Mezcsere

Messziről kezdeném, úgyhogy ideírom az elejére, hova szeretnék kilyukadni: van egy biztosnak tűnő ötletem, mit kellene tenni, hogy telt ház legyen az egyelőre üresen kongó, csillagászati taoapanázsból (jogerősen: adóból, tehát közpénzből) épült, túlárazott és haverokkal kiviteleztetett magyar stadionokban. A végén el fogom árulni – hátha a közönségnek kedve támad kipróbálni a gyakorlatban –, csak még előbb...

Előbb még szögezzük le: vannak emberek, akiknek élet-halál kérdése, nyer-e a Fidesz 2018-ban. Nem vagyok sem rendőr, sem bíró, én is csak a hírekből tájékozódom, de például Farkas Flóriánt (aki 1,6 milliárd forinttal nem tud elszámolni), a nyúltalan nyúlfarmokra uniós támogatásokat begyűjtő Varga Gábort és Simonka Györgyöt, a szociális szövetkezeteket lehúzó Mengyi Rolandot mindenképpen ebbe a körbe tartozónak érzem. Ők azonban csak a serdülők vagy legfeljebb a tartalékok, az igazi sztárok egy-két ligával feljebb játszanak, egyelőre még öltönyben. Abban a klubban már nem rongyos milliókkal, hanem tíz- és százmilliárdokkal gurigáznak, sokszor a magyar nemzet kedvenc játéka, a labdarúgás ürügyén. És nem is kispályáznak, hiszen két világcsúcsot is tartunk: mi költöttünk a legtöbbet (egy főre esően és GDP-arányosan is) a futball infrastruktúrájára, és nekünk sikerült ebből az irdatlan beruházásból a legszánalmasabb eredményt kihoznunk (Andorra–Magyarország 1-0, Luxemburg–Magyarország 2-1).

Most pedig labdarúgó- (vagyis semmi másra nem használható) stadiont építünk 190 milliárd meg még ki tudja, mennyi forintért. Egy olyan országban, ahol nincs labdarúgás és ahol a focinak csúfolt „sportra” a legmagasabb osztályban 16 ezer ember kíváncsi fordulónként. A szóban forgó 190 milliárd a második legnépesebb városunk költségvetésének közel a háromszorosa – annyi pénz, amennyiből Debrecen három évig elél –, de a kormány inkább stadionra költi. Ez bizony lopás, tékozlás, jövőfelélés, herdálás: nincs olyan demokratikus hatalom a világon, amely törvényesen megtehetné, hogy többet költ a miniszterelnök (de akár 16 ezer ember) hobbijára az állam pénztárcájából, mint a legnagyobb vidéki városára vagy éppen az ország felsőoktatására.

Talán ezen a ponton válik időszerűvé, hogy eláruljam – ingyen –, amit kiötlöttem. Íme a javaslat: játsszon végre a nemzeti tizenegy a legjobb felállásban – Németh, Rogán, Szijjártó, Orbán, Bánki, Budai, Fazekas, Semjén, Tasó, Kósa, Tállai mindenképpen legyen benne a csapatban –; turnézzák végig a csillogó-villogó új stadionokat, mutassák meg országnak-világnak, hogy érdemes volt a mi pénzünkből felépíteni azt a rengeteg arénát. Ha bárki kételkedik benne, hogy ez az egyszerű újítás beválik, akár nagyobb összegű fogadást is ajánlok, de aki fél a kockázattól, tét nélkül is elhiheti: roskadozni fognak a lelátók, egy tűt sem lehet majd leejteni, sőt: a világsajtó is minket figyel majd. És végre egyszer teljesen mindegy lesz, hogy milyen a foci – csak az számít, hogy a mez csíkos legyen.

