja a második találkozót Vlagyimir Putyinnal, hogy megkezdhesse mindannak valóra váltását, amiről Helsinkiben beszéltek. Mint fogalmazott, konkrétan "a terrorizmust, Izrael biztonságát, az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását, a kereskedelmet, Ukrajnát, a Közel-Keletet, Észak-Koreát és még sok mindent". Hozátette: „sokféle válasz van ezekre, némelyikük könnyű, némelyikük nehéz, de mindegyikük megoldható”.   
Az amerikai sajtó munkatársai a Twitter-bejegyzés közzététele után azonnal keresték a Fehér Házat, megerősítendő vagy cáfolandó egy újabb találkozó előkészítését, ám az elnöki hivatal egyelőre nem kívánt reagálni a bejegyzésben megfogalmazottakra. 
Az sem volt éppen szerencsés megjegyzés Donald Trump részéről, hogy – bár bízik az orosz manipulációra figyelmeztető amerikai szolgálatokban – Putyin nagyon meggyőzően állította, hogy nem történt beavatkozás, és ő hisz neki. a Népszavának nyilatkozó szakértő, Sz. Bíró Zoltán szerint a találkozó nagyban erősítette az orosz államfő pozícióját, úgy, hogy Putyin gyakorlatilag semmit sem ígért az amerikai félnek, 
2018.07.19 17:37