Dokumentumfilmsorozat képregényekről

Publikálás dátuma
2017.11.23. 06:48

Jövő tavasszal debütál Magyarországon a kulisszatitkokat feltáró „AMC Visionaries” sorozat Robert Kirkmannal és James Cameronnal. A hat, egyenként egy órás részből álló széria a képregényírás történetét mutatja majd be az AMC csatornán. Megszólal az az idén 95 éves Stan Lee, aki a Marvel Comics, vagyis az egyik legnagyobb amerikai képregénykiadó meghatározó alakja, feltűnik az Emmy-díjra jelölt Patty Jankins is, a 2017-es Wonder Woman rendezője, aki először csinált a DC Comics hősnőjéről egész estés mozifilmet.

Szerző

Ha a rendező rendez

Publikálás dátuma
2017.11.23. 06:46
Szemere Zita, Bakonyi Marcell, Simon Krisztina, Dobák Attila Fotók: Berecz Valter
„Minden zene jó zene. Kivéve azt, ami unalmas” – mondta Rossini, az Olasz nő Algírban zeneszerzője. A bemutató bizonyította igazát.

Az operába járás nem ritkán egyéni versenyszám: mégis, ki szeretné a szeretteit egy Richard Strauss- vagy Wagner-dalművel kizökkenteni a béketűrésükből egy nyugalmas vasárnap estén? Operamániás partner híján igen nehéz a megfelelő plusz egy fő becserkészése: elég egy balul sikerült előadás, és az életben nem csalogatjuk be többé a dalszínházba az áldozatot.

Az Olasz nő Algírban képes egy csapásra megérteti a kívülállóval, mit eszünk mi, megszállottak a műfajon: vicces, szórakoztató, de el is gondolkodtat. Szabó Máté rendező remekel: miközben a Szex és New York-moziból előlépett, a burka alatt dizájnerruhákban feszítő háremhölgyek tipegnek a színpadon, a kivetítőn Anita Ekberg fürdik a Trevi-kútban, az olaszmániás Musztafa bej pedig AC Milan-sállal nyakában tervezi Isabella foglyul ejtését. A Dolce vita kiscicájára rímelve latex macskanő-ruhába bújt balett-táncosok lejtenek be – lássuk be, elsőre nem ez jut eszünkbe az operáról. Szabó rendezése telis-tele apró gegekkel, finomságokkal; élvezettel, de bölcs öniróniával gúnyol nemeket és sztereotípiákat.

Cseh Antal és Vörös Szilvia

Cseh Antal és Vörös Szilvia

Az énekesek (a második szereposztást láttuk) lassan oldódnak, a Lindorót alakító görög Vassilis Kavayasnak itt-ott el is fogy a levegője, Vörös Szilvia lehetne vehemensebb – ám amint megérzik, hogy a közönség a blődségig vitt humorra is vevő, fel- és elszabadulnak, kapunk néhány igazán szép pillanatot. A papatacci-avatásnál már fennhangon röhög a ház, Bakonyi Marcell pedig fapofával tolja fullba a kretént. A zenekar itt-ott elnyomja ugyan az énekeseket, a játékra azonban nemigen lehet panaszunk: Francesco Lanzillotta karmester jó érzékkel vezeti a muzsikusokat, a fafúvósok a kényes részeken is szépen helyt állnak.

Füzér Anni jelmezei csodásak, Cziegler Balázs díszlete pedig tele van leleménnyel. A két felvonás között rendezésileg az első, ének szempontjából a második felé billen a mérleg, ám ez tipikusan az az előadás, amelyre érdemes újra meg újra beülni, s figyelni, élvezni, hogyan érik, formálódik hangilag, zeneileg és színészileg az anyag. Tessék nyugodtan vendéget is hívni – legközelebb már nem kell könyörögni, hogy jöjjön.

Lehet egy bankkal több?

Publikálás dátuma
2017.11.23. 06:45
Fotók: Intercom
Antal Nimród nem minősíti a kilencvenes évek népi hősének kikiáltott Viszkis mítoszát, „csupán” első osztályú filmet készített.

A Viszkis az első igazi, komolyan vehető magyar akció-dráma – így kijelenthetjük, hogy zsánertörténeti pillanat Antal Nimród rendezése. Megszületett az a mű, amelyről a Vajna-rendszer mindig is álmodozott: a tökéletesen kivitelezett műfaji film, amely egyenértékű a hollywoodi álomgyár trendi darabjaival.

