Előfizetés

Két emberhalál a frontális karambolban - Fotók

Publikálás dátuma
2017.11.27. 10:16

Két ember meghalt, egy súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült hétfő reggel Mezőfalva és Sárbogárd között egy személygépkocsi és egy kisteherautó frontális balesetében - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Szabó-Bisztricz Anett elmondta, hogy az autó mindhárom utasa beszorult, a sárbogárdi tűzoltók szabadították ki a roncsból őket. Korábban azt közölte, hogy egy ember elhunyt, később azonban egy másik sérült is életét vesztette a helyszínen. 

Az elsődleges információk alapján egy Skoda típusú személygépkocsi egy másik jármű előzésébe kezdett, azonban a manővert nem tudta befejezni és összeütközött egy szemből érkező Ford típusú tehergépkocsival - közölte a rendőrség internetes oldalán.

A rendőrök a forgalomkorlátozást feloldották, az 6219-es út újra teljes szélességében járható.

Szerényebb a karácsony a Brexit miatt

Publikálás dátuma
2017.11.27. 06:34
Fotó: AFP

A karácsonyi vásárok már Nagy-Britanniában is várják az érdeklődőket, sokan panaszkodnak azonban arra, hogy a Brexit árnyéka rávetül az ünnepekre. A helyzetet jól példázza egy nottinghami beszámoló, amelyből kiderül, hogy míg a közép-angliai városban egyesek forralt borért állnak sorban a vásárban, addig néhány utcával arrébb mások ételre várnak.

„Az árak az egekbe szöktek, a fizetések viszont lényegében nem változtak. Minden hónapban kénytelenek vagyunk visszavenni a kiadásainkból” – nyilatkozta Amy Cupit az AFP hírügynökségnek, miközben az egyik templomban ételt osztott. A 33 éves nő hozzátette: a helyi önkormányzatnak dolgozik, de karácsony előtt vállalt még egy részmunkaidős állást, hogy az ünnepekre legyen elég félretett pénze. Attól tart, hogy egyszer majd nem osztani fogja az ételt, hanem a másik oldalon lesz kénytelen sorban állni érte.

Miután tavaly júniusban búcsút intettek az Európai Uniónak, Nagy-Britanniában drágább lett az éle. A font értéke sokat romlott, s az élelmiszer importja igencsak megdrágult, ami az árakon is meglátszik. A The UK in a Changing Europe nevű kutatóintézet elemzése szerint a Brexit óta közel egy heti bérnek megfelelő összeggel jut kevesebb egy átlag családnak. Az infláció öt éve nem volt ilyen magas, és négy év után idén októberben először csökkent a brit fogyasztók vásárlóereje.

A 46 éves Anita Tull is jobban megfontolja, hogy mire költi a pénzét. „Az utóbbi időben vettem észre, hogy az egész országban felmentek az árak. Fokozatosan alkalmazkodtunk ehhez a helyzethez. Már csak akkor vásárolok meg valamit, ha nagyon jó ajánlatról van szó. Folyamatosan figyelem az árleszállításokat, az akciókat, és a kettőt fizet hármat kap jellegű promóciókat” – mondta a sebészeten dolgozó nő, aki tavaly júniusban szavazatával is támogatta az uniós kilépést. A friss elemzések ellenére mégsem gondolja azt, hogy a Brexitnek, és a mostanáig szerény eredményekkel, ám annál több bizonytalansággal járó elszakadási tárgyalásoknak közük lenne a gazdasági helyzethez. „Talán a jövőben hatással lesz rá, de azt gondolom, hogy az árak egyébként is emelkednek” – jegyezte meg.

Árulkodó azonban – emlékeztet a hírügynökség –, hogy az utóbbi fél évben az árak gyorsabban szöktek fel, mint ahogy a bérek emelkedtek. Ezt sokan megérezték, s a vásárlók jelentős része az élelmiszeren spórol: egyre többen fordulnak olyan, a szigetországban „gazdaságosnak” számító üzletláncokhoz, mint a Lidl. A legszegényebbek azonban élelmiszerbankokból szerzik be a betevő egy részét. A nottinghami székhelyű Hope élelmiszerban-hálózat képviselője arról számolt be, hogy már most 500 darabbal több ételcsomagot osztottak ki, mint tavaly. És az ünnepek még odébb vannak.