Kalandpark - SZOT-üdülés

Még érettségi előtt álltam, amikor anyám egy este kipirult arccal jött haza: megkaptuk a SZOT-beutalót, főszezonban, méghozzá három személyre, úgyhogy te is jöhetsz, Gyurikám, Galyatető, ahová kértük. Apám is lelkesedett, de ez inkább csak egyetértési kényszer volt, mert ő nem szeretett nyaralni. Én már nagyfiúnak éreztem magam, nem szívesen nyaraltam a szüleimmel, de ha már megvolt a beutaló, főszezonban, nem nagyon lehetett mit tenni, pedig úgy terveztem, hogy inkább kihasználom szüleim elutazását, és meghódítom Lukács Julit, akivel már hetek óta járogattunk moziba, egyszer pedig csókolóztunk is a Városligetben.

- Mit fogok én csinálni Galyatetőn? – kérdeztem anyától.

- Elfoglalod magad – kaptam meg azt a választ, amire számítottam.

Akkor megtanultam, hogy a SZOT-üdülés: életforma. A SZOT az országos szakszervezeti szövetség volt, amely a közepesen vagy rosszul kereső emberek üdülési gondjait is hivatott volt megoldani. Minden működött, az üdülőkben fegyelmezett, lüktető élet folyt. Étkezés turnusokban, reggeli fél nyolckor, ebéd délben, vacsora este fél hétkor, televíziónézés a társalgóban. Első nap ismerkedési est, egy másodosztályú tánczenekar játszotta a kor slágereit, a kultúrfelelős, egy vékony egyetemista lány, Panni mindenkit arra biztatott, hogy táncoljon, utána tombola. A következő napokban lengőteke-, asztalitenisz és célbadobó-bajnokság, a győztesek oklevelet kaptak, közös kirándulások, könyvtárlátogatás szellemi vetélkedővel, szóval minden, amit egy tizenhét éves fiú remélhet egy önfeledt nyaralástól.

Anyám persze azonnal jól érezte magát, talált magának kártyapartnereket, apám régi ismerősöket fedezett fel, akikkel esténként cigarettáztak és a politikáról beszélgettek, én pedig azon tépelődtem, hogyan tudnék megszökni. A porta mellett volt egy telefonfülke, próbáltam Lukács Julit hívni, de nem találtam otthon, írtam neki egy ostoba képeslapot Üdvözlet Galyatetőről, még ráírhattam volna, hogy hiányzol, de tudtam, hogy a szülei úgyis elolvassák, és azt gondolják majd rólam, hogy inkább az érettségire készüljek.

Utolsó nap anyámék Kékestetőre kirándultak, én azt hazudtam, hogy fáj a lábam és inkább otthon maradnék. Kiültem a parkba egy könyvvel a kezemben, amikor odaült mellém Panni.

- Miért nyaralsz a szüleiddel? Látom, hogy unatkozol. Nincs barátnőd?

- Nincs – hazudtam. A hazugság olyan, mint egy utazás. Egy másik világba kerül az ember.

- Nekem sincs barátom. És én is unatkozom. Ez csak egy kis pénzkereset.

Sétáltunk egyet, aztán azt javasolta, hogy nézzem meg, hol lakik. Az üdülő mögött volt egy kis ház, ott béreltek neki szobát. Gondoltam Lukács Julira is közben, meg a beutaló is eszembe jutott, hogy hát főszezonban, ráadásul Galyatetőre, ahová kértük.

Még volt egy búcsúest, felkértem Pannit táncolni, megállapodtunk, hogy majd Budapesten találkozunk, de tudtuk, hogy ez csak afféle nyaralóhelyi ígéret.

Másnap, hazafelé a buszon anyám ült mellettem.

- Na, ugye sikerült elfoglalnod magad? – kérdezte, mert szerette, ha neki van igaza.

- Igen – feleltem. És csakugyan.