BKV;munkaerőhiány;gépkocsivezető;

2017-11-24 06:01:00

Talicskásból, öltönyösből is sofőrt képezne a BKV

Most épp azzal próbálja leküzdeni a BKV a buszvezetőhiányt, hogy tanfolyamra küldené azokat a dolgozókat, akiben látja a potenciális sofőrt.

Járművezetővé képezné a BKV a nem sofőrként dolgozó munkavállalóit. A cég a szellemi és a fizikai dolgozóit is arra buzdítja, hogy iratkozzanak be buszvezetői tanfolyamra – a tandíjat pedig átvállalják tőlük. A BKV egyébként azzal a szlogennel indította el kampányt házon belül: „Nálunk több szakmád is lehet! Gyere vezetni másodállásban!” A kampányból kiderül, hogy minden munkaterületről várják a leendő bedolgozó sofőröket: a felhívást reklámozó lap szerint ugyanis a talicskázó fizikai munkás, az íróasztalnál gubbasztó, aktatáskát cipelő szellemi dolgozó is lehet buszvezető.

Mindez azt jelzi, hogy BKV vezetése egyre elkeseredettebben küzd a sofőrhiány ellen. Először toborozó akciót indítottak, de a jókora kampány ellenére sem akadt elég jelentkező. Ezután – mint azt a Népszava a múlt héten elsőként megírta – társaságon belüli toborzásba kezdett, úgynevezett besegítő sofőröket kezdett alkalmazni. Ők olyan BKV-dolgozók, akiknek van érvényes jogosítványuk buszra, trolira, de eddig nem vezettek, más munkakörben dolgoztak például irodákban vagy szerelőműhelyekben. Az érintettek most mellékállásban vezetnek járművet. A helyzet abszurditását jelzi: van dolgozó, aki szabadnapot vesz ki a BKV-nál, hogy vezetni tudjon a BKV-nál.

Mára alighanem kiderült, hogy ezzel a módszerrel sem sikerül hosszútávon tartósan feltölteni a sofőr-állományt. Ezért a BKV már azokat a munkavállalóit cserkészné be, akikben potenciális buszvezetőt lát. Az, akinek teherautóra szóló „C” kategóriás jogosítványa van, úgynevezett PÁV II.-es vizsgával, és egészségügyileg alkalmas, azokat „D” kategóriás képzésre csábítja, a szükséges Gépjármű Vezetőképzési Igazolvány (GKI-engedély ) megszerzésével együtt. Előbbi 4 hónap, utóbbi 2 hónap tanulással jár. A dolgozó tanulmányi szerződést köt a BKV-val, amely átvállalja a tanfolyam és a vizsga díját. Mindennek persze ára van. „A tanuló köteles a képzettséget megszerezni, és a megkötött belső besegítői munkaszerződése alapján létrejött munkaviszonyában maximum 4 év alatt legalább 1000 munkaórát a behíváson alapuló munkavégzés szabályai szerint az autóbuszos szakterületen ledolgozni.” – olvasható a BKV toborzói ajánlatában. Azt, aki csak úrvezetői, tehát „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik, 150 órás tanfolyamon trolibuszvezetőnek tanítja ki a BKV. Tőlük két év alatt legalább 500 óra sofőrös bedolgozást vár el a társaság. A tanfolyamokat és a vizsgát a dolgozók szabadidejükben végezhetik el, délutánonként, hétvégenként, az esetleges pótvizsga díjat nem állja a BKV. Az átvállalt képzési díj trolibuszvezetőknél 360 ezer, buszvezetőknél 160 ezer forint.