Leekens: hat-hét csapatkapitányra van szükség

Georges Leekens szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak vezérekre, "hat-hét csapatkapitányra" van szüksége ahhoz, hogy sikeres legyen a jövőben.

Az új szövetségi kapitány hétfőn, az M4 Sport Sport7fő című műsorában elhangzott interjúban az idei utolsó két mérkőzésről szólva megjegyezte, Luxemburgban a csapatszellem rendben volt, azonban a vereségre nincs mentség, míg a Costa Rica elleni siker javított kicsit a hangulaton. Ezeken a találkozókon megbízottként még Szélesi Zoltán irányított. A belga tréner kiemelte: csak a jó hangulat nem lesz majd elég a válogatottnál, jó csapat is kell, ehhez pedig fontos egy erős szakmai háttér és a szurkolók támogatása.

A kerettel kapcsolatban leszögezte, fontos lenne, hogy új vezérek lépjenek elő, hat-hét csapatkapitányra van szüksége, akik vállalják a felelősséget. Külön felhozta példaként a válogatottságtól már visszavonult Juhász Rolandot, aki véleménye szerint ugyan nem tartozott a legjobb játékosok közé, de erős személyiség, igazi vezér volt. Hozzátette: egy csapatnyi ilyen futballistára lenne szüksége, emellett olyan labdarúgókat akar látni, akikben megvan a "gyilkos ösztön", amely elsősorban a labdaszerzéseknél fontos.

A szakember elmondta: nagyobb harcot szeretne a csapaton belül, azt, hogy legalább két-három játékos küzdjön egy adott posztért. "Minél nagyobb a konkurencia, annál jobban harcolsz. Ha ez nem tetszik, ne akarj válogatott lenni. Senki ne higgye azt, hogy biztos helye van a kezdőben" - tette hozzá.

Georges Leekens hangsúlyozta: természetesen hisz abban, hogy irányításával a válogatott kijut a 2020-as Európa-bajnokságra.

Szerző

"Fideszes szavazatvásárlás miatt irtanak ki egy erdőt Budapesten"

Nyár vége óta mindenféle lakossági egyeztetés nélkül óriási, egybefüggő területeken vágták ki a fákat a XVIII. kerületi Péterhalmi-erdőben az erdészeti cég döntése nyomán. Egy név nélkül nyilatkozó pilisi parkerdő alvállalkozó szerint a vidéki, szegényebb körzetekben készülnek a fideszes országgyűlési képviselők szociális tűzifát osztani az újraválasztásuk érdekében. Ezért vágják ki ezt az erdőt is - írja közleményében a szocialista párt.

Az 500 hektáros erdőből mára csaknem 150 hektárt irtottak ki, így 1,5 milliárd forint értékű fát termeltek ki. Egy olyan erdő pusztítását rendelték el kampánycélokra, amelyre a helyi önkormányzat már több százmillió forintot költött erdei tornapályák, sportpályák, turista ösvények és egyéb infrastruktúra kialakítására. A Fidesznek tűzifára van szüksége ahhoz, hogy növelje az esélyeit a választáson és már az sem zavarja, ha ehhez lassan minden zöldterületet fel kell számolnia Budapesten. A kampánycélú erdőirtás helyett a Fidesz azzal foglalkozzon, hogy a tűzifa ára csaknem megduplázódott egy év alatt és így a vegyes tűzifa köbmétere ma már 27-28 ezer forint! A rászoruló családoknak csökkenteni kell a fűtési kiadásait, a tűzifahiányra pedig szakmai megoldást kell adni - zárul a közlemény.