Operettszínház;Lőrinczy György;

2017-11-17 21:52:00

Lőrinczy György: folytatjuk a belső vizsgálatot az Operettszínházban

Folytatjuk a belső vizsgálatot, amelynek a teljes kommunikációját és jogi részét kiszerveztük egy ügyvédi irodának - mondja lapunknak adott holnapi interjújában Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója.

Pszichológusokat kértünk fel, hogy a társulat tagjai szükség esetén hozzájuk is fordulhassanak, azok a dolgozók pedig, akik úgy érzik, hogy sérelem érte őket, ha szeretnék, az ügyvédnél letétbe tehetik a vallomásaikat, így megőrizve az anonimitásukat. Ily módon csak az esetleges elkövető fogja megismerni a nevüket, az iroda pedig el tudja látni sértetti képviseletüket az esetleges bírósági eljárásokban. A direktor hozzátette: nagyon érdekes, a művészeknél mennyire működik a show must go on. A társulatnak azt mondtam: másfajta színházat fogunk csinálni, mert olyat, mint eddig volt, Kerényi Miklós Gábor nélkül úgysem tudnánk.

A teljes interjút lapunk szombati számában olvashatja.