futball;Pintér Attila;

2017-11-17 06:55:00

Pintér fiatalokat szeretne látni a válogatottban

A korábbi szövetségi kapitány, jelenleg a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémiát felkészítő Pintér Attila az M4 Sport Sportreggeli című műsorában azt mondta: nem szabadna, hogy a csúfos évet záró, a jövő évi világbajnokság selejtezősorozatában csalódást okozó nemzeti együttes folyamatosan a világ- vagy Európa-bajnoki szereplést hajtsa, mert annál sokkal fontosabb, hogy végre elkezdődjön a jövő válogatottjának a felépítése.

„Ha mi mindig azokban a játékosokban bízunk, akik 5-6 éve már bebizonyították, hogy nem tudunk velük előre lépni, akkor nem lesz változás. El kell engedni a kezüket és meg kell adni azoknak a fiataloknak a lehetőséget, akik tehetségesek, akikre lehet válogatott szinten számítani és tovább is akarnak lépni” – közölte Pintér, majd hozzátette: utánpótlás-nevelés terén „nem normális a gondolkodás a magyar futballban.”

„Itt nevelik fel a játékosokat 17-18 éves korukig, tehát először a magyar kluboknak kellene belőlük profitálni, és csak utána a nemzetközi porondra lépni. Hiszen magyar labdarúgókból kellene nekünk felépítenünk egy komoly NB I-es mezőnyt, hogy aztán a nemzeti csapat is minél jobban szerepelhessen” – mondta a tréner.