Publicisztika;Szabad Európa Rádió;Cseke László;

2017-11-16 21:15:00

Búcsú Cseke Lászlótól

90 éves korában elhunyt a Szabad Európa Rádió egykori legendás alakja, Cseke László. Műsora, a Teenager Party a hatvanas években sok magyar fiatalnak jelentette a nagyvilághoz tartozást.

A kétezres évek elején két kedves idős ember készített együtt műsort a Budapest Rádióban. Ott ismerhettem meg személyesen is Cseke Lászlót, aki az ötvenes évek elején még Ekecs Gézaként érkezett Münchenbe, ahol a Szabad Európa Rádió stábjának tagja lett. 1959-ben pedig elindította azt a műsorát, amelyből az akkori magyar fiatalok megismerhették a rock and roll világsztárjait. Kívánságműsora is volt Csekének, ahová a legváltozatosabb jeligékkel küldték óhajaikat a beatzene magyar rajongói. A szerkesztő pedig - nagy örömükre - teljesítette őket. Zúgott, néha el is ment a rövidhullámú adás, amit a hivatalos szervek állhatatosan zavartak, de szólt. Megtudhattuk, kik állnak az aktuális slágerlisták élén és milyen az új számuk. Néhány év múlva a Magyar Rádió is elindította hasonló műsorát, nem titkoltan azzal a céllal, hogy csökkentse Cseke népszerűségét. Annak a műsornak volt gazdája, Komjáthy György, aki aztán - ugyancsak túl a hetvenen - együtt dolgozhatott a Budapest Rádióban egykori vetélytársával. A zenében is megtörtént a rendszerváltás. Most pedig egyedül maradt az egykori bálványok közül.