Interpol;elfogatóparancs;körözési lista;

2017-12-02 09:46:00

Már nem körözi az Interpol a koszovói miniszterelnököt

Koszovó kérésére az Interpol törölte nemzetközi körözési listájáról Ramush Haradinaj koszovói miniszterelnököt, aki ellen 2004-ben Szerbia kérésére adtak ki elfogatóparancsot - jelentette be Abelard Tahiri koszovói igazságügyi miniszter a Koha Ditore című pristinai napilap szombati beszámolója szerint.

Az igazságügyi tárca vezetője közölte, Haradinaj mellett további 17 koszovóit töröltek a körözési listáról. "A döntés után ezek az emberek szabadon utazhatnak az országon kívül, semmilyen gondjuk nem lesz" - szögezte le Abelard Tahiri.

Szerbia háborús bűnösnek tekinti Ramush Haradinajt, aki az 1998-1999-es koszovói harcok idején az albán többségű dél-szerbiai tartomány elszakadásáért küzdő Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) regionális parancsnoka volt. A politikus 2004-2005-ben rövid ideig kormányfője volt az akkor még ENSZ-fennhatóság alatt álló tartománynak, szeptember óta pedig ismét az ország miniszterelnöke.

A belgrádi hatóságok szerint Haradinaj parancsnoksága alatt több mint háromszáz szerbet és számos, az UCK-hoz nem lojális albánt gyilkoltak meg, továbbá több mint négyszáz embert elraboltak. A hágai Nemzetközi Törvényszék azonban kétszer is felmentette a vádak alól.

Külföldi hatóságok korábban kétszer - 2015-ben Szlovéniában és idén év elején Franciaországban - fogták el a koszovói politikust a szerbiai elfogatóparancs alapján, de mindkét alkalommal szabadon bocsátották, annak ellenére, hogy Szerbia a kiadatását kérte.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet.