A magyar könyvkiadás elmaradt kötelességét rója le a Park Könyvkiadó azzal, hogy újabb Alice Munro-kötetet jelentetett meg. Noha a kanadai Csehovnak tartott, Nobel-díjas szerző lassan ötven éve publikál, művei magyar fordításban csak 2006 óta olvashatóak. Az eredetileg 1990-ben megjelent, most magyarul Rakovszky Zsuzsa fordításában elérhető Ifjúkori barátnőm novelláinak hősei általában boldogtalan, magányos, tévelygő, múltra emlékező nők és asszonyok. Többségük Nyugat-Kanadában él, olyan közegben, amely évtizedek alatt is csak külsőségeiben változik. A kötet nyitánya, amelynek Ifjúkori barátnőm a címe, a főhős édesanyjának fiatalságát idézi. Az Ottawa-völgyben felnőtt és tanítónőként ott dolgozó fiatalasszony két – bigott vallásosnak tartott – lánytestvérrel lakik együtt, tragédiákhoz vezető érzelmi küzdelmeket átélve velük. Munro mestere annak, miként mutassa be nem pusztán az embereket, hanem az őket körülölelő világokat is. Technikája, amelyet egy másik kötete, az Asszonyok, lányok élete szereplőjével már kimondatott, pontosan érzékelhető ebben az írásban: miután megmutatta lakóit, fokozatosan végigmegy a házon is.
Elgondolkodtatóan szép a Képek a jégről, amely egy idős, családjától távol élő presbiter hattyúdala. Egy-egy különleges nőalakot állít a középpontba a Meneseteung és a Jóság és könyörület. Előbbi egy XIX. századi költőnő életét tárja fel, ami jól mutatja meg, miképpen tekintettek a pártában maradt, írással-olvasással foglalkozó nőkre a modernkor hajnalán. A másik mű vidámabb, ezt az élettel viaskodó egykori operasztár frivolságának köszönheti. A múlt újraalkotásáról, beteljesületlen szerelmekről, elszalajtott szeretőkről is szólnak Munro prózái. És arról, hogy mennyire gyorsan robog végig rajtunk az idő.
