Előfizetés

Csak a matek

Amikor két hete a Gödörben a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom hívására összeült a baloldali oppozíció, elhangzott egy vízió arról, hogy az egyéni körzetekben hogyan győzhető le jövőre a Fidesz. Kimérni, hogy melyik jelölt a legnépszerűbb, majd az összes pártnak és mozgalomnak beállni a legesélyesebb induló mögé - ez volt a koncepció lényege. Akár komolyan is lehetett volna venni, ha nem ugyanazon a szeánszon jelentette volna be az egyik résztvevő, Gyurcsány Ferenc, hogy „heteken belül” megszületik a megállapodás egy teljesen más (párt-) logikájú körzetfelosztásról.

A DK elnöke akkor azt is elmondta, hogy az egész ötletelés hajdani, ma már csak elvétve fölemlített kiindulópontja – miszerint kikezdhetetlen tekintélyű, helyben elfogadott civil jelöltek mögött kellene fölsorakoznia az egész ellenzéknek, kikerülve a 2014-es összefogás-csapdát – miért kivitelezhetetlen. Azért, mert azoknak az indulóknak a töredékszavazatai, akik mögött nem áll pártlista, nem csatornázódnak be a kooperáló pártokhoz, hanem elvesznek. Lefordítjuk, hogy a választás-matematikát magától távol érző olvasó is meg tudja fejteni: lehetséges ugyan, hogy beágyazott, a közéletben aktív civilekkel el lehetne hozni a körzetek többségét – különösen szerencsés esetben akár a kormányalakítás lehetőségét is – 2018 tavaszán, de mivel az egyenként 1 és 10 százalék közötti szavazatra esélyes pártok így néhány ezrelék és fél százalékpont közötti szavazatmennyiséget bukhatnának, nem lesz belőle semmi.

Nem, nem az a tanulság, hogy már megint annak lett igaza, aki az önzésre építette a politikáját. (Orbán Viktorra, a „legkereszténydemokratább” miniszterelnökre gondolunk egyébként.) Még csak az sem, hogy a dilemmára részmegoldást kínálna, ha – Heller Ágnes gondolatkísérletét követve – tíz helyett mondjuk csak két ellenzéki lista mérkőzne meg a jelenlegi parlamenti többség pártjaival. Mi inkább arra szeretnénk utalni, hogy ha mindkét oldalon ugyanaz a hitvány, számító és kicsinyes emberi minőség csap össze a szavazatainkért, akkor a versengés tétje tényleg nem lesz más, mint hogy ki költheti (lophatja) el a pénzünket. Azért pedig igazán kár ekkora felhajtást csinálni. Amennyiben a a Pécsett az elindulást fontolgató Mellár Tamás (aki pedig tényleg az ultimate jelölt lenne az eredeti „kormányváltó” elgondolás szerint, amelynek a realitását néhány időközi választás igazolta is) nem elég jó név ahhoz, hogy a baloldal pártjai átgondolják miatta az úgynevezett stratégiájukat, akkor… Akkor annyiban mégiscsak Heller Ágnesnek lesz igaza, hogy a történelem fog róluk ítéletet mondani.

Kész Zoltán (aki tiszteletreméltó helyi aktivitása mellett azért mégsem egy Mellár) egyszer már megmutatta, hogy választási törvény ide, anyagi erő és médiatúlsúly oda, az Orbán-pártot egy relatíve jobbos körzetben is tönkre lehet verni. Ha van ennél jobb ötlet, készséggel meghallgatjuk – mármint mi, választók –, de azt az érvet sajnos nem fogjuk elfogadni, hogy XY is szeretne önálló frakciót. És bárhogy fáj is, végül majd mi döntünk. Voltaképpen ezt jelentené a demokrácia.

Távoli pénzcsap

Nem kell sietniük az Európai Unió állam- és kormányfőinek, hiszen 2019 elejéig van idejük arra, hogy közzétegyék az Unió reformjára vonatkozó javaslataikat. Ám egyre többen fejtik ki a véleményüket arról, hogyan is nézzen ki a jövő. Emmanuel Macron francia elnök próbált a reform élére állni még az ősszel: arra számított, viszonylag hamar megalakul a német kormány, s az ő javaslatainak egy részét is beveszik majd a Jamaica-koalíció programjába. Ebből azonban valószínűleg nem is lesz semmi, már csak azért sem, mert az EU alapszerződéseit is módosítani kellene a megvalósításhoz.

