halál;Malcolm Young;ACDC;

2017-11-18 16:57:00

Gyász! - Meghalt az ACDC alapítója

Történt még 1963-ban, hogy a skót Young család úgy döntött: elhagyja otthonát és Glasgowból áttelepül az ausztráliai Sydneybe. William és Margaret Young nyolc gyermekük közül hetet magával vitt, közöttük volt az ekkor mindössze tíz esztendős Malcolm és a nyolc éves Angus is. Merész léptékkel ugyan, de gyakorlatilag ide vezethető vissza az, hogy 1973-ban a két testvér megalapította az ACDC-t. Amely csapat ma a közösségi portálon egy gyászhírrel sokkolta a rajongókat: Malcolm elhunyt. A közhiedelemmel ellentétben valójában ő volt a zenekar vezetője, nem Angus. Malcolm már 2014-ben jelezte, betegséggel küzd, azév szeptemberében végleg visszavonult. 64 évet élt.

 Angus így búcsúzott testvérétől: „Nagyon nehéz szavakba önteni, mit jelentett ő az életemben. Kapcsolatunk egyedülálló és különleges volt. Hatalmas öröksége örökké fog élni.”

Malcolm Young munkássága komoly hatással volt a rockzene fejlődésére. Az együttes közleményében úgy fogalmaz: „Elképesztő elkötelezettséggel dolgozott a zenekar mögött. Gitárosként, dalszerzőként és vizionáriusként a tökéletesre törekedett, különleges ember volt. Mindig azt mondta, amit gondolt. Minden tettét áthatotta a büszkeség. A rajongókhoz való lojalitása múlhatatlan volt.”