olaj;Törökország;Erdogan;

2017-12-02 06:32:00

Aranyat olajért - Kínos helyzetben Erdogan

Nagyon kínos helyzetbe kerülhet Recep Tayyip Erdogan. Egy kedden, New Yorkban kezdődött bírósági eljárásban a koronatanú, az aranykereskedő Reza Zahlab azt közölte: Zafer Caglayan volt török gazdasági minisztertől tudja, a török elnöknek pontos információi voltak arról, hogy megkerülik az Iránnal szembeni nemzetközi büntetőintézkedéseket. Sőt, maga Erdogan engedélyezte azt, hogy az állami Halkbank mellett két további török pénzintézet is játsszon szerepet az „aranyat olajért” megállapodásban. Ennek értelmében – hogy megkerüljék a perzsa állammal szembeni szankciókat – a törökök nemesfémmel fizettek a perzsa államból érkező nyersanyagért. Zarrab előzőleg azt is elárulta, hogy Caglayant mintegy 50 millió euróval fizették le. Szintén több milliónyi kenőpénzt kapott a Halkbank ex-vezetője, Suleyman Aslan is.

FOTÓ: AFP/SEBNEM COSKUN

FOTÓ: AFP/SEBNEM COSKUN

Zarrab 2016 márciusában Miamiba repült, hogy családjával megcsodálja Disney Worldöt. Ám rögtön a repülőtéren kattan a kezén a bilincs. Az amerikai hatóságok már ekkor erőteljesen gyanították, hogy szerepe volt az Irán elleni szankciók megkerülésében. Bár a per során Zarabnak a vádlottak padján kellett volna ülnie, miután bűnösnek mondta magát és kilátásba helyezte, fontos információkat árul el, jóval kisebb büntetésre számíthat. A vádlottak padján ezért egyetlen személy ül, a Halkbank korábbi alelnöke, Mehmet Hakan Atilla, a többiek Törökországban tartózkodnak.

Zarrab személyesen tárgyalt az irániakkal arról, hogyan játszhatnák ki a szankciókat, az amerikai ügyészség megszerezte azt a dokumentumot, amely szerint „gazdasági dzsihádot” javasolt Teheránnak „az imperialisták” ellen.

Ankarában növekvő pánikkal szemlélik a New York-i pert, mert már 2013 végén kiszivárogtatott hangfelvételekből kiderült, mennyire korrupt az ankarai rezsim, és Erdogan családja. A vezetés most is a jól bevált retorikához nyúlt: a per csak politikai támadás, s mindez a gülenisták műve.