LMP;Gémesi György;Új Kezdet;

2017-11-24 13:04:00

Gémesi György nem indul egyéniben

Az Azonnali információi szerint nem indul el egyéniben az LMP-vel szövetséges Új Kezdet vezetője, a Gödöllőt 1990 óta vezető Gémesi György. A körzetben a kétszer már próbálkozó Lengyel Szilvia indul.

Megerősítette az Azonnalinak Lengyel Szilvia, az LMP korábbi országgyűlési-, jelenlegi Pest megyei képviselője, hogy ő lesz a gödöllői központú, Pest megyei 6. számú választókerület jelöltje, nem pedig az LMP-vel szövetséges Új Kezdet párt elnöke. Vagyis az a Gémesi György, aki egyébként Gödöllő polgármestere is 1990 óta.

Ugyanezt megerősítette az Azonnalinak Gémesi György kabinetvezetője, L. Péterfi Csaba is, hozzátéve, hogy Gémesi 2019-ig mindenképpen polgármester szeretne maradni, márpedig 2014 óta az országgyűlési képviselői és a polgármesteri poszt összeférhetetlenek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Gémesi az LMP országos listáján lesz majd rajta.