A Kúria-terv

Nem gondoltam volna soha, de csütörtöki nyilatkozata után valószínűnek tűnik, hogy az igazságszolgáltatás szervezeti/igazgatási ügyeiben a Magyar Hírlapból tájékozódik Lázár János. A napilap volt ugyanis az egyetlen, amely a Kúria szerdai döntése után, miszerint a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítványnak is ki kell adnia a tao-pénzek felhasználására vonatkozó adatokat - magyarul: Orbán és Mészáros focicsapata sem titkolhatja, mire költötték azt a pár milliárdot, amelyet a cégek ajánlottak fel társasági adójukból (tao), s amelynek amúgy a költségvetésben lenne a helye -, szóval egyedül a Hírlap vetette fel, hogy az ítéletet hozó bíró személyével van probléma. Hiszen, mint írták, "rendre ugyanazok a baloldalhoz köthető és/vagy elfogult bírók ítélkeznek a kormánnyal szemben, többen még a függetlenség látszatára sem adnak".

Márpedig, és itt jön a napilap leleplezése, a Kúrián a közadat-kiadási ügyekben "az a Baka András" dönt, aki "maga is beperelte a kormányt a strasbourgi bíróságon", ergo mindig a kabinetnek kedvezőtlen ítéletet hoz. Azt nem írták meg, hogy Baka megnyerte a perét, amit azért indított, mert a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöki posztjáról törvénytelenül távolították el, szervezeti változásra hivatkozva (LB helyett Kúriát hoztak létre).

Mellékes, hogy az én szememben éppen a függetlenség egyik bizonyítéka, hogy Baka be merte perelni a kormányt és többször nyilvánosan is tiltakozott Orbánék intézkedései ellen. Lázár ugyanis, átvéve a lap gondolatmenetét, úgy érvelt, "rejtélyes véletlen okán" az összes tao-ügy a Baka-féle tanácsba kerül a Kúrián. Az összeesküvés tehát nyilvánvaló, habár a Kúria szükségesnek tartotta közölni: "az ügyelosztási rend a Kúrián naptári évre előre meghatározott" és igazodik az ítélkező tanácsok ismereteihez.

A kormány helyében ezt elnevezném Kúria-tervnek - jó előre Bakára szignálnak minden tao-ügyet -, s nemzeti konzultációt indítanék. Az egyik kérdés úgy szólna: Támogatják-e a magyar emberek, hogy a bíróságok politikai támadást indítsanak a magyar futball, különösen a Felcsút ellen?

Özönlenének a válaszok.

Szerző

Törzsi viszonyok

Dél-Afrika napok óta arról győzködi Robert Mugabét, Zimbabwe diktátorát, legyen olyan szíves és távozzék, mert bár papíron még tényleg ő a világ egyik legszegényebb és legkorruptabb országának elnöke, valójában már rettegett titkosszolgálata is egyik pillanatról a másikra átállt a hadsereg oldalára.

Mugabe sokkal jobban járt, mint Nicolae Ceausescu, akit rögtön bukása után elítéltek és feleségével együtt agyonlőttek. Ugyan Mugabe nejének, az országot a végsőkig kiszipolyozó Grace-nek sok honfitársa hasonló sorsot kíván, a helyzet azért nem ennyire egyszerű. A hadsereg megtehetné ugyan, hogy bejelenti: megdöntötték Mugabe rezsimjét, de ez számos veszélyt rejtene magában. Nem azért fenyegetne lázongás, mert akkora tisztelet övezi Zimbabwe atyját, hanem a rendkívül összetett afrikai viszonyok miatt.

A földrészen a XXI. században is megmaradt a törzsi gondolkodás. Jó példa erre Líbia: miután 2011-ben megdöntötték Moamer el-Kadhafi hatalmát, az ország káoszba süllyedt. A „demokráciát elhozó” amerikaiak számára csak ekkor vált világossá: a diktatúra tartotta egyben az országot. A patriarchális viszonyok nem szűntek meg a korábbi évtizedek alatt sem, a fegyveres erőknek azonban megvoltak az eszközei arra, hogy elhallgattassák a klánok szószólóit. Az idei kenyai káosz oka is ugyanez. A hivatalban lévő elnök, Uhuru Kenyatta a legnagyobb etnikai csoport, a kikuyuk tagja, legnagyobb politikai ellenfele, Raila Odinga viszont luo. Ők is örök ellenfelek maradnak.

