Jobbik-Konzervatívok;adomány;Simicska Lajos;

2017-12-08 12:42:00

Simicska Lajos magánszemély adhat pénzt a Jobbiknak

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény alapján a pártok magyar magánszemélytől minden gond nélkül elfogadhatnak adományt. Összeg tekintetében nincs semmilyen korlát, ám ha az adomány mértéke meghaladja az 500 ezer forintot, nyilvánosságra kell hozni az adományozó nevét. Itt azonban az összeg nem személyenként számít, vagyis ha valaki láthatatlan akar maradni, csak annyi a dolga, hogy az 500 ezer forintos határ alatt maradjon, de annyiszor utal, amennyiszer csak akar - írja a hvg.hu.

Épp ezért mondjuk azt, ha "egy Simicska Lajos nevű magánszemély" úgy dönt, magánvagyonából, adományával támogatja a pártot, megteheti, és az is előfordulhat, hogy nem kerül nyilvánosságra a neve.

A milliárdos korábban az RTL Klubnak adott interjúban arról beszélt, szavazatával a Jobbikot támogatja, de pénzt nem ad nekik. Ezt még azelőtt mondta, hogy az Állami Számvevőszék megállapította volna, hogy a párt 331 milliós tiltott támogatást kapott, amit vissza kell fizetnie, illetve ennyivel csökken az állami támogatása is.