A fenti szlogennel gyűjtenek aláírást a Nyugati téri aluljáróban – nem tudni, kik és milyen célból. El kell mondanom: nekem is fáj Trianon, bár pontosan tudom, hogy annak idején a magyar politikai osztály önzése és szűklátókörűsége – a magyar szupremácia-felfogás, a nemzetiségek semmibevétele és a rossz külpolitikai döntések - juttatták ide az országot. Én ma is az egész Kárpát-medencét a hazámnak érzem, bejártam a Felvidéket, Erdély jelentős részét, többször megfordultam a Kárpátalján, Burgenlandban és a Délvidéken is.
Mindenütt kerestem a magyar emlékeket, azonban tudom, hogy az a birodalom elmúlt, semmilyen esély nincs a helyreállítására. Ezért nem értem, mi értelme van feltépni a gyógyuló sebeket. Aki ezt teszi, maga is tudja: törekvései soha nem valósulhatnak meg, s ha célja nem is a zavarkeltés, a népek közti ellentétek növelése volna, az eredménye mindenképp az lesz. Tessék járni a szomszéd országokat, keresni az ottani emlékeket, kapcsolatot tartani az ott élő magyarokkal – de ne szítsuk a politikai feszültséget, ne ébresszünk hiú ábrándokat az emberekben. Van elég bajunk e nélkül is. A jövőre kellene koncentrálni, nem a múltra.
