Műsormagazin;napelem;állam;

2017-11-25 06:28:00

Magának is kedvez az állam

Januártól a két éve bevezetett kilogrammonkénti 114 forint felére, 57 forintra csökkenti a kormány a napelemekre kivetett termékdíjat – derült ki a Magyar Közlönyből. Miközben a környezetkímélő eljárásra kivetett 2015-ös sarcot komoly szakmai felzúdulás övezte, addig most a szakértők üdvözölték a döntést. Noha az Orbán-kabinet határozata a lakosságnak is kedvez, a jelek szerint inkább az állami MVM előtt szeretnék törni az utat. A következő Magyar Közlönyben ugyanis 105 napelemes fejlesztést nyilvánítottak nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé, 46, pontosan meghatározott földrészlet pedig beruházási célterület lett. A kabinet – talán a rejtvényfejtő kedvű választópolgárok érdekében – azt nem tüntette fel, hogy éppenséggel az állami MVM napelemerőmű-beruházásai előtt tisztították meg ily módon az engedélyezések rögös útját. Továbbra is érvényes a napelemes áramtermelés csökkentett ártámogatása, a nagyobb lakossági rendszerekre pedig idén – igaz, egyelőre nulla forintos - „elosztói teljesítménydíjat” vezettek be.