Quimby;Kiss Tibi;Cserna Gábor;

2017-12-11 20:31:00

Kiss Tibi visszavágott

Cserna Gábor dunaújvárosi városvezető november közepén arról beszélt, hogy szerinte a Quimby zenekar méltatlanná vált a Dunaújvárosért Díjra. A hírre most reagált a zenekar, Kiss Tibor közleményében azt írta, sajnálattal hallgatták a polgármester sajtóban megjelent gondolatait, pláne úgy, hogy a zenekar a város szülötte. "Bár értetlenül állunk a probléma előtt, ha komolyan úgy gondolja, visszaadjuk Önnek. Emlékeztetném, hogy az elismeréssel együtt járó 200 ezer forintos honoráriumot nem tudjuk visszaküldeni, mert azt otthagytuk a városnak, hogy abból inkább egy fiatal tehetséges helyi zenekart támogasson – írta a zenész. A közlemény azzal zárul, hogy „boldog karácsonyt Polgármester Úr!” Kiss Tibor márciusban, a HírTV Alinda műsorában szavalta el Varangykirály című versét, Mezei Zsolt a DK helyi képviselője szerint ez lehetett a gond.