Szerző
2017.11.24 07:11

Tiszteletkör

Alighanem tét nélküli kört futnak ellenzéki képviselők azzal, hogy a Jobbiktól a DK-ig egységesen a rabszolgatörvény megsemmisítését várják az Alkotmánybíróságtól (Ab). A felvetés jogos és ésszerű, a módszer kevésbé.
Pedig érvek bőven vannak amellett, hogy miért kellett az Ab-hez fordulni, miután a parlament emlékezetes, december közepi ülésnapján önmaga paródiájába fordult át a törvénygyár. Latorcai János nem a pulpitusról, hanem a képviselői padsorokból vezette az ülést, a folyamatot Orbán Viktor és más fideszesek testükkel „biztosították”, és szavazókártyák nélkül is lehetett voksolni, így csak az nem nyomott más helyett gombot, aki nem akart. A törvényszöveg kapcsán is lehetne sorolni az alapjogok, például a pihenéshez való jog sérelmét, azt, hogy a munkavállalókat  kizsákmányolhatják – persze tudjuk, szigorúan „önkéntes” alapon.
Több mint 50-en (ennyi képviselő kell az utólagos normakontrollhoz) attól a testülettől várnak mielőbb választ, amelyik mindent tesz, csak gyorsan nem reagál. Majdnem két éve, hogy a tüntetéseket és felháborodást kiváltó lex CEU az Ab elé került. Döntés nincs, az egyetem nagy része költözik, az Ab meg felfüggesztette az eljárást az Európai Bíróságon indult kötelezettségszegési eljárások lezárásáig. Pontosan ugyanez a helyzet a civiltörvénnyel. A plakáttörvénynél „csak” másfél évet kellett várni, amíg elhajtották az ellenzékieket a beadványukkal együtt.
A politikailag kényes kérdésekben rendre előkerül a nagy trükk: az Ab-t utólagos normakontrollnál nem köti semmilyen határidő, szemben azzal, ha az államfő kér előzetes kontrollt (akkor 30 napon belül dönteni kell). Áder János hozta a formáját, aláírta a túlóratörvényt. Most az Ab-n a sor. A túlóratörvény pedig – az ellenzékiek beadványával együtt – feliratkozhat a várakozók hosszú listájára.
2019.01.16 09:16

Drága hazánk

Nekünk olyan ügyes kormányunk van, amely hajszálpontosan megsaccolta, hogy a tavalyi infláció 2,7 százalékos lesz - és lám, jóslata be is vált. Éppen ennyit romlott a forint 2018-ban, és a nyugdíjasok közül azok a szerencsések, akik a Magyar Államkincstár rakoncátlankodó informatikai rendszere dacára már hozzájutottak januári járadékukhoz, tapasztalhatták, hogy pontosan ennyivel több pénz jelent meg a számlájukon az előző hónaphoz képest. 
Az persze merőben talányos, hogy milyen képességek szükségeltetnek ehhez a fantasztikus telitalálathoz, de ha a mindennapi tapasztalatainkat összehasonlítjuk a KSH keddi inflációs adataival, akkor sajnos nemigen találunk közös pontokat. Mint tudjuk, a fogyasztói árindex alakulásának kiszámíthatónak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. Látszólag a hazai pénzromlás ütemének alakulása mindenben megfelel ennek a kritériumnak. De csak látszólag!
A hazai infláció rejtelmeiben kutakodók felfigyeltek például egy érdekes jelenségre. Hosszú évek óta látjuk, hogy a magyarok öltözködésének alapelemévé váltak a Távol-Keletről származó ruházati termékek, kevésbé szépségük, mint inkább alacsony áruk miatt. De mivel az úgynevezett kínai piacok, áruházak, boltok valódi forgalmáról csak közelítő becsléseink voltak, így tényleges árszínvonalukat alig-alig lehetett nyomon követni. Az online pénztárgépek megjelenése némi rendet teremtett ebben a kusza világban, viszont mintha az árakat meghatározó néhány nagykereskedő a vevőkön kívánt volna bosszút állni az adófegyelem megjelenéséért: drasztikus áremelést hajtottak végre. Ez azonban nem, vagy csak részben jelent meg az inflációs statisztikában. Mondanunk sem kell, hogy erre is lehet szakmainak tűnő magyarázatot adni, miként a létminimumszámítás elhagyására is.
Ennél azonban keményebb dió, hogy miért vezetnek be újabb és újabb fogalmakat a jegybank háza táján - annak érdekében, hogy a lassan három esztendeje szunnyadó, 0,9 százalékos, ma már nevetségesnek mondható alapkamaton a világért ne kelljen emelni. Először a kőbe vésettnek tekintett 3 százalékos inflációs küszöböt - azt az értéket, ahol már emelni kellett volna - tolták ki négy százalékosra. Ezt követte a maginfláció figyelembe vételének havi bevezetése. (Ennél a mutatónál az üzemanyagok, az energia és a gyógyszerárak változását figyelmen kívül hagyják.) Most pedig feltűnt egy - jegyezzük meg: szintúgy követhetetlen - újabb mutató: a volatilis (változékony) áralakulásoktól megtisztított.
A statisztikai adatokkal is az történik, mint Arany János balladájának Ágnes asszonyával, aki a patakban "régi rongyát" igyekszik fehérre mosni, de sikertelenül. A fogyasztó azt tapasztalja, hogy az emelkedő bérekre tekintettel a termelők és szolgáltatók már nem elégedettek az elmúlt öt esztendőben alig-alig növekvő áraikkal. Ezért egyre többet hárítanak át megnövekedett költségeikből a fogyasztókra. Jól érzékelhető például, hogy az alapvető élelmiszerekért egyre többet és többet kell fizetni. És ezt a maszatot még Ágnes asszony sem tudja rólunk lesikálni.
2019.01.16 09:00
Frissítve: 2019.01.16 09:05