Zaid Naffa;Naffa;

2017-12-13 12:09:00

A kormány ötlete volt Naffa

Az első Orbán-kormány ötlete volt, hogy Zaid Naffa legyen a jordán tiszteletbeli konzul, annak ellenére, hogy a diplomata már korábban is megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon - írja a Magyar Nemzet. 

Az LMP képviselője ismét betekinthetett az üggyel kapcsolatos iratokba. Az ellenzéki politikus elmondta: Naffa nem 2016-ban igényelt először magyar állampolgárságot, hiszen már 2000 nyarán is próbálkozott az állampolgársági kérelem benyújtásával, de már akkor sem ment át a nemzetbiztonsági átvilágításon. 2001-ben a köztársasági elnök sem bólintott rá Naffa honosítására. 

A dokumentumokból kiderült, hogy Naffa segítette a nemzetközi körözés alatt álló szaúdi üzletember, az idén januárban elhunyt Ghaith Pharaon Magyarországra utazását. 

Megírtuk: a Naffa-család fejének és legbefolyásosabb tagjának tudott Zaíd Naffát közvetlen üzleti szálak is fűzik az Orbán-családhoz. Egy időben ugyanis a Naffa-klán svábhegyi rezidenciájára volt bejegyezve a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal üzletelő Gaith Pharaon több cége is, így az a vállalkozás is, amelyik éppenséggel Orbánék Cinege úti családi otthonának tőszomszédságában vett ingatlant. A bensőséges kapcsolatot bizonyította Magyar Narancs fotója is, amelyen Naffa, Tiborcz és Pharaon ügyvédje együtt szürcsölgetik a kávét a Fidesz-elit kedvencének számító Gresham Palota teraszán.

Lásd még: Megbukott a terrorteszten Naffa