ellenzék;Kambodzsa;

2017-12-11 10:06:00

Tiltakozik a feloszlatott ellenzék

Kambodzsában a legnagyobb ellenzéki párt lépéseket próbál tenni feloszlatása ellen. A Nemzeti megmentési Párt (CNRP) több politikusa is panaszt nyújtott be a legfelsőbb bíróságnál a betiltás ellen – közölte a Phnom Penh Post című lap. A bíróság az előző hónapban azután döntött a párt betiltása mellett, hogy – állítólag – meg akarta dönteni a fennálló hatalmat. Kem Sokha pártvezető már három hónapja ül börtönben.

Szakértők szerint rendkívül csekély az esélye annak, hogy sikerül megváltoztatni a döntést. Az igazságügyi minisztérium szóvivője azt közölte, a legfelsőbb bíróság döntései „visszavonhatatlanok”. A délkelet-ázsiai országot Hun Sen már 1985 óta irányítja kemény kézzel. Kambodzsában jövőre rendeznek új választást.