- Éppen negyedszázada alapították a GKI Gazdaságkutató Zrt.–t. Hogyan alakult, változott a magyar gazdaság az elmúlt időszakban?
- A megalakulásunkkor és most is azt gondoljuk, hogy Magyarországon elsődlegesen a piacgazdaságnak, a piacgazdasági mechanizmusoknak kell érvényesülniük. Első elemzéseink időszakában ez mindenki számára teljesen természetes volt, hiszen a magyar gazdaság éppen kimozdult a szocialista gazdaságból. Igaz, a rendszerváltás előtti években már elkezdték bevezetni a piacgazdaság elemeit. De azért egy jelentős politikai lépéssorozattal 1989-91. között lényegében átléptünk a piacgazdaságba.
- Sem akkor, sem most azért nem mindenki rajongott, rajong a piacgazdaságért. Kit igazolt az idő?
- Ezt a modellt lehet szeretni, vagy nem szeretni, de a nemzetközi tapasztalatok azt bizonyították, hogy a piacgazdaságra épülő modellek hatékonyabbaknak bizonyultak az elmúlt 50 évben, mint a nem piacgazdasági modellek. Valóban vannak hátrányai is, mint például a növekvő jövedelmi különbségek. Ezt az államnak kell ellensúlyoznia. Az alapelvek mégis csak azok, hogy ha valaki olcsóbban, jobbat termel, akkor ő nyeri meg a versenyt, ő végezheti el az adott beruházást, az ő portékáit vásárolja meg a fogyasztó. Ezzel jobban jár a vásárló, a vállalkozás és az állam is, hiszen nagyobb adóbevételekhez juthat. Ebből a többletbevételből segíthet a gyengéknek, működtethet jobb oktatást, egészségügyet.
- A hazai tájakon végigtekintve ez inkább egy idealisztikus képnek tűnik, mint a valóságnak. Vajon mi lehet ennek az oka?
- Ezeket az elveket az elmúlt 20-25 évben sajnos gyakran megsértették. A rendszerváltás hajnalán még kevésbé, mert akkor még jobban hitt mindenki ezekben a folyamatokban. A 2007-2011-es nagyon súlyos válság azonban kétségtelenül megmutatta azt is, hogy a versenyt számos ponton korlátozni is kell, különösen a pénzügyi egyensúly megőrzése érdekében. Ezt követően sokan nálunk is átestek a ló túlsó oldalára és kifejezetten versenyellenes, versenytorzító, a verseny alapelemeitől is elzárkózó magatartást tanúsítanak.
- Ennek a magatartásnak a napokban lehettünk tanúi, amikor Tállai András az adóhatóság elnöke a saját választókerületében úgymond elintézte, hogy olcsóbbak legyenek az üzemanyagok. A miniszterelnök ehhez gratulált neki és azóta a kormánypárti politikusok nyakra főre jelentik be, hogy a saját körzetükben ők is levitetik az benzin és a gázolaj árát. Ez mit üzen a gazdaságnak?
- Az, hogy magas beosztású állami, vagy önkormányzati vezetők, országgyűlési képviselők beleszóljanak abba, hogy milyen áron adja egy olajcég az üzemanyagokat egyes régiókban, az olyan messze van a piacgazdaságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ez csacsiság! Nem biztos, hogy mindenki tudja, de az üzemanyagtöltő állomások többsége franchise rendszerben működik. Vagyis ha rákényszerítik őket az indokolatlan árleszállításra, ezeknek a főleg kisvállalkozóknak csökken a bevétele, akár tönkre is mehetnek. Egyáltalán mi köze egy állami vagy bármilyen más tisztségviselőnek ahhoz, hogy egy vállalkozó egy adott benzinkútnál milyen áron adja az üzemanyagokat. Különösen akkor, ha tudjuk, rengeteg a töltőállomás, óriási a verseny. Az egész csak arra jó, hogy elhitessék a lakossággal, hogy lám, milyen jót teszünk nektek, valójában jelentős károkat okoznak a gazdaságban. Én még emlékszem, amikor például a Túró Rudi árát az akkori állampárt, az MSZMP politikai bizottsága határozta meg. Nem hiszem, hogy ez lenne a követendő gazdaságpolitika.
