menekültek;török néptáncosok;

2017-12-05 15:47:00

Mi történt? Török néptáncosok menekültek Magyarországra

Egyelőre ismeretlen okból Magyarországra menekült egy ankarai ifjúsági néptáncegyesület 11 tagja - jelentette kedden a Dogan török hírügynökség.

A Sözcü című török ellenzéki napilap kiemelte: először fordult elő, hogy nemzetközi fesztivál keretében egy csoport Törökországból külföldre menekül.

A Dogan beszámolója szerint az összesen 16 fős csoport november 5. és 10. között fellépett egy budapesti rendezvényen. Vissza azonban csak öten tértek Törökországba. A Dogan értesülése szerint a táncosok átlagéletkora 20 év felett volt.

Ahhoz, hogy az egyesület külföldre utazhasson, a törvény értelmében először a Török Néptáncszövetséghez (THOF) nyújtott be kérelmet. A jóváhagyást követően a csoporttagok számára az ankarai rendőrség szolgálati útlevelet állított ki. Ezek birtokában a táncosok viszont már a rendezvény előtt, november 1-jén Budapestre utaztak.

A Dogan úgy tudja, hogy ugyanettől az egyesülettől júliusban Bosznia-Hercegovinában lépett fel egy csoport, és onnan még mindegyikük hazatért.

A Török Néptáncszövetség (THOF) idén 86 különböző egyesületnek és klubnak engedélyezte, hogy külföldi rendezvényen vegyen részt - írta a hírügynökség. Egyúttal rámutatott, hogy a szóban forgó csoport minden tagjának friss volt az engedélye.
Az ankarai főügyészség nyomozást indított az ügyben.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal az MTI megkeresésére közölte, hogy a csoport tagjai nem nyújtottak be menedékkérelmet Magyarországon.