Ismét halott embert találtak egy kigyulladt épületben

Halott embert találtak egy kigyulladt hétvégi ház oltása közben a tűzoltók Baja külterületén csütörtökön - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján. Az ötven négyzetméteres házban az összehordott szemét és a berendezési tárgyak égtek. Valószínűleg a hideg elől húzódott be, és gyújtott tüzet az áldozat. 

Korábban a Nógrád megyei Palotás községben bukkantak a tűzoltók egy holttestre egy családi házban, annak eloltása után. 

Szerző
2017.12.07 19:10

Nyolc kollégája bérét kaszinózta el egy román férfi

Publikálás dátuma
2018.09.25 14:13

Fotó: Shutterstock/
A határon elfogták a rendőrök, és őrizetbe vétele mellett sikkasztás gyanúja miatt kihallgatták.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy román férfit, aki a gyanú szerint nyolc munkatársa bérét költötte el egy kaszinóban – írja a police.hu. Az 52 éves férfi a rendelkezésre álló adatok szerint munkaadójától, egy budapesti vállalkozótól közel 2,2 millió forintot vett át néhány nappal korábban, ami az ő és nyolc munkatársa fizetési előlege volt. A gyanúsított a pénzzel egy játékterembe ment, ahol először a saját bérét, majd a többieknek járó összeget játszotta el rövid idő alatt. Néhány napig azzal hitegette társait, hogy megkapják a pénzüket, majd szeptember 23-án úgy határozott, hogy hazatér Romániába. A határon azonban elfogták a rendőrök, és őrizetbe vétele mellett sikkasztás gyanúja miatt kihallgatták. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
2018.09.25 14:13

Mezőtúri rablás – Félmilliót fizet a nyomravezetőnek a rendőrség

Publikálás dátuma
2018.09.25 13:26

Fotó: police.hu/
Egy körülbelül 175-180 centiméter magas, átlagos testalkatú férfit keres a rendőrség, a biztonsági kamera felvételét is közzétették.
Nettó 500 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a mezőtúri rablás ügyében – írja a police.hu. Egy ismeretlen férfi szombaton, este 20 óra 48 perckor ment be a Földvári út 21. szám alatti nemzeti dohányboltba, majd egy fegyverrel – vagy annak utánzatával – a napi bevétel átadására kényszerítette az ott dolgozót. Miután megszerezte a készpénzt, elmenekült a helyszínről. A bűncselekmény során személyi sérülés nem történt. Az ismeretlen elkövető 25-45 év közötti, körülbelül 175-180 centiméter magas, átlagos testalkatú. Az elkövetés idején sötét padlizsán színű, kapucnis (kapucni szélén barna szőrmével) mellényt, alatta szürke színű pulóvert, terepmintás (zöld-sárga) nadrágot és fehér kesztyűt viselt. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, illetve az elkövető személyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik és információit az eljárás során ismerteti. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli, és szükség esetén az eljáró hatóság megteszi a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja. Az elkövetőről felvételt készített a biztonsági kamera, a videót a rendőrség honlapján találja
2018.09.25 13:26
Frissítve: 2018.09.25 13:26