Roscoe „Fatty” Arbuckle komikus, a kor ünnepelt némafilm-színésze 1921-ben házibulit rendezett. Az összejövetel végén Virginia Rappe színésznőt életveszélyes állapotban szállították kórházba, nemi erőszak miatti, komoly belső sérülésekkel. Négy nap múlva meghalt. Egyes lapok szerint a színésznő Fatty Arbuckle-t nevezte meg támadójaként – mások szerint viszont orvosa épp az ellenkezőjét állította. Fatty Arbuckle-t bizonyítékok híján nem ítélték el, ahogyan mást sem. A komikustól a tárgyalássorozat végén bocsánatot kértek az esküdtek, karrierje azonban derékba tört. Többé nem színészkedett, rendezni is csak álnéven tudott.
Roland Barthes kritikus, filozófus azt írja A szerző halála című esszéjében: „Még mindig a szerző uralja az irodalomtörténeti kézikönyveket, az írók életrajzait, a magazinok interjúit, de még az irodalmárok tudatát is, akik benső naplóikban igyekeznek összekapcsolni személyüket és művüket; a jelenlegi kultúra irodalomképe zsarnokian a szerző köré épül, személye, története, ízlése, szenvedélyei köré; a kritika többnyire ma is abban áll, hogy kijelentik: Baudelaire életműve nem más, mint Baudelaire, az ember kudarca, Van Gogh életműve saját őrültsége, Csajkovszkijé pedig a bűnei; a mű magyarázatát mindig abban keresik, aki létrehozta, mintha a fikció többé-kevésbé áttetsző allegóriáján túl végső soron mindig egyetlen személy hangját hallanánk, a szerzőét, aki feltárja „titkait”.” Barthes szerint az olvasó születésének ára a szerző halála – tehát félre kell tennünk mindent, amit az alkotóról tudunk vagy gondolunk, és önmagában szemlélni az alkotást.
Csakhogy ez egyáltalán nem könnyű. Sokan ironizáltak például azon, hogy Molnár Ferenc déd- és ükunokái tiltakoznak Marton László A Pál utcai fiúk-rendezése ellen a direktor zaklatási ügyei kapcsán – miközben magáról Molnárról például számos helyen leírták már, hogy rendszeresen, még annak terhessége alatt is bántalmazta első feleségét, Vészi Margitot – egyszer például eltörte az ujját. Egy színész esetében még nehezebb elvonatkoztatni az alkotótól, hiszen ott a műalkotás „felülete”, maga az arc és a test. Kevin Spacey karrierje teljesen összeomlott, amikor kiderült: a színész szexuális ragadozóként viselkedik a hierarchiában alárendelt kollégákkal. A Kártyavár című sorozat forgatása leállt, legújabb filmjét nem mutatják be. Nyilvánvalóan nem lehet ugyanis függetleníteni arcát mindattól, ami kiderült róla. Még akkor sem, ha a Kártyavár remek sorozat.
Fotó: AFP
Charles Manson a kor híres zenészei – a többi közt a The Beach Boys tagja, Dennis Wilson – szerint tehetséges zenész és dalszerző volt. Ő azonban gyilkosságra felbujtó szektavezérként lett világhírű, ily módon dalait képtelenség ezt figyelmen kívül hagyva hallgatni.A Guns N’ Roses 1993-ban feldolgozta Manson Look at Your Game, Girl című számát – amelyet 1967-ben azért adtak ki, hogy pénzt gyűjtsenek a Tate-LaBianca–gyilkosságokat elkövető szekta védelmére az évszázad perében. Noha a Guns tagjai is ellenkeztek, az énekes Axl Rose ragaszkodott a dalhoz – amiből természetesen jókora botrány kerekedett. A szerzemény ez esetben tehát akkor sem független, ha nem a szerző az előadója.
Egyes életművek megítélése azonban nem ilyen egyértelmű – és ezt még csak nem is a bűnök komolysága alapján dönti el a közönség. Michael Jackson popikon-státuszát sem a bizarr magánvidámparkos-állatkertes hübrisze, sem a sorozatos gyermekmolesztálási ügyek nem tudták megsemmisíteni. A rajongók könnyedén szemet hunynak Frank Sinatra maffiakapcsolatai, Woody Allen abúzusbotránya vagy Roman Polanski nemierőszak-ügye fölött, azt sugallva ezzel, hogy a tehetség mindenek fölött áll, a siker mentesít a felelősség alól.
Egy tavalyi pszichológiai tanulmány 2500 férfi és nő adatai alapján vizsgálja a szexuális ragadozók profilját. A vizsgálat során amerikai és izraeli kutatók arra jutottak, hogy főként a „sötét triád”, vagyis három tulajdonság: a narcizmus, a pszichopátia és a machiavellizmus együttállása hajlamosít arra, hogy szexuális élvezetet jelentsen neki a másokkal szembeni visszaélés. Két londoni pszichiáter, Raj Persaud és Peter Bruggen a Project Syndicate honlapján részletesen elemzi, hogy a narcisztikusok meg vannak győződve saját kiválóságukról, felsőbbrendűségükről – a machiavellisták pedig profin manipulálnak, bízva abban, hogy sosem buknak le. A két szakember szerint a ragadozók beismerése, bocsánatkérése hiteltelen: szerintük a szenvedélybetegségre való hivatkozás csupán a manipuláció része.