- Hogyan reagálnak a nagy nemzetközi cégek, befektetők az ilyen és ehhez hasonló történetekre?
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a napokban tett közzé egy jelentést arról, hogyan alakult a multik, illetve a külföldi tulajdonú cégek száma Magyarországon. Az elmúlt 15 évben mintegy 10 százalékos volt a csökkenés. A magánberuházások az utóbbi 10 évben nem növekedtek. Ez is azt bizonyítja, hogy az a magatartás, ami alapvetően nem szereti a versenyt, fél tőle és azt gondolja, hogy be kell avatkozni a versenyszférába, az gyengíti az ország gazdasági teljesítményét. Ugyanez a tanulmány azt is bemutatta, hogy miközben a nemzetközi cégek száma csökkent, a versenyképességük lényegesen jobban erősödött, mint a magyar tulajdonú vállalatoké.
- Ha mindez igaz, akkor a nagy hitelminősítők miért emelték ki a bóvli kategóriából a már éppen hogy befektetésre ajánlott kategóriába Magyarországot úgy, hogy sorra pozitív előjelet is tesznek a minősítéshez?
- Elöljáróban hangsúlyozom, most pontosan azon a szinten állunk, ahol 20 éve voltunk, amikor még sem az Európai Uniónak, sem a NATO-nak nem voltunk a tagjai. Ne feledjük, abban az időben sorra dőltek be a magyar tulajdonú bankok. Az ezredfordulóra viszont a kifejezetten befektetésre ajánlott „A” osztályba is beléphettünk. A válság, a túlzott eladósodás és a magas költségvetési hiány, majd az unortodoxnak nevezett gazdaságpolitika együttes hatására 2011-ben zuhantunk a befektetésre nem ajánlott, úgynevezett bóvli kategóriába. A 11 régiós országot tekintve a versenyképességi és növekedési listának is vége felé kullogunk. A V4-ek három másik tagja is előttünk található, a balti államokkal együtt. A hitelminősítők persze elsősorban azt veszik figyelembe, hogy vissza tudjuk-e fizetni a hiteleinket. Ezzel pedig most nincs gond. Fegyelmezett a költségvetési politika is. Persze tudni kell, hogy az idevezető út az meglehetősen göröngyös volt. Az egyik ilyen jókora göröngy volt az a 3 ezer milliárd forint magánnyugdíjpénztári vagyon, amit az állam elkonfiskált, vagy a nagy alrendszerekből, oktatásból, egészségügyből kivont százmilliárdok. A hitelminősítők egyébként maguk is leírják, hogy akár két grádiccsal is feljebb lehetnénk, ha nem lenne az a jogbizonytalanság és gazdasági kiszámíthatatlanság, ami ma jellemzi Magyarországot. Fékező tényező a még mindig viszonylag magas adósságállomány is.
- De mit ér a hitelminősítők szava? Amikor az országot leminősítették a kormányfő és a fideszes politikusok azt hangoztatták, hogy nem érdemes adni a véleményükre, hiszen a válság előtt nagyokat tévedtek, de amikor javul a megítélésünk, állandóan a hitelminősítőkre hivatkozva érvelnek a kormány eredményei mellett.
- A cezúrát 2007-2008. táján húznám meg. Addig kétségtelenül könnyen befolyásolhatók voltak ezek a hitelminősítők. Nagyon jónak minősítettek olyan országokat, amelyek azután szakadékba zuhantak. Ettől alapvetően megváltozott a hitelminősítők tevékenysége. A válság előttihez képest sokkal szigorúbb alapelvek, szakmai elemek határozzák meg az elemzéseket. Azt is tudomásul kell venni, hogy legalább 4-5 évbe telhet, ha semmi drámai esemény nem jön közbe, hogy visszakapaszkodjunk arra a szintre, ahol már voltunk egyszer.
