Tüzes ló - Közmunkások és kacsák

Hetek óta járnak a patakpartra a közmunkások. Hárman jönnek minden reggel, letámasztják a biciklit a szomszéd ház falához, s bukdácsolnak végig a nemrég rögösre szántott, kerítés nélküli hosszú földnyelven. A kert végében aztán tüzet raknak, hosszan gomolyog a füst végig a falu fölött, ők pedig szalonnát sütnek reggelire, vagy a boltban vett olcsó kolbászt. Más az íze még a diribdarab, rongy-húsokból összerakott krinolinnak is, ha rácsorgatnak egy kis szalonnazsírt, s megkapatják kicsit a parázson.

Dolgoznak aztán, szedik ki a gyorsan növő akácokat, vágják hasábokra, ebből lesz a sorvégi szegényebb házaknál szociális tűzifa, pár napra megtörve a kéményekből feketén kipöfögő, lom, használt ruha és műanyag sajátos egyvelegéből származó füst egyeduralmát.

November közepe óta kísérőjük is akad a közmunkásoknak: két indiai futókacsánk szegődik melléjük nap mint nap. Eleinte csak azt vettük észre, hogy Gertrúd és Helén már nem a kerítés tövében pásztázza a meztelen csigákat, hanem azon átbújva, pár méterrel arrébb, a frissen megrakott tűz mellett totyog fel-alá. Ez eleinte csalódással töltött el bennünket, hisz már az is hosszas tréning eredménye volt, hogy két madarunk hajlandó végre elvégezni azt a munkát, amire elvileg teremtette őket a jó isten.

A csigaevést.

Ajándékba kaptuk őket, egy olyan helyről, ahol tyúkokkal és libákkal körülvéve egy viszonylag kisméretű betonólban tengették napjaikat. Mikor hozzánk érkeztek, azonnal bespuriztak a fáskamrába, s az első nap ki sem dugták onnan a csőrüket. Hiába mutogattuk nekik a füvet, a patakot, sőt az előző tulajdonos által ránk örökített, kikövezett kis teknőstavat, fülük botját sem mozgatták. Lassan, szinte napról-napra jöttek egyre kijjebb és kijjebb, s fedezték fel, hogy a kertben mozogni, a lehulló falevelek és a puha moha alatt rovarokat vadászni mégiscsak kellemesebb, mint állni egy betonplaccon. A nyúlós meztelen barna csigáktól először megijedtek, de aztán megmozdult bennük az ősi ösztön mégis, s két héttel megérkezésük után hajlandóságot mutattak e rusnya és haszontalan lények bekebelezésére.

Ezt a folyamatot törték meg a közmunkások. Helén és Gertrúd a kertben matatásnál csak az emberek társaságát kedveli jobban, s úgy szegődnek minden kétlábú nyomába, miként Konrad Lorenz libái. Azt is megtanulták, hogy a munkások minden reggel fél nyolckor érkeznek, ezért ők tizenöt perccel korában már kitotyognak a kert elejébe, s ott lesik türelmesen, mikor bukkan fel az első bicikli. Volt, hogy esett, s nem jöttek a munkások, de a két kacsa akkor is több órán keresztül állt némán és mozdulatlanul, rájuk várva.

A megható odaadás a három férfiból is elővarázsolta a keserves, nélkülözős évek után morc külső mögé rejtett gyengédséget. Ezt abból gondolom, hogy a minap, miközben totyogtak lefelé a kacsák a hosszan szántott földdarab patak felőli végéhez, s mentek utánuk szép "libasorban" a közmunkások, kétféle hápogás hallatszott felváltva, mintha komoly diskurzus folyna.

Egy állati és egy emberi.

Szerző
Doros Judit

Új Egyenlőség-jel - Mobilitás nélkül nincs egyenlőség

A göteborgi EU-csúcson elfogadott szociális csomagot nagy optimizmussal nevezhetjük egy új korszak kezdetének. Az Európai Bizottság immár nemcsak a pénzügyi stabilitást, a költségvetési hiány csökkentését kívánja a tagállamoktól, hanem az alapvető szociális jogok érvényesítését is. De némi cinizmussal karácsonyfának is minősíthetjük a programot, amelyre húsz alapjog formájában sok szépet és csillogót ráaggattak, miközben ezek érvényesítését továbbra is a tagállamoktól várják el. Mégpedig csak ajánlások formájában, míg a kívánt pénzügyi mutatókat kőkemény szankciókkal érvényesítik – legalábbis a kisebb, szegényebb tagállamokkal szemben. A progresszív erőknek Európa-szerte azért kellene küzdeniük, hogy szociális téren is legyenek végre kötelező uniós mutatók az extrém szegénység, a durva egyenlőtlenség felszámolására a tagállamokban.

