Ízlelgessük a mondatot! Nem tudja Bajkai István VII. kerületi fideszes alpolgármester, választókerületi elnök, hogyan került a nevével felmatricázott, saját pénzén vett tojás az önkormányzathoz, ahol a köztisztviselők kiosztották. Fogalma sincs, bár elismerte, hogy az osztást egy választókerületi munkatársa szervezte a VI. kerületben.
Nem irigylem Orbán Ráhel saját lábát: neki ez a folyamatokat ily világosan átlátó derék politikus az ügyvédje. Nem irigylem a Miniszterelnökséget sem, melynek kábé tízmilliárdos szakértői szerződését az illető úrhoz köthető konzorcium nyerte meg. Bajkai Fidesz-alapítóról épp most írta a 168 óra, hogy ő indulhat a VII. kerületet és a VI. kerület egy részét magába foglaló választókerületben - így a tojásolás biztosan nem is korai kampányfogás.
Ezer forintnyi árú, ehető imázzsal örök hálát és szavazatot vásárolni gazdaságosabb, mint az óriásplakát. A tojásos doboz ráadásul bekerül a körforgásba, hiszen azt nyugdíjasoknál nemigen szokás kidobni.
A Fidesz észrevette, amit a multik már rég tudnak: a saját márkás termék reklámhordozónak is remek. Persze, hiszen ahogyan nem a Tesco halássza a maga szardíniáját, vélhetően a tojásokat sem Bajkai tojta. Talán még csak nem is a Fidesz. (Nekik amúgy is van aranytojást tojó Mészáros Lőrincük.)
Egy afféle külföldiül beszélő nyugati sorosista alighanem soha nem értené meg magától, hogy mit keres a magyar pártpolitikai harcban egy alpolgármester a tojáson, mit a krumpli, a száraztészta, meg a tűzifa és sok más hasonló kampányelem. Nem fogná az agya a Tállai András arcképével keserített idősnapi étcsokoládét, sem Pócs János fröccsöntött, foszforeszkáló Szűz Mária kulcstartóját – hamarjában csak ennyi jut eszembe a tomboló ízléstelenség és a műbőrkalapos hatalomvágy saját logós ámokfutásából.
Ahol a márkához már rég nem társul minőség.
