Cserhalmi György;

2017-12-02 12:42:00

Mégsem áll színpadra Cserhalmi György

Noha úgy volt, hogy a színművész újra színpadra állhat a Nemzeti Színház január 7-ei bemutatójában, állapota miatt az előadás premierjét elhalasztották - írja a szinhaz.hu.

A Nemzeti Színház néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy az Úri muri előadására már próbál a színművész, ám a január 7-ére tervezett bemutatót most mégis kénytelen elhalasztani. Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője korábban Debrecenben is színpadra állította ezt a darabot, Cserhalmi György abban az előadásban is Csörgheő Csulit alakította.

Ez nekem most nem megy. Próbálni tudok, de az, hogy üzembiztosan egy előadást megcsináljak, azt be kell látni, hogy nem megy” – mondta Cserhalmi György egy a Nemzeti Színház által közzétett videóinterjúban.

Cserhalmi szerint a bemutató április környékére tolódik, amikorra már felerősödik. „A napi négy óra próba megvisel. Hazamegyek, és dőlök össze, szóval nincs mese” – fogalmaz az interjúban.

A Kossuth-díjas színművész év elején komoly műtéteken esett át, így már tavasszal le is kellett mondani a sikeres Cserhalmi Anzix esteket.