futball;FTC;Európa-liga;Orosz Pál;

2017-12-13 06:51:00

Orosz Pál: a Fraditól elvárható a csoportkörös szereplés

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál szerint a Ferencváros készen áll az Európa-liga csoportkörére. A sportvezető elégedett a csapat őszi teljesítményével.

Mint ismert, az élvonalbeli bajnokságot 19 forduló után az FTC vezeti, három ponttal megelőzve a Videotont, tízzel a Debrecent.

- Minden nehézség ellenére az őszi félévet bajnoki listavezetőként, az évet pedig a Magyar Kupa győztesként zárta a Ferencváros. Elégedettek?

Fotó: MTI/Beliczay László

Fotó: MTI/Beliczay László

- Ha így nézem, akkor mindenféleképpen elégedettek lehetünk. Volt egy periódusunk az ősszel, amikor hét ponttal elment előttünk a Videoton, akkor nyilvánvalóan össze kellett kapnunk magunkat, ám szerencsére ez sikerült is. Számomra pozitívum, hogy megmutattuk: amellett, hogy már tudunk szépen is játszani, ha kell, kemények is tudunk lenni. A Videoton ellen 3-1-re megnyert mérkőzésünk például azt gondolom, sok más bajnokságban is elment volna, az pedig mindennél beszédesebb, hogy a legutóbbi 12 mérkőzésünkből egy döntetlen és egy vereség mellett tízet megnyertünk.

- A télen igazolt játékosok közül nem mindenki váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a nyáron érkezőkkel viszont szemlátomást javult a csapat.

- Összességében elmondhatom, hogy valóban jól erősítettünk. Idő kellett ahhoz, hogy a srácok összeszokjanak, hiszen tudjuk: egyik pillanatról a másikra bármilyen kvalitású játékosokat is rakjon egymás mellé az ember, egy együttes sem tud csapatként funkcionálni. A jelenlegi Ferencváros mostanra csapatként működik, s még ha nem is mindig tudunk szép játékot mutatni, eredményesek vagyunk. Nincsen klikkesedés az öltözőn belül, a labdarúgók Thomasszal (Doll, vezetőedző – a szerk.) is jól kijönnek, ez nagyon fontos.

- A sikerek mellett a váratlan kisvárdai kupakiesés azért biztosan fájó pontja a (fél)évnek.

- Az a kudarc azért bántott leginkább, mert Magyarországon olyan még nem volt, hogy egy klub egymást követő négy évben elhódítsa a trófeát (az előző három kiírást az FTC nyerte – a szerk.), ez pedig most nekünk sem sikerült, erre várnunk kell egy ideig. A folytatásban már csak ezért is a bajnoki cím, azaz a harmadik csillag (amely a 30. elsőségért jár) megszerzésére fogunk koncentrálni, hiszen az eddigiekben ez a bravúr sem sikerült senkinek.

- A célok elérése érdekében várható komolyabb játékosmozgás a téli pihenő idején?

- Nagy játékosmozgást nem tervezünk, de azt elárulhatom, hogy biztosan csatlakoznak majd néhányan. Törekszünk az állandóságra, ugyanakkor azon feltétlenül el kell gondolkodnunk, hogy Gera Zoltán és Hajnal Tamás sem lesz már fiatalabb, az ő pótlásuk pedig komoly kihívás elé állít minket.

- Szinte berobbant a magyar mezőnybe a 19 éves Joseph Paintsil, akivel kapcsolatban tudható, hogy csak kölcsönszerződés köti a klubhoz. Ha lesz iránta érdeklődés, meg tudják őt tartani?

- Opciónk van rá, ha mi lehívjuk, hiába keresi őt más. Szeretnénk megtartani.

- Mit gondol, a nemzetközi kupaszereplés – és most nem a selejtezők elérésére gondolok – kivívása milyen szintű kihívás lenne a jelenlegi Ferencváros számára?

- Reálisan nézve szerintem egy Európa-liga csoportkörös szereplés már elvárható. Azzal a játékosállománnyal, szakmai, orvosi, financiális és infrastrukturális háttérrel, ami a Ferencvárosnál adott, ha megnézzük, hogy az Európa-ligában milyen csapatok szerepelnek, szerintem már elvárás lehet a bekerülés. Noha a Bajnokok Ligája anyagilag más kategória, az egy nagyobb álom, az már egy másfajta játék. A mi csapatunkhoz fogható oda ritkán kerül be, ha pedig mégis kivívja a szereplés jogát, nem feltétlenül ér el sikereket. Lépésről lépésre kell haladnunk. Amikor 2011-ben megérkeztünk a Ferencvároshoz, azt a célt tűztük ki, hogy először Magyarországon nyerjünk meg mindent, ha lehet, többször is. A következő cél egy Európa-liga csoportkör lehet. Nyilván idővel szeretnénk a Bajnokok Ligájában is játszani, ám előbb az El-t reálisabbnak tartom.

A csapategységre lehet építeni
Amikor Lovrencsics Gergőt, a zöld-fehérek labdarúgóját a Vasas ellen 2-0-ra megnyert szombati bajnoki találkozó után arról kérdeztük, hogy szerinte mi az elsőséggel befejezett félév pozitívuma, gondolkodás nélkül a csapategység kialakulását emelte ki. „Lehetett látni, hogy amikor nem ment úgy a játék, akkor is mindenki csúszott-mászott a másikért. A stábbal és a vezetőkkel együtt úgy érzem, kialakult egy olyan csapat, amelyre a folytatásban is lehet építeni” – mondta lapunknak a labdarúgó.