R. Kelly valóságos legendának számít az R’N’B-kedvelő afro-amerikai közösségben, az agresszív hiphop-kultúrával szemben régóta ő testesíti meg a lovagias, finom, romantikus férfi eszményét, dalszövegeivel pedig rá is kontráz erre. Eközben pedig R. Kellyt sok-sok éve vádolják nemi erőszakkal és azzal, hogy karriert kínál fiatal lányoknak, akiket később gyakorlatilag szexrabszolgaként tart. A Rolling Stone magazinban nemrég megszólalt az egyik áldozat, és borzalmas dolgokat mesélt: az énekes-producer szexuális együttlétekre kényszeríti a lányokat, minden mozdulatukat kontrollálja, hol éhezteti, hogy bántalmazza büntetésből, s számos, csak e célból fenntartott ingatlanjában tart fogva naiv, sikerre áhítozó lányokat. Videofelvétel is van arról, amint Kelly aláz és levizel egy nőt – soha egyetlen ügy sem jutott el az ítéletig a bíróságon, mert valamilyen módon az énekes ügyvédei elérték a peren kívüli megegyezést.
Különösen fontos mozzanat, hogy egyes művek eleve létre sem jöhettek volna, ha az alkotót egy ponton börtönbüntetésre ítélik – így azt látjuk, hogy miközben az egyszerű földi halandó sokkal kevésbé fajsúlyos ügyekért is börtönbe kerül, a gazdag sztár bármit elérhet a pénzével: például azt is, hogy raboskodás helyett vígan alkosson tovább.
És akadnak olyanok is, akik egyenesen brandet építenek a bűneikre: Varg Vikernes – lényegében ő maga a Burzum nevű norvég black metál együttes – 1994 májusában 21 éves börtönbüntetésre ítélték zenésztársa, Euronymus, a Mayhem együttes gitárosa meggyilkolásáért és templomgyújtogatásért. A Vikernes-kultuszt csak növelte a Mayhem De Mysteriis Dom Sathanas című lemeze, amely a gyilkosság után jelent meg – és amelyen az áldozat gitározott, a gyilkos pedig basszusgitározott. Vikernes tovább zenélt a börtönben, rajongói megmaradtak, manapság pedig egy igen zagyva, rasszista ideológiától sem független saját vallás alapításán munkálkodik. Szabadulása után Franciaországba költözött, ahol terrorcselekmények előkészítésével és rasszista uszítással vádolták blogbejegyzései miatt, de végül szabadon engedték.
A rajongóknak nyilván fel kellene tenniük a kérdést: meddig hagyjuk, hogy a saját idealista sztár-képünk felülírja a valóságot? Nem önzés-e azt gondolni, hogy néhány áldozat nem számít, ha cserébe nívós műveket kapunk?
Hollywood, illetve a komplett szórakoztatóipar – és egyben a magyar színházi szakma – legfontosabb kérdése a Weinstein-botrány nyomán az: hajlandóak vagyunk-e végre belátni, hogy a rendszer, amely mások kihasználásán, megalázásán egy elegáns legyintéssel lépett túl eddig („a karriernek ára van”; „a művészi cél szentesíti az eszközt”; „de hát sikeresek voltunk”), rossz. És persze: születhet-e közmegegyezés a tekintetben, hol húzódnak a határok, mit nézünk el a sztárjainknak és mi az, amit végérvényesen kitörlünk az eddigi metódusból. Aztán majd ráérünk filozofálgatni arról, mi legyen a művekkel.
Minden idők legelvetemültebbje
Fotó: Profimedia
A könnyűzene története tele van bűnökkel és bizarr történetekkel. Mindezek közül kiemelkedik Ian Watkins esete, ami a szexuális perverzió és a hatalommal való visszaélés rémisztő elegye. A walesi Lostprophets együttes énekes-frontembere mindig is a nők kedvence volt. A zenekar rajongói többnyire a tizen- és huszonéves korosztályból kerültek ki. Watkinsról köztudott volt, hogy szereti kihasználni az őt övező kultuszt, ám az évek során egyre többet pletykáltak arról, hogy az énekessel valami nagyon nincs rendben. A rendőrség azonban még akkor sem csinált semmit, amikor egy barátnője besétált az őrsre, és elmondta: Watkins pedofil, aki mellett egyetlen gyerek sincs biztonságban. Négy évvel később tartóztatták csak le, miután kiderült: csecsemőket drogozott be és erőszakolt meg. Fiatal édesanyákat környékezett meg és vett rá, hogy ajánlják fel neki babáikat szexuális perverzióinak kielégítésére. „ha hozzám tartozol, a gyereked is hozzám tartozik” – írta egyiküknek SMS-ben. Az erőszakról képeket és videót készített. Három rendbeli nemi erőszak továbbá gyerekpornó birtoklása, terjesztése és készítése miatt 35 év börtönre ítélték – a két, gyerekét felkínáló nő 14, illetve 17 évet kapott. Watkins gépén olyan fotót is találtak, amelyen egy állattal közösül. Baptista pap nevelőapja annyit mondott az ítélethirdetés után: gondolkodás nélkül összeverné a fiát a cellájában.
A tárgyalássorozat egyik fontos kérdése az volt: tudott-e a Lostprophets többi tagja arról, mit művel Watkins. Sokak szerint egy videointerjúban egyértelműen utalnak rá, hogy az énekes „a gyerekeket szereti”, a tagokat mégsem ítélték el. Ráadásul a Lostprophets egyik 2009-es videoklipjében Watkins gyerekek között ugrabugrál, miközben hipokritákról énekel. Az együttes videói alatt a korábbi rajongók undorukat fejezik ki, a legnagyobb Streamingszolgáltató, a Spotify kínálatában pedig sokáig nem lehetett fellelni a Lostprophets dalait. A bandának most sincs hivatalos Spotify-oldala, csupán néhány rajongó feltöltése nyomán hallgathatók a számai.
Watkins egyébként több rajongójával levelez a börtönből. Az egyikük ellen nemrég indítottak eljárást, mert nem jelezte a hatóságoknak, hogy szexuális tartalmú üzengetésük közepette az énekes a nő gyerekéről kezdett érdeklődni.