- Mi segíthet ebben a kapaszkodásban?
- Egyfelől a 16-17 éve nem tapasztalt jó európai konjunktúra. Ez természetesen húzza a magyar gazdaságot is, a magyarországi multikhoz és a főképpen német, osztrák, olasz, francia, de a környező országok cégeihez kapcsolódó beszállítói hálózatokon keresztül. A növekedés másik elemét az Európai Uniós támogatások jelentik. A hazai bruttó termék (GDP) nagyjából 3 százalékát kapjuk meg évente átlagosan Brüsszeltől. Ez az elkövetkező néhány évben átmenetileg felmehet 4-5 százalékra is. Mindez együtt erőteljes jövedelemnövekedést idéz elő, s – ez a harmadik tényező - a belső fogyasztás is a korábbi évekhez képest lényegesen gyorsabban nő.
- Akkor elégedetten hátra dőlhetünk?
- Ettől azért óvnék, mert a jó európai konjunktúra nagyjából előre látható néhány évre, de például a következő, 2020 utáni uniós pénzügyi ciklusról még csak most kezdődnek a meghatározó tárgyalások. Ami biztos, hogy az eddigieknél kevesebb pénzt fogunk kapni és azon belül is csökkenni fog az „ingyen” források aránya és növekszik a – visszafizetendő - hiteleké.
- Ezek szerint kissé elhamarkodott volt Orbán Viktor miniszterelnök kijelentése a hanyatló Nyugatról?
- Éppen az a jó nekünk, hogy nem hanyatlik, mert a nyugat húz fölfelé minket. Az igazi kérdés az, hogy Magyarország hosszú távon milyen ütemben képes növekedni. A magyar gazdaság a saját, belső teljesítményéből kettő, kettő és fél százalék körül éves növekedésre képes. Ez kevés. A régió országai, beleértve a balti államokat is, többségükben jobb hosszú távú növekedési kilátásokkal rendelkeznek Magyarországhoz képest.
- Mi ennek az oka?
- Azt gondolom, hogy ennek az a fő oka, hogy Magyarország nem modernizálta az államot. A közoktatás, az egészségügy, az önkormányzati rendszer, még a felsőoktatás egy része is korszerűtlenek. A bíróságoktól eltekintve nincsenek már önálló, független, stabil intézmények Magyarországon. Ez nem csak „belügy”. A külföldi cégek akkor telepednek meg egy országban, ha ott stabil viszonyokat találnak. Nem változtatják év közben az adójogszabályokat, nem vetnek ki célzott büntető, jövedelemelvonó szabályokat. Ez a kormányzat gyakorta azon ügyeskedik, hogyan tud ellehetetleníteni olyan cégeket, amelyek valamilyen okból neki nem tetszenek, illetve kinéz magának olyan területeket, ahol szerinte a magyar tulajdon előnyösebb. Jelentős tétel a kiterjedt korrupció is. Főleg ahol az állam osztogatja a pénzeket.
- Forró téma mostanság az euró bevezetése, illetve a zónán kívül maradás. Ebben a még a szakemberek sem értenek egyet. Mi lenne jobb: bent leni, vagy kívül maradni? A kormányfő a kívül maradás mellett kardoskodik.
- Jelenleg 19 uniós ország tagja az eurózónának, s a lényeges döntések bizony az euró klubban dőlnek el. Aki nem ül az asztalnál, az nem is szólhat bele a dolgok alakulásába. Bárki kerüljön is hatalomra 2018-ban, érdemben el kell azon gondolkodnia, hogy Magyarországnak hol a helye, az eurózónában vagy azon kívül. Ilyen hangok érdekes módon kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt elhangzanak.
