leváltás;Hornyák Tibor;Erzsébet Táborok Kft.;

2017-12-01 13:36:00

Együtt: nem elég csak leváltani az urizáló táborvezetőt!

Ahogy a sajtó megírta, csendben, hogynemondjuk: suttyomban leváltották Hornyák Tibort az Erzsébet Táborok Kft. éléről. 

Mint ismert - emlékeztet az Együtt is a közleményben - ő volt az, akiről nyáron kiderült, a rászoruló gyerekek üdültetéséért felelős hivatalnokként a Balaton-part egyik legdrágább szálláshelyét bérelte ki magának, onnan járt be zánkai munkahelyére. Hornyák Tibor urizálása jól bemutatta, hogyan élnek napjainkban a fideszes haverok: Orbán Viktor kormánya személyre szabott közbeszerzésekkel, támogatásokkal, adófizetői milliárdokból felhizlalja a barátok cégeit, szervezeteit, akik aztán fényűző életmódot folytathatnak. Miután a főtitkár lebukott, azzal próbálják meg elcsendesíteni az ügyet, hogy leváltják. Ez azonban nem elég! Az Együtt már korábban is követelte az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány főtitkárának elszámoltatást. Leváltása után az Együtt ismét felszólítja a NAV-ot, rendeljenek el vagyonosodási vizsgálatot, az Emberi Erőforrások Minisztériumának pedig közalkalmazotti vagyonnyilatkozati eljárást kell indítania, hogy honnan volt napi 110 ezer forintja luxusingatlant bérelni.