Tudomány;műholdak;Roszkoszmosz;Vosztocsnij;

2017-11-28 17:59:00

Roszkoszmosz: elveszett 19 műhold

Sem a Meteor-M 2-1 meteorológiai műholdat, sem a többi 18, a Vosztocsnij űrbázisról felbocsátott miniszputnyikot nem sikerült célpályára állítani - közölte kedden a Roszkoszmosz.

Az orosz űrkutatási hivatal szerint a Szojuz-2.1b típusú hordozórakéta sikerrel startolt ugyan, annak első fokozatai a terveknek megfelelően váltak le, ám a Fregat elnevezésű gyorsító fokozat kudarcot vallott. A Roszkoszmosz először azt közölte, hogy Meteor-M 2-1-gyel szakadt meg a kapcsolat, a műhold nem jutott el a kijelölt napszinkron pályára.

A műholdak keresése folyik, feltételezések szerint nem a kiszámított pályára kerültek, vagy az Atlanti-óceánba zuhanhattak. A TASZSZ-t úgy tájékoztatták, hogy ha egy nap leforgása alatt nem találják meg a célpályán a Fregatot, akkor úgy lehet tekinteni, hogy megsemmisült.

A hírügynökség informátora szerint azonban egyelőre korai arról beszélni, hogy az űrszerkezet felrobbant vagy megsemmisült volna, mert bár a Fregat hajtóműveinek első bekapcsolása megtörtént, nem érte el a számára kijelölt pontot. Hozzátette, hogy ha a blokk nem a kiszámított pályán található, akkor "kísérletek történnek majd a kapcsolatfelvételre és pályakorrekcióra".

"A felbocsátás fő feladata a Meteor M 2-1 napszinkron pályára állítása volt. A Szojuz-2.1b hordozórakéta munkájának eredményeképpen a Fregat gyorsító blokkból és a Meteor-M űrszerkezetből álló fejblokkot a kijelölt köztes pályára állították, ugyanakkor az első tervezett kommunikációs munkamenet során nem sikerült kapcsolatot létesíteni az űrszerkezettel, mert az nem volt ott a célpályán" - hangzott a Roszkoszmosznak az incidenst bejelentő közleménye.

A TASZSZ a hivataltól származó forrásokra hivatkozva korábban azt jelentette, hogy a Fregat feltehetően felrobbant. Az Interfax, ugyancsak a Roszkoszmoszból származó értesülés alapján azt írta, az előzetes adatokból arra lehet következtetni, hogy "emberi tényező" okozta a bajt, a hordozórakétába és a gyorsító blokkba táplált helytelen adatok miatt ugyanis a Fregat nem kellő tájolásban kapta az első impulzust, ezért a gyorsító blokk a műholdakkal együtt visszatért a légkörbe, és az Atlanti-óceánba zuhant.

A baj feltehető okáról szóló híreket a Roszkoszmosz hivatalosan nem erősítette meg.

A többi 18 kisméretű űrszerkezet - az orosz Baumanyec-2, a kanadai LEO Vantage, a norvég AISSat-3, a japán IDEA, a svéd SEAM, valamint két amerikai Landmapper-BC, 10 amerikai LEMUR és a német D-Star One - kiegészítő teher volt.

A Meteor-M 2-1 - a Meteor-3M műholdcsoport harmadik tagjának - feladata a rendkívüli helyzetek és a klíma megfigyelése, és az időjárás-előrejelzés lett volna, egyebek között a polgári repülés számára.

A Föld magnetoszférája mágneses és elektromos mezőinek megfigyelésére szánt SEAM műholdat megépítő konzorciumban egyébként Svédország mellett részt vettek német, ukrán, amerikai, dán, magyar és olasz cégek is.