Menj ki az MDF-piacra nézz körül, olyan-e mint régen – javasolta témaérzékeny szerkesztőm. Nosza, fogtam hát a sokat látott és cipelt szatyromat és és meg sem álltam a Komjádi uszodáig, ha így hívják még egyáltalán. Ebben a nagy névadási lázban soha nem lehet tudni, hogy ha valahová elindul az ember, mire odaér, még ugyanaz-e a neve az illető utcának, objektumnak.
Ebben az esetben felemás volt az eredmény. Az uszoda és az Árpád fejedelem útja még tartotta magát, de MDF-piacról már csak az idősebbek hallottak.
Ez termelői piac, uram! – világosított föl egy jól tájékozott vásárlótárs. Megtudtam tőle, hogy a messzi Angyalföldről zarándokol ide, mert ha hiszem, ha nem, itt nagyon szép az áru, és nem drágább, mint a Lehelen. Ráadásul itt tényleg a termelő árusítja a portékáját, és nem lánckereskedő.
A minőséget és az árakat illetően nem is volt vele vitám, de azért némileg gyanakvóvá tett, hogy klímaváltozás ide, felmelegedés oda, azért a hazai őstermelői banánban, narancsban és mandarinban még nem nagyon hiszek. A termelői értékesítés ott is megbicsaklani látszott, amikor az egyik pultnál álló termetes fiatal eladó arról értekezett, hogy van néki krumpli-, zöldség- és gyümölcs-beszállítója is, persze mindannyian őstermelők.
Mindenesetre kétségtelenül széles a választék, és ami nagyon fontos, hiányoznak a piacokat egyébként elözönlő gagyi árusok. A legtöbb a zöldséget, gyümölcsöt kínáló árus, de azért akadnak mézesek, konyhai eszközöket ajánlgató „őstermelő” kisiparosok is.
Az egyik standon számomra eddig ismeretlen csodaszerekkel találkoztam. Volt ott ekcémaűző kecskevaj, térdgyógyító feketekarom, visszérűző vadgesztenye-koncentrátum. Azt magamtól is kitaláltam, hogy melyik készítményt miből állítják elő, de a reumaűző mormotakrém alapanyagára inkább nem kérdeztem rá. Túlságosan kedves kis jószág, én pedig a thrillerekért nem rajongok.
A lecövekelt árusokhoz képest a mobilitást egy bőrkesztyű- és szíjárus képviselete. Lassú, megfontolt léptekkel haladt a láthatóan többnyire jól szituált közönség között és roppant takarékosan csak annyit hajtogatott a fortissimo és a sordino közötti hangerővel, hogy „Bőrkesztyűt, bőrszíjat tessék”.
Nem akartam szégyenszemre üres szatyorral elinalni, ezért odaléptem az egyik fiatalabb zöldségeshez. Ő készségesen elismerte, hogy a paradicsom bizony már nem szabadföldön termett, hanem melegházban nevelkedett. Az őszinteség mindig levesz a lábamról. A leveszöldség mellé vettem hát paradicsomot is. Mint otthon kiderült, nem okozott csalódást.
A piac mellett szólt az is, hogy kutyát is szabad volt a hétköznapokon parkolóként üzemelő piacra bevinni. Az ebek egyébként visszafogottan, kulturáltan viselkedtek, és többnyire barátságosan tűrték a „Jaj de cuki, meg szabad simogatni?” inzultusokat.
Érzelmi húrokat is megpendített bennem az időnként felbukkanó vidékies kép, ahogy a sátrak, standok mögött nyitott csomagtartóval várakoztak az árusok járművei és ha fogytán volt az áru, a lehető legrövidebb logisztikai manőverrel csak benyúltak a csomagtérbe, és már ott is volt az utánpótlás.
Vonzóvá tette a termelői piacot az is, hogy nem tolongtak az emberek, nem voltak kevesen, de sokan sem. Kényelmesen lehetett nézelődni, válogatni. A magyar szó mellett német, olasz és angol beszéd is megütötte a fülemet. Egy hosszabb ideje Magyarországon élő amerikai házaspár ékes angol akcentussal, de tört magyarsággal azt magyarázta nekem, hogy hasonló piacok ugyan vannak náluk is, de azok jobbára sokkal nagyobbak és hangosabbak. Nekik pedig éppen ez a félcsöndes szemlélődés tetszett.
Hazafelé az uszoda parkolójában többen is a „zsákmányt” pakolták a kocsijukba. Én pedig csöndben abban reménykedtem, hogy piaci szerzeményeim nem növelik a bennem fellelhető rovarirtószerek és egyéb kemikáliák mennyiségét.
Messziről hozott mérgek
A helyben, ökológiai módszerekkel termesztett zöldség, gyümölcs, legeltetett állattartásból származó hús, tejtermék nem csak egészségesebb, mint a több száz, vagy ezer kilométerről szállított termékek, de az ökológiai lábnyoma is összehasonlíthatatlanul kisebb. Ráadásul a vidék népességmegtartó erejét is növeli - véli Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország mezőgazdaságért felelős munkatársa.
- Mi az előnye a termelői piacoknak a nagy élelmiszerláncokkal szemben?
- A termelői piacok helyben termelt, helyben fogyasztott élelmiszerek esetében a klímaváltozást és a szociális hatásokat tekintve is érdemesek a támogatásra. A világ egy gazdasági, szociális és környezeti válságban van, és ennek a krízisnek az egyik legfontosabb közös eredője az ipari módszerekkel dolgozó, nagy monokultúrás mezőgazdasági termelés, és a termékek nagy távolságra történő szállítása. A kiutat egyebek mellett a helyben, ökológiai, biológiai módszerekkel termelt gyümölcs, zöldség, a legeltető állattartás jelentheti.
