Publicisztika;NB I;OTP Bank Liga;

2017-11-25 06:50:00

Úgy kell küzdeni, mintha a kiesés lenne a tét

Szombathelyen teltházas élvonalbeli stadionavatóval, a Vasas szempontjából pedig vízválasztó mérkőzéssel, azaz a 17. játéknappal folytatódik szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga.

Tíz körrel ezelőtt komoly pofonba, 4-1-es verésbe szaladt bele a Vasas Debrecenben, azóta pedig a hullámvasútéhoz hasonló pályán ingadozik az angyalföldiek idénye. Fájó vereségek (2-5 az FTC vendégeként, 0-5 a DVTK ellen, kupakiesés a harmadosztályú Dunaújvárossal szemben) és bravúros sikerek (3-1 a Videoton ellenében vagy 4-1- a címvédő Honvéd stadionjában) követték egymást az utóbbi négy játéknapon nyeretlen csapatnál, amely egy hete háromszori egyenlítés után 3-3-ra végzett a Mezőkövesddel. A tavaly ilyenkor éllovas, később bajnoki bronz- és kupaezüstérmes egylet hetedik helyezettként várja a debreceniek elleni újabb erőpróbát.

„Az előző szezon hasonló szakaszában nyilván jobb volt az öltözői hangulat, ám azt azért senki ne gondolja, hogy ezekben a napokban kisírt szemekkel ülünk az öltözőben. Az edzőnk éppen pénteken vázolta fel a Debrecen elleni mérkőzés jelentőségét: azt mondta, majdnem hasonló a szituáció, mint két évvel ezelőtt, az MTK elleni utolsó meccset megelőzően (amikor a Vasas a 2-0-s sikerének köszönhetően bennmaradt az NB I-ben – a szerk.). Magam is egyetértek azzal, hogy szombaton ugyanolyan mentalitással kell pályára lépnünk, mint akkor. A következő mérkőzés kissé kisarkítva vízválasztó lesz abból a szempontból, hogy egyenesbe tudunk-e jönni az ősz végére” – nyilatkozta tegnap a Népszavának a Vasas csapatkapitánya, Remili Mohamed. Hozzátette: a Debrecen ellen a visszavágás vágya is dolgozik a csapatban.

„A Debrecen éppen ellenünk mutatta meg először az idén, hogy milyen játékerőt képvisel” – emlékeztetett Remili. – Egyrészt szeretnénk revánsot venni az idegenbeli vereségért, másfelől viszont az is motivál minket, hogy négy ponttal előznek meg minket, azaz egy győzelemmel felzárkózhatnánk mögéjük. Nem véletlenül állnak dobogós helyen, mi viszont jó és eredményes játékkal szeretnénk folytatni a sorozatukat – utalt a középpályás a DVSC két legutóbbi bajnokijára, amelyen az FTC és a Videoton is legyőzte a debrecenieket.

A hajdúságiak számára az lehet a Megyeri úti találkozó tétje, hogy tudják-e tartani a lépést az éllovasokkal, 16 forduló után ugyanis éppen 10 ponttal előzi meg a DVSC-t a holtversenyben vezető Videoton és a Ferencváros.

A székesfehérváriak a papírforma szerint ma pályaválasztóként – a Paks ellen – tovább gyűjtik a pontokat, az FTC esélyei viszont még akkor sem egyértelműek, ha a fővárosi zöld-fehérek a kiesőjelölt Haladás vendégei lesznek. Ezúttal ugyanis már nem Sopronban, hanem a vasiak új otthonában, a bajnoki mérkőzésen „debütáló” szombathelyi arénában rendezik a meccset, az előzetes jegyeladások alapján tömött lelátók, mintegy 9000 ember előtt.

Érdekes mérkőzésre van kilátás Debrecenben is, ahol a Diósgyőr fogadja az Újpestet. Tegnap a borsodiak és a lila-fehérek is hallattak magukról. A világbajnokságról lemaradó játékvezető, Kassai Viktor egy korábbi nézeteltérés miatt beperelte a miskolciak labdarúgóját, Lipták Zoltánt, majd a hírre reagálva a DVTK azt kérte a Magyar Labdarúgó-szövetségtől, hogy ha lehet, Kassai az ügy lezárásáig ne dolgozzon a miskolciak mérkőzésein. Újpestről ennél előremutatóbb hírek érkeztek, a klub ugyanis bejelentette, hogy jövő péntektől egy három főből – a volt válogatott futballistából klubmenedzserré lett Böőr Zoltánból, az új ügyvezető igazgatóból, Berta Csabából és az operatív igazgatói feladatokat ellátó Dzodzoglu Szideriszből – álló klubvezetés lát munkához.

A 17. forduló programja

Videoton–Paks 15.30

Felcsút, Pancho Aréna

Vasas–Debrecen 15.30

Szusza Ferenc Stadion

Budapest Honvéd–Mezőkövesd 15.30

Bozsik-stadion

DVTK–Újpest 15.30

Debrecen, Nagyerdei Stadion

Balmazújváros–Puskás Akadémia 15.30

Balmazújváros, Városi Stadion

Haladás–FTC 19.30

Szombathely, Haladás-stadion