A gyarmatosítás végével, a hatvanas-hetvenes években a Szaharától délre eső államokban ideig-óráig sikerült háttérbe szorítani a törzsi villongásokat, mivel olyan élő legendák kerültek az elnöki székbe, akikben a lakosság nagy része megbízott. Kenya és Elefántcsontpart például azért számított mintaországnak, mert a gyarmatosítás elleni harc két ikonja, Jomo Kenyatta, illetve Félix Houphouet-Boigny került az élére, ráadásul a volt gyarmatosítókkal is jó viszonyt alakítottak ki. Az államalapítók halálával azonban nem maradt olyan személy, akiben minden etnikai kisebbség egytől egyik megbízna. Hasonló folyamatok mentek végbe sok államban, mint Tito halála után Jugoszláviában.

Zimbabwe kapcsán a dél-afrikai közvetítőkön a világ szeme. A déli szomszéd demokratikus állam ugyan, de évtizedeken keresztül megtűrte Mugabe jogsértéseit azután is, hogy Pretoriában véget ért az apartheid. Dél-Afrika abból indult ki: még mindig sokkal jobb egy diktatórikus Zimbabwe, mint egy törzsi villongásokkal sújtott állam.

Miután azonban Mugabe a múlt héten eltávolította a hatalomból egy másik törzshöz tartozó alelnökét, maga generálta az etnikai feszültségeket. Ezután már a zimbabwei kormány legfőbb finanszírozója, a káosztól nagyon tartó Kína is levette róla a kezét. Feltételezések szerint a zimbabwei vezérkari főnök nem véletlenül tárgyalt pár nappal a puccs előtt kínai kollégájával.

Aki demokráciát remél Zimbabwéban, annak nem feltétlenül jó hír: nem Hararéban, hanem Pekingben dől el, merre haladjon tovább ez az ezer sebből vérző állam.

Orbán aggódhat

Mostantól minden másképp van. Legalábbis ha lehet hinni a Miniszterelnökséget vezető miniszternek. De miért ne lehetne, hiszen ő áll oda majdnem minden héten az újságírók elé, hogy őszintén, kertelés nélkül elmondja az igazságot. Pontosabban: amit egy-egy ügyről a legfelső vezetés közölni kíván a szélesebb közvéleménnyel.

Csütörtökön azonban támadt egy kis zavar. Némi ellentmondás. Mondhatni apróság, ami azonban megkérdőjelezheti a kormányzati kampányokat. Ami idézőjelbe teheti a sorosozást, a migránsozást, a brüsszelezést, a kedves vezető és legkitűnőbb famulusai állításait. Lázár János ugyanis kijelentette, "amit a kormány mond, nem befolyásolja az embereket".

Feltehetően nem véletlenül, vagy tévedésből hangzott el így. Éppen arról volt szó, hogy Perbálon rendőrt hívtak három Sri Lanka-i egyetemistára. Migránsnak nézték őket. Pedig csak olyan önkéntesek, akik fogyatékosok ápolására érkeztek a helyi lakóotthonba. A dolog egyébként jól végződött, mert a kivezényelt rendőrök rendben találták a papírokat.

Erre az esetre reagált a miniszter, aki elsőre úgy fogalmazott, hogy a történethez nincs köze a kormánypropagandának. Aztán gyorsan ki is igazította magát, mert kiderült, a nemzeti konzultációra gondolt. Amelynek persze alaptétele, hogy erősítse az emberek félelmeit. Sorostól, a bevándorlóktól, az uniótól. Minden rossztól. És akkor már logikus is, hogy ha valahol meglátnak három idegent, ráadásul világosbarna bőrűt és fekete hajút, akkor rettegni kezdenek és rendőrt hívnak.

De aggodalomra nincs ok, hiszen Lázár szerint a kormány állításai nem befolyásolják az embereket. Bár ha ez igaz, akkor meg minek milliárdokat költeni az állandó propagandára, a kérdőívekre, a nép - a választók - meggyőzésére?

Orbán Viktor azonban alighanem így is, úgy is aggódhat. Vagy Lázár, vagy a kampányok miatt.

Szerző