kormány;diákmunka;Czeglédy Csaba;

2017-12-13 17:59:00

Czeglédy-ügy - Újra ígér a kormány

A napokban megírtuk, hogy a Fidesznek csak biodíszletnek kellettek a Czeglédy Csabával szembeni hatósági fellépés miatt fizetés nélkül maradt diákok. Cikkünk megjelenése után a kormány hirtelen döntést hozott a „kártérítési folyamatról", ennek ellenére továbbra is várhatnak a pénzükre a diákmelósok.

Szerdai ülésén a kormány úgy döntött, hogy kártalanítják a Czeglédy-ügy károsultjait – „értesült" a Hirado.hu. Az ügy szépséghibája, hogy a diákok kártalanítását hónapok óta halogató kormányzat egy nappal azután döntött a „kártalanítás folyamatáról", hogy megírtuk: a diákok jó része már réges-régen megkapta volna a járandóságát, ha hagyják, hogy az adócsalás gyanújával előzetes letartóztatásba vett Czeglédy Csaba kifizesse őket.

Károsult diákokból Fidesz-biodíszlet

A kormányzat továbbra sem közölte, hogy mikor kaphatják meg a munkabérüket a pénzükre immáron fél éve váró diákok és munkások. A kabinet ugyanis csak a „kártalanítási folyamatról", hozott döntést, amelynek részletei rövidesen megjelennek a Magyar Közlönyben – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-vel.

Mint ismeretes, a Czeglédy által vezetett Human Operator Zrt. országszerte 4-5 ezer diákot foglalkoztatott, a diákmunkaerő-piac egyik fontos szereplője volt. A bomba június 13-án robbant, amikor a Csongrád megyei Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi igazgatósága házkutatásokat tartott, majd őrizetbe vette a politikust.

Az akcióját éppen a fizetésnapra időzítő NAV a cég valamennyi adathordozóját is lefoglalta, így az időközben előzetes letartóztatásba vett Czeglédy Csaba és a cég vezetői azt sem tudhatták, hogy pontosan kiknek mekkora összeget kellene kifizetniük.

A Fidesz döntené el, ki a bűnös

Lapunknak Czeglédy Csaba - ügyvédjén keresztül - leszögezte: a diákok bérét naptári okokból abban a hónapban néhány nappal korábban folyósították, így végül csak legfeljebb százra tette a fizetés nélkül maradt diákok számát. Ezzel szemben a magát a károsult diákok képviselőjének kikiáltó Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) és annak Fidesz-közeli vezetője, Fiák István ügyvéd kezdettől fogva „közel ezer" károsultról beszélt a kormánymédiának, úgy, hogy ezt azóta sem tudta bebizonyítani.

Az ügyvéd legutolsó ismert és bíróság előtt bebizonyított közlése szerint mindössze 51 károsult diák igényét tudta bebizonyítani, néhány millió forint értékben. A Fiák közléseit rendre kritikátlanul átvevő kormánymédiával szemben már így is sorra nyeri a pereket Czeglédy Csaba.

Helyreigazítások sorára kötelezték a köztévét - Megszólalt Czeglédy

Időközben az is kiderült, hogy Czeglédy Csaba már nyáron megkereste a DiákÉszt, hogy segítsenek felkutatni a fizetés nélkül maradt diákokat, mert szeretné őket gyorsan kifizetni. Czeglédy jogi képviselője azonban lapunknak leszögezte: Fiák nem küldte el Czeglédy munkatársainak a kifizetéshez szükséges ügyvédi meghagyásokat, ehelyett október közepén egy dörgedelmes levélben felmondta az addigi „együttműködést" Czeglédyvel, majd a DiákÉsz vezető teátrálisan Orbán Viktorhoz és Kövér Lászlóhoz fordult segítségért az ügyben.

Ettől sem gyorsultak fel azonban az események, a máskor oly rapid gyorsasággal törvényt hozó fideszes többség csak egy hónappal később, november közepén fordított figyelmet a fizetés nélkül maradt diákokra. Látványosan elfogadott egy országgyűlési határozatot, melyben - bírói ítélet és vádemelés nélkül – bűnözőnek nevezték Czeglédy Csabát, illetve döntöttek arról, hogy közpénzből kell „sürgősen" kártalanítani a fizetés nélkül maradt diákokat. A szerdai kormánydöntés azonban újfent csak azt igazolja, hogy a vezető kormánypártnak nem a hoppon maradt diákok ügyének rendezése a valódi célja, hanem csak az, hogy a Czeglédy-ügyet kiemelt kampány show-elemként minél tovább felszínen tarthassák a közmédiában. November egyszer már tudtunkra adta a KTK, hogy már „dolgoznak" a kártérítést lehetővé tevő jogszabályokon, de a szerdai hírek szerint egy hónap után is csak odáig jutott a kormány, hogy „döntött" a kártalanítást lehetővé tevő jogi folyamatról.

Előzetesben marad Czeglédy
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája ügyészi indítványra szerdán három hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.
Szanka Ferenc elmondta, Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A bíró egy másik gyanúsított előzetesét is meghosszabbította három hónappal, egy harmadik esetében azonban elégségesnek látta a házi őrizet elrendelését. Az utóbbi döntés ellen az ügyészség fellebbezett.
Az ügyben heten előzetes letartóztatásban, kilencen házi őrizetben vannak, egy gyanúsított pedig szabadlábon védekezhet.