Kísérleti forradalom

Az alapjövedelem bevezetésének első lépéseként teszteljük le a programot - ez szerepel a Párbeszéd programjában. Ahogy Karácsony Gergely a Népszavában megjelent cikkében írta: 10-20 ezer, véletlenszerűen kiválasztott ember bevonásával 2-3 év alatt, évi 5-10 milliárd forint ráfordítással valósítható meg ez a kísérlet. Eredményeként a társadalom megtudhatná, néhány ezer család pedig megtapasztalhatná, mit jelent a gyermekenként 30 ezer, és a felnőtteknek járó 60 ezer forintos alapjövedelem, és a minden „idősnek” biztosított 90 ezer forint alapnyugdíj.

Biztosan nagyon sokat. De nem eleget.

Nincs egyedül ezzel a véleményével, korábban Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja is rokonszenves elemzést tett közzé a lapban az általa Köztársasági Alapjövedelemnek (KA) nevezett juttatási rendszer bevezetése mellett. Felteszi a kérdést, az alapjövedelem bevezetéséhez vezető úton meg kell-e lépni más intézkedéseket (pl. bérminimum emelése, garantált jövedelem bevezetése, alapnyugdíj, progresszív szja).

Kézenfekvő a javaslat: az alapjövedelem bevezetésének első lépése az alapnyugdíj azonnali és az érintettek teljes körére kiterjedő bevezetése legyen. Néhány éves működtetés kellő tapasztalatot adna a teljes rendszer megvalósításához. Láthatóvá válnának szociális és pénzügyi hatásai, pontos előrejelzést adna a sokkal nagyobb léptékű reform, az alapjövedelem bevezetéséhez. Ezt egy Magyarország polgárai iránt felelősséget viselő kormánynak azonnal, már 2019. január 1-től be kell vezetnie.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni: a nyugdíjrendszernek nemcsak fenntarthatónak kell lennie, hanem megfelelőnek is. A nyugdíjrendszer már ma sem megfelelő, mert nagyon sok embernek ad méltatlanul alacsony ellátást. A megfelelőségnek nyilvánvalóan nincs egzakt kritériuma, mást jelent Dániában vagy Hollandiában, mást jelent nálunk vagy Ukrajnában, mást jelentett évekkel ezelőtt, és mást fog jelenteni évek múlva. A morális követelmény egyértelmű: megfelelő a nyugdíjrendszer, ha felszámolja az időskori szegénységet, biztosítja a méltó időskor feltételeit. Az azonnali kezelés egyik eszköze az alapnyugdíj bevezetése és a nyugdíjminimum felemelése.

Az alapnyugdíj mértéke pl. 40000 Ft/hó, forrása az állami költségvetés. 65 év felett járna annak, aki magyar állampolgár és legalább negyven évi magyarországi lakhellyel rendelkezik, továbbá járna a rokkantnyugdíjasoknak is. 2,25 millió jogosulttal számolva ez mintegy 1100 milliárd forint évente, a GDP kb. 3,5 százaléka. Erre épülne rá a „munkanyugdíj”, amelyet változatlanul a befizetett járulékok és szolgálati idő alapján állapítanának meg, forrása tehát a járulékbefizetés. Itt is szükséges azonban a 2008 óta változatlan nyugdíjminimum felemelése, 28500 forintról legalább 50000 forintra. E két intézkedés együttes eredőjeként, nem lenne olyan 65 évesnél idősebb, életét végig dolgozó ember, akinek a járandósága 90000 forint alatt lenne, akár már 2019-től kezdve. Ez meggyezik a létminimum jelenlegi összegével.

A nyugdíjrendszer elégtelensége mellett van azonban egy másik, sokkal súlyosabb elem, is, amely az azonnali intézkedést sürgeti.

Magyarország (és ezzel Európa egésze sincs másként) a demográfiai összeomlás állapotában van. A legkifejezőbb mutató az idős népesség eltartottsági rátája (a 65 éves, valamint idősebb népesség és az aktív korú - 15–64 éves - népesség hányadosa), amely folyamatosan emelkedik, kifejezve a munkavállalási korú lakosságra az öregkori ellátások megteremtése miatt nehezedő terhet. 2016-ban száz aktív korúra 27 időskorú "eltartási" terhe hárult, az előrejelzés szerint 2060-ig a mutató értéke elérheti az 53-at.

Magyarországon az előrejelzések szerint 2050-ben 8,3, 2100-ban 6,4 millió állampolgár fog élni. A következő 33 évben eltűnik az országból 1,5 millió (!) fő, és az országból elvándorlók visszatelepülése, vagy/és a migráció nélkül ez igen súlyos gazdasági problémákhoz fog vezetni. Sőt már vezet is, hogy a kivándorlást nem is számba véve, egyre zsugorodik a munkaképes korú lakosság, és nő az eltartottak aránya. Égető szükség van a szabályozott, lassú bevándorlás támogatására.

Ha nem vigyázunk, az „eredmény” a fokozódó és nem csak időskori elszegényedés. Ha nem csinálunk semmit, lényegében feltartott kezekkel masírozunk a nyomorba.

Szerző
2017.12.11 07:03

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04