Mégis, a jó szándékot nem lehet elvitatni a szervezőktől, hiszen ilyen magas szinten az unió vezetői utoljára húsz esztendeje, még a keleti bővítés előtt foglalkoztak a "szociális Európa” lehetőségével. A most felsorolt húsz alapjog, helyesen, az esélyegyenlőség deklarálásával kezdődik. Amelyen az oktatáshoz, képzéshez, az egész életen át való tanuláshoz való jogot és természetesen a nemek közti egyenjogúságot értik.

A megfelelő oktatás hiánya és a nemi diszkrimináció mellett az egyenlőtlenségnek azonban van egy másik, nem kevésbé súlyos oka, a megfelelő mobilitás hiánya. A mobilitást ezúttal szó szerint értve. A minőségi oktatást nyújtó iskolába és a tisztességgel fizető munkahelyre való eljutás Magyarországon is egyre kevésbé megfizethető több millió honfitársunk számára. Az egészségügyi intézményekbe is mind nehezebb beutazni a szegényebb településekről. A leszakadó térségek lakói számára egyszerre drágul és ritkul a tömegközlekedés a fejlettebb központokba és régiókba. Így kialakul egy ördögi kör, hiszen egy idő után a szolgáltatóknak egyre kevésbé éri meg a közösségi közlekedés biztosítása. De a városok peremén élő szegény gyerekek számára is gondot jelent a jobb iskolákba való bejutás. Nemcsak a tandíj, a felvételi, a kulturális különbségek okán, hanem az iskolaépületbe való eljutás fizikai nehézsége miatt is.

A társadalmi egyenlőtlenségek mérsékléséhez ezért a megfelelő közösségi közlekedést is biztosítani kell mindenki számára. A társadalmi mobilitáshoz fizikai mobilitásra is szükség van. A tudás, a munka, az egészség intézményeihez való eljutás is számítson szociális (és emberi) jognak.

Új Egyenlőség-jel - Mobilitás nélkül nincs egyenlőség

A göteborgi EU-csúcson elfogadott szociális csomagot nagy optimizmussal nevezhetjük egy új korszak kezdetének. Az Európai Bizottság immár nemcsak a pénzügyi stabilitást, a költségvetési hiány csökkentését kívánja a tagállamoktól, hanem az alapvető szociális jogok érvényesítését is. De némi cinizmussal karácsonyfának is minősíthetjük a programot, amelyre húsz alapjog formájában sok szépet és csillogót ráaggattak, miközben ezek érvényesítését továbbra is a tagállamoktól várják el. Mégpedig csak ajánlások formájában, míg a kívánt pénzügyi mutatókat kőkemény szankciókkal érvényesítik – legalábbis a kisebb, szegényebb tagállamokkal szemben. A progresszív erőknek Európa-szerte azért kellene küzdeniük, hogy szociális téren is legyenek végre kötelező uniós mutatók az extrém szegénység, a durva egyenlőtlenség felszámolására a tagállamokban.

Mégis, a jó szándékot nem lehet elvitatni a szervezőktől, hiszen ilyen magas szinten az unió vezetői utoljára húsz esztendeje, még a keleti bővítés előtt foglalkoztak a "szociális Európa” lehetőségével. A most felsorolt húsz alapjog, helyesen, az esélyegyenlőség deklarálásával kezdődik. Amelyen az oktatáshoz, képzéshez, az egész életen át való tanuláshoz való jogot és természetesen a nemek közti egyenjogúságot értik.

A megfelelő oktatás hiánya és a nemi diszkrimináció mellett az egyenlőtlenségnek azonban van egy másik, nem kevésbé súlyos oka, a megfelelő mobilitás hiánya. A mobilitást ezúttal szó szerint értve. A minőségi oktatást nyújtó iskolába és a tisztességgel fizető munkahelyre való eljutás Magyarországon is egyre kevésbé megfizethető több millió honfitársunk számára. Az egészségügyi intézményekbe is mind nehezebb beutazni a szegényebb településekről. A leszakadó térségek lakói számára egyszerre drágul és ritkul a tömegközlekedés a fejlettebb központokba és régiókba. Így kialakul egy ördögi kör, hiszen egy idő után a szolgáltatóknak egyre kevésbé éri meg a közösségi közlekedés biztosítása. De a városok peremén élő szegény gyerekek számára is gondot jelent a jobb iskolákba való bejutás. Nemcsak a tandíj, a felvételi, a kulturális különbségek okán, hanem az iskolaépületbe való eljutás fizikai nehézsége miatt is.

A társadalmi egyenlőtlenségek mérsékléséhez ezért a megfelelő közösségi közlekedést is biztosítani kell mindenki számára. A társadalmi mobilitáshoz fizikai mobilitásra is szükség van. A tudás, a munka, az egészség intézményeihez való eljutás is számítson szociális (és emberi) jognak.