Mark Rutte holland kormányfő a hétvégén bírálta is Macron felvetéseit, mert szerinte az uniós integráció elmélyítése semmit sem old meg, inkább azokra a problémákra kell összpontosítani, amelyek jelenleg a legégetőbbek az EU szempontjából.

A reformokról szóló ötletelés új lendületet kaphat szerdán, amikor az Európai Bizottság közzéteszi az euróövezet átalakítására vonatkozó elképzeléseit. Jean-Claude Juncker célja az, hogy az általa irányított testület, és ne az euróövezeti pénzügyminiszterek dönthessenek az Európai Stabilitási Mechanizmust érintő kérdésekről. Ám Juncker elképzelései sem válhatnak valóra, mert a kormányalakítással küzdő Angela Merkel ellenséges lépésnek tekintheti, hogy Juncker épp a német válság kellős közepén áll elő egy nagyon is fontos javaslatcsomaggal.

Eközben Közép-Európában mi csak rácsodálkozunk az EU vagy az euróövezet jövőjéről szóló vitára. Ilyenkor úgy viselkedünk, mintha nem is európai polgárok lennénk. Persze tudjuk, a magyar kormányfő is megreformálná az EU-t, de nem mintha hosszú távú víziói volnának. A „nemzetállamok erősítése” számára azt jelenti, hogy a magyar kormány azt csinálhat, amit akar. De nincs ezzel egyedül a térségben, Milos Zeman cseh elnöktől vagy éppen Beata Szydlo lengyel kormányfőtől sem hallhattunk előremutató javaslatokat.

Közép-Európában az EU-t csak pénzcsapnak tekintik, és amíg nem érezzük át, mit is jelent a közös Európa fogalma, ne is várjuk, hogy igazán komolyan vegyenek minket az EU-ban.

Okostojások

Ízlelgessük a mondatot! Nem tudja Bajkai István VII. kerületi fideszes alpolgármester, választókerületi elnök, hogyan került a nevével felmatricázott, saját pénzén vett tojás az önkormányzathoz, ahol a köztisztviselők kiosztották. Fogalma sincs, bár elismerte, hogy az osztást egy választókerületi munkatársa szervezte a VI. kerületben.

Nem irigylem Orbán Ráhel saját lábát: neki ez a folyamatokat ily világosan átlátó derék politikus az ügyvédje. Nem irigylem a Miniszterelnökséget sem, melynek kábé tízmilliárdos szakértői szerződését az illető úrhoz köthető konzorcium nyerte meg. Bajkai Fidesz-alapítóról épp most írta a 168 óra, hogy ő indulhat a VII. kerületet és a VI. kerület egy részét magába foglaló választókerületben - így a tojásolás biztosan nem is korai kampányfogás.

Ezer forintnyi árú, ehető imázzsal örök hálát és szavazatot vásárolni gazdaságosabb, mint az óriásplakát. A tojásos doboz ráadásul bekerül a körforgásba, hiszen azt nyugdíjasoknál nemigen szokás kidobni.

A Fidesz észrevette, amit a multik már rég tudnak: a saját márkás termék reklámhordozónak is remek. Persze, hiszen ahogyan nem a Tesco halássza a maga szardíniáját, vélhetően a tojásokat sem Bajkai tojta. Talán még csak nem is a Fidesz. (Nekik amúgy is van aranytojást tojó Mészáros Lőrincük.)

Egy afféle külföldiül beszélő nyugati sorosista alighanem soha nem értené meg magától, hogy mit keres a magyar pártpolitikai harcban egy alpolgármester a tojáson, mit a krumpli, a száraztészta, meg a tűzifa és sok más hasonló kampányelem. Nem fogná az agya a Tállai András arcképével keserített idősnapi étcsokoládét, sem Pócs János fröccsöntött, foszforeszkáló Szűz Mária kulcstartóját – hamarjában csak ennyi jut eszembe a tomboló ízléstelenség és a műbőrkalapos hatalomvágy saját logós ámokfutásából.

Ahol a márkához már rég nem társul minőség.