- Mi a helyzet Magyarországon?
- Szerintem vidéken is nagyon kevés a helyi piac. Működésüket a legutóbbi időkig rengeteg jogszabály gátolta, de kétségtelen, hogy az elmúlt években sokat könnyítettek ezeken a szigorú előírásokon.
- Milyen kézzelfogható haszna van a termelőnek, a fogyasztónak a helyi piacból?
-A gazda nem kényszerül rá arra, hogy viszonteladóknak értékesítse a termékeit. Így a haszon is az övé marad. A helyi piaccal megélhetést lehet teremteni a falusi lakosságnak is. Újra kialakulhatna a fogyasztó és a termelő közötti bizalmi kapcsolat. Emellett egy falu életében afféle közösségi teret is alkothat a helyi piac. A település pedig nagy részben élelmiszer-önellátásra is berendezkedhet, ha akad olyan, aki ezt megszervezi. Az a pénz, amit élelmiszerre kiadnak, jelentős részben a közösségen belül maradna. Ez a vidék megtartó erejét is növelné.
- A kormányzat támogatja azt is, hogy a helyi gazdáktól szerezzék be a közintézmények az élelmiszer-alapanyagokat. Ez mennyire valósulhat meg?
- Az elv dicséretes, csak az a gond, hogy amióta az iskolákat elvették az önkormányzatoktól, központosított beszerzésekkel oldják meg az iskolai étkeztetést, s egyáltalán nem biztos, hogy a helyi termelőtől vásárolja meg a fenntartó az élelmiszert.
Veszélyes a monokultúrák térhódítása
Magyarországon a kormányzat hivatalos propagandája a kis és családi birtokok támogatásáról szól, és főleg szóban a nagy agrártársaságok visszaszorítását ígéri. A politika az uniós támogatások átstrukturálásával megnehezítette a nagy mezőgazdasági cégek életét, de a kicsikét sem könnyítette meg érdemben. A kormányközelinek mondott vállalkozók, politikusok viszont főleg az állami földek privatizációját követően inkább a nagy, mint a kisebb családi gazdaságok mintáját követték.
Azt a nagybirtok és globális mezőgazdaság ellenzői sem tagadják, hogy a termelői piacoknak is vannak kockázataik. Például sok kistermelő nem biztos, hogy tisztában van a gyom- és rovarirtók lebomlásának idejével és a piacokon könnyen belefuthatunk ezekkel a kemikáliákkal szennyezett termékekbe (a kistermelő nem azonos a tanúsítvánnyal ellátott és ellenőrzött biotermelővel).
A nagy termelő és kereskedő cégek esetében a nagy távolságról szállított, éretlenül, vagy félig éretten a konténerekbe rakott banán, citrom vagy narancs héját olyan vegyszerekkel kezelik, amelyek gombaölő, éréskésleltető vagy -gyorsító funkciót látnak el. Ma már nem ajánlatos a tömegesen termelt, tehát nem igazoltan bio citrom héját belereszelni a süteménybe. Az egyik ágazati szakember lapunknak megjegyezte, az egyik országból érkező narancsszállítmányokban rendre a megengedett határérték fölött találnak növényvédőszer-maradványokat, de mire ezt megállapítják az egyik szállítmányról, az már elfogy, és befut a másik. Így a „lebuktatott” készletet már kivonni sem lehet a forgalomból, hiszen elfogyott. A biztonságra törekvőknek marad a minősített biotermék, sokkal drágábban.
A biotermeléset kormány csak szavakban támogatja. FOTÓ: NÉMETH ANDRÁS PÉTER
A kormányzat szavakban támogatja a biogazdálkodást is, de eközben csökkent Magyarországon az igazoltan öko-, illetve biomódszerrel művelt termőterületek nagysága. És nem csak a kishantosi 470 hektáros biogazdaság szó szerinti beszántásáról van szó. Általában megszállott, környezettudatos gazdák ragaszkodnak a biogazdálkodáshoz, de mivel kevés helyen termelnek ilyen módszerekkel, és többnyire nincs még igény és pénz sem nagyon, így a termelőnek Budapestre, vagy a nagyobb városok piacaira kell beszállítania a termékét, ami alaposan megdrágítja azt. Németországban, ahol rendkívül elterjedt a biotermelés, csak minimális a különbség a bio- és a nagyüzemi élelmiszerek ára között. Persze ott is vannak anomáliák. Egy vizsgálat megállapította, hogy egy gyümölcsjoghurt alapanyagát 10 kilométeres körzetből is meg lehetett volna termeltetni, de több száz kilométerről szállították a gyümölcsöt, mert az adott cég a távoli országban sokkal olcsóbban termeltetett.
A globális mezőgazdaságnak és kereskedelemnek óriási az ökológiai lábnyoma. Dél- és Közép-Amerikában a hatalmas monokultúrás banán-, avocado-ültetvények, vagy éppen a nagyüzemi állattartás miatt kialakított szójaültetvények miatt zsugorodnak tovább az esőerdők. Dél- és Dél-Kelet Ázsia esőerdeit az olajpálma- és rizsültetvények miatt irtják. Indiában a Lamina nevű szent folyó szennyezett kanálissá vált, mert elvezették a vizet a az elsősorban exportra szánt rizstermesztő gazdaságok.