Persze, attól még ízig-vérig magyar filmről van szó: Ambrus Attila története kifejezetten a mienk. A rendszerváltás utáni korszak első modern bűnözője, aki annak idején hülyét csinált a magyar rendőrségből és a média akkori furcsa reakciója nyomán egyfajta mai Rózsa Sándorként vonult be a köztudatba. Antal Nimród nem akart változtatni a mítoszon, sem minősíteni azt, az ismert tényeket „felmondja” a filmjében. Amitől az egész érdekessé válik, az a történetbe fiktív szereplőként bekerülő nyomozó, aki már a kezdő jelenetektől kezdve ellenlábasként funkcionál a műben: ő az, aki vallatja a Viszkist, akinek a bankrabló elmesél mindent az elejétől, a gyermekkortól kezdve, flashbackek formájában. Kettőjük szellemi és emocionális párbaja a feszültség fő forrása, így A Viszkis drámaként is helytáll, mindamellett, hogy klasszikus bűnfilm.

A nyomozó figurája Antal Nimród alteregója is egyben: az író-rendezőé, aki a társadalmi szinten is érvényes morális problémákat vet fel. Felteszi a kérdéseket, amelyekre mindenki választ vár, a feleletek azonban tökéletlenek. Ez így is van rendben, hiszen Antal Nimród – nem keveset merítve a film noir műfajából – nem fekete-fehér technikával, illetve karakterekkel dolgozik, és nála senki sem egyértelműen jó vagy rossz. Ahogy a nyomozó odaveti Ambrusnak az egyik jelenetben: maga rabol, én hazudok. Ezen a ponton érdemes kiemelni a színészi játékot: bár fizikálisan nem olyan markáns és karcos Szalay Bence, mint a valódi Ambrus Attila, a filmben mutatott játéka több mint meggyőző. A nyomozó szerepében Schneider Zoltán pedig nem csak a figurát hozza tökéletesen, a rendőrség intézményét is magában hordozza – alakításának van egy fizikai „másik”, önmagán túlmutató oldala is egyben.

Nem mellékesen, Ambrus emberi ábrázolását erősíti a fikciós szerelmi szál Katával (Móga Piroska), amely egyrészt katalizátorként is működik a Viszkis rossz útra térésében, majd a végkifejletben még egy pazar fordulatot is köszönhetünk ennek a cselekményrésznek. Kata családja pedig meg maga a nagybetűs társadalomkritika: a frázisok sora, amelyet a nagy jövő előtt álló lányuknak udvarló fiatal Ambrus szemébe mondanak - a film drámai csúcspontja. Nagybetűs színészi játék újfent: az apa szerepében Zsótér Sándor sátánian zseniális.

Vizuális átgondoltságában, technikai kivitelezésében A Viszkis elsőosztályú produkció. Antal Nimród Amerikában megtanulta, hogy kell egy műfaji filmnek kinéznie. A kilencvenes évek Budapestjét tökéletesen újrateremtették, az akciójelenetek dinamikusak és hitelesek. És a rendező persze nem állta meg, hogy ne utaljon a Kontroll című filmjére: a metróban is forgatott. Az, hogy a budapesti hármas metró mai állapotában, érintés nélkül hozza a kilencvenes éveket, pedig csak külön mázli.

Csákvári Géza

Szurkolni a bűnösnek

A popkultúra telis-tele – valós vagy fiktív – bűnözőkkel, akiknek történetét előszeretettel romanticizáljuk filmekben, sorozatokban, dalszövegekben. Néha még akkor is, ha nem ártatlan csekkhamisításról van szó.

Robin Hood, a tolvajok fejedelme (1991)

Robin Hood-legenda feldolgozásainak se szeri, se száma. A legismertebb a Kevin Costner-féle változat – a fejünkből kiverhetetlen Bryan Adams-slágerrel és túltolt romantikával.

Bonnie és Clyde (1967)

A szerelmespár véres története több tévé- és moziváltozatot ért meg, a legismertebb az 1967-es film Faye Dunaway és Warren Beatty főszereplésével.

A Rém (2003)

Aileen Wournos a kevés női sorozatgyilkosok egyike. Az életéről készült filmért Charlize Theron Oscart kapott, mi meg gondolkozhattunk, mennyi fájdalom vezet odáig, hogy valaki gyilkolni kezdjen.

Dexter (2006-2013)

Az idehaza is közkedvelt Dexter című sorozat főhőse sorozatgyilkos, aki más bűnözőket öl. De semmissé teszi-e ez a bűnt?

Kapj el, ha tudsz! (2002)

Leonardo DiCaprio játszotta, Spielberg rendezte, az élet írta: senki sem csalt úgy, mint Frank W. Abagnale, aki több millió dollárt elszóró csekkhamisító, címzetes hazudozó. Miért imádjuk akkor mégis?

Cs. A.

Szerző