Ausztria;robbanás;földgázelosztó;

2017-12-12 16:22:00

Robbanás egy gázelosztóban Ausztriában, meghalt egy ember

Kedden reggel 9 óra körül hatalmas robbanás rázta meg az osztrák ásványolajipari vállalat, az OMV gázszállító központját az alsó-ausztriai Baumgartenben. A robbanás nyomán hatalmas lángcsóva keletkezett, amelyet még Bécsben is látni lehetett. A kivonuló tűzoltók, mintegy hetvenen, a kora délutáni órákra eloltották a tüzet, amelyből csupán néhány kisebb láng csapott még fel. A rettenetes forróságot okozó balesetben a gázállomást működtető Gas Connect Austria közlése szerint egy ember meghalt, 21 súlyosan sérült dolgozót kórházba szállítottak. Evakuálták a közelben lévő idős otthont, ahol 50 mozgássérült ember él. Az üzem közelében úgy megnőtt a hőmérséklet, hogy a parkoló autók szabályszerűen olvadni kezdtek.

A szakértők egyelőre vizsgálják, hogy mitől keletkezett a robbanás, s elemzik azt is, hogy mekkora kárt, illetve kiesést okoz a súlyos baleset. A déli óráktól különböző illetékesek által tartott sajtóértekezleteken az a vélemény ismétlődött meg, amely szerint terrortámadás nem történt, a legvalószínűbb, hogy üzemi balesetről van szó, technikai hiba okozta a robbanást. Bejelentették, a sérült vezetéket lezárták.

Megugrottak az energiaárak
Londonban pedig csaknem a negyedével nőtt, és négy éve nem látott magasságba emelkedett a földgáz nagykereskedelmi ára. A szigetország azért is gondban lehet, mert nincs komoly földgáztározó kapacitása, illetve az utánpótlást biztosító vezetékrendszere. Németországban is érezhetően, 3,8 százalékkal növekedtek a jövő évi szállításra vonatkozó energiaárak – írja a Bloomberg. A svédek is tartanak az árak elszabadulásától, mert a baleset a kemény fagyok miatt a legrosszabbkor jött. Az olaszoknak most az enyhe időjárás segíthet. Az olasz kormány vészhelyzetet hirdetett a gázszállításban. Közben a Gazprom bejelentette, hogy európai szállításai átcsoportosításával kész enyhíteni az esetleges ellátási gondokon.
Az osztrák Gas Connect Austria vállalat szóvivője szerint Olaszország és Horvátország irányába akadozhat a gázszállítás. Az olasz fejlesztési miniszter azt is megemlítette, hogy ilyen esetekben jönne jól a tervezett TAP gázvezeték, amely a Kaszpi-tenger irányából szállítana gázt Görögországon és Albánián keresztül Olaszországba.

A Baumgartenben működő gázátrakó állomás a maga nemében az egyik legnagyobb ilyen üzem Európában, rajta keresztül halad át az orosz Gazprom, illetve a norvégok által küldött gáz a kontinens nagy fogyasztóihoz. Baumgartenből azonban már nem csupán Németország, Franciaország, Olaszország jut az energiahordozóhoz, de kap belőle Magyarország, Szlovénia és Horvátország is. Az állomáson évente 40 milliárd köbméter földgáz halad keresztül, ebből 8 milliárd jut belső, ausztriai felhasználásra.

Magyarország a HAG nevű osztrák-magyar vezetéken keresztül jut a Baumgartenből nyomott gázból. Két évvel ezelőtt országos botrányt váltott ki, hogy a gáz értékesítésével egyedüliként megbízott Magyar Villamos Művek miért egy Fidesz-közeli, svájci bejegyzésű vállalkozást (MET) enged a tűzhöz, amely beszállítója és eladója is az MVM-gáznak, miközben hatalmas profitot kaszál.

Nem befolyásolja a magyarországi gázellátást a robbanás. Az osztrák irányból kieső gázmennyiség pótlása - a szlovák-magyar együttműködésnek köszönhetően - Balassagyarmat átadási ponton is megoldható, emellett a belföldi tárolói kapacitás is rendelkezésre áll - közölte Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke.