A politizálás joga mindenkié

Az Amnesty International, közismert emberi jogi civil szervezet, a lehető legnagyobb médianyilvánosságban tette közzé, hogy nem állhat a Momentum, mint párt, népszavazási kezdeményezése mögé a külföldről támogatott civil szervezetekről szóló törvény eltörlése érdekében, mert – bár egyetértenek azzal, hogy a törvény aljas, megbélyegző, cinikus, káros a civil szektorra nézve -, de közhasznú szervezetként nem folytathatnak egy párthoz közvetlenül kapcsolódó tevékenységet.

Nem tudom, hogy miért tartotta szükségesnek az Amnesty a nem-cselekvésük (hallgatásuk, passzivitásuk) szándékát és indokait a legszélesebb nyilvánosság elé tárni. Szívből remélem, hogy csupán egy túldimenzionált nonprofitjogi szakmai tévedésről van szó. Egy olyan hibáról, amelynek a nyilvánosság előtt történő hangsúlyozása sajnos nagyon is hajaz arra az autokráciákban szokásos érvelésre, miszerint a "politikai tevékenység" veszélyes, ártalmas és kártékony magatartásokat foglal magába, ezért csak különleges szervezetek (leginkább a hatalmon lévő politikai pártok) számára megengedhető korlátlanul, mindenki másnak csak feltételek mentén.

Így vált teljesen természetellenes módon tiltott témává életünk politikai vonatkozásainak felvetése, megbeszélése, tárgyalása, de még sajtója, elemzése, kutatása is például az iskolákban, az egyetemeken, a munkahelyeken, a közszolgáltatások és közintézmények dolgozói körében. Szinte mindennapos a közintézmények, közigazgatási és közszolgáltató szervezetek vezetői által kiadott "nyilatkozati stop", amely tulajdonképpen az ott dolgozók véleménynyilvánítási szabadságának, mint állampolgári alapjognak a helyi szintű korlátozása. Már fel sem tűnik lassan, annyira a levegőben van a hatalom (a főnök, a gazda, a tulajdonos, a megbízó, az igazgató) mindenhatósága, és az annak való kényszerű, de racionális alávetés a köz- és magánszektorban is.

Törvénysértő-e a közhasznú civil szervezet részéről egyetérteni egy politikai párt népszavazási kezdeményezésével? Segíteni a népszavazás propagandájában, az azzal kapcsolatos felvilágosításban, a lakosság meggyőzésében arról, hogy a népszavazás útján sok minden elérhető? Nem szabad tudatosítaniuk, hogy a népszavazás maradt jóformán az utolsó elérhető hajtószíja és produktív mozgásformája általában a nyilvánosság társadalomkritikájnak és a civil érdekvédelemnek konkrétan is? Törvénysértő-e egy közhasznú civil szervezet részéről közreműködni népszavazási kampányban és aláírásgyűjtésben? A válaszom egyértelműen: nem!

A közhasznú szervezetekről szóló törvény csak a "közvetlen politikai tevékenységet" tiltja a közhasznú civileknek, és meg is határozza, hogy mi értendő ez alatt. "Közvetlen politikai tevékenység: párt érdekében végzett politikai tevékenység", továbbá az országgyűlési-, a megyei- és a fővárosi önkormányzati -, az EU-parlamenti -, a megyei jogú városi választásokon a jelöltállítás, valamint a polgármester jelölése. Ezek a közvetlen politikai tevékenységek. Ebből a törvényi meghatározásból nyilvánvalóan "a párt érdekében végzett politikai tevékenység" tétele az, ami megzavarhatta az Amnesty – amúgy jól képzett és tehetséges, munkájukat magas színvonalon végző – jogászainak éleslátását.

Véleményem szerint azonban súlyosan tévednek, mert a civil szervezet részéről e tilalomba ütköző tevékenység például a tagtoborzás, az adományszervezés, a jótékonykodás, alapítványi gyűjtés, pénzalap előteremtése lehetne valamilyen párt részére, vagy a kampánytevékenység, kifejezetten a politikai párt jelöltje érdekében. Civil szervezet nem működhet egy konkrét párt ifjúsági szervezeteként, nőtagozataként, nyugdíjas frakciójaként, nem terjesztheti a párt programját, szórólapjait vagy üzeneteit azok tartalmára tekintet nélkül. Nem tehet valamely politikai párt kampányrendezvényén az adott párt támogatására buzdító politikai nyilatkozatot. Ezek valóban a "párt érdekében végzett politikai tevékenységek" lennének.

Nem szabad azonban összekeverni a párt érdekét azoknak az érdekével, akiket a párt álláspontja, programja, akciója szolgál. A civil törvényről szóló népszavazás kezdeményezése nem a Momentum, mint párt érdekét jeleníti meg; hanem a civil szektorét, az egyesületekét és az alapítványokét, a külföldről támogatott civil szervezetekét. A civil ügyben szorgalmazott népszavazás támogatása, segítése nem a kezdeményező párt (szervezet) támogatása, hanem a civil ügyben történő közakarat nyilvánítást célzó népszavazás felkarolása.

A "politizálás" nem tartozik "a párt érdekében végzett politikai tevékenységek" körébe, sőt, az egyik legalapvetőbb emberi és állampolgári szabadságjogról van szó. A vélemény-nyilvánítás joga az, ami alkotmányos erővel biztosítja a politikai véleményformálás szabadságát Magyarországon. Bárki részéről, így a közhasznú szervezetek részéről is.

A közhasznú civil szervezetek ezreinek tehát nincsen miért aggódniuk a közhasznú státuszukat féltvén – legalábbis nonprofit jogi szempontból –, a népszavazás elvi vagy gyakorlati támogatása miatt.

A politizálás joga mindenkié. Csak az autokrata hatalmak féltik a politikai véleménynyilvánítástól a társadalmat. A demokratikus hatalmak erőforrást látnak benne.

Szerző
Bíró Endre jogász

Tüzes ló - Belinerkendő

Kendő. Háromszög alakúra hajtott, egyik sarka a viselő hátára lóg le, a másik kettőt a mellén keresztezik és többnyire a karja alatt újra hátravezetik, ott deréktájt összeerősítik. Általában csak egymás mellé fogják a két ágat és hamisan kötik át madzaggal vagy virágos szalaggal - így szól a definíció.

Hivatalosan nem is beliner a neve, hanem berliner, úgy írják a lexikonok, úgy ejtik ki ál-néprajzosok, csak azok nem ejtik így soha, akik viselték. A nagyanyám például. Meg a dédanyám. Meg én. És igaz, hogy nem mondom sajtalannak a sótlant, és nem mosakodok, ha mosogatni kezdek, de azért a szilva még ma is bercencei nálam, és nem besztercei, miként alig ismerek öreg nénit a faluban, legfeljebb, ha nenét.

Évekig sóvárogtam azért a nagy fekete kendőért. Nagyanyámnak három volt: egy ünnepi, amit csak a templomba vett elő, meg két hétköznapi, amiket akkor viselt, ha télen ki kellett menni fát hasogatni az udvarra, vagy elindultak a nagyapámmal a pincesorra, hogy a télre elvermelt krumpliból hazavigyenek egy fél zsákkal. Meg persze abból a savanykás szilvási borból is, amit ott tároltak hordóban, teletöltötték a kis demizsont. Unokaöcsém szerint deminyont, mert annak legalább van valami értelme.

"- Nem kérsz sütit?

- De, minyont."

Ám hogy tökéletesen hűek legyünk a valósághoz, meg persze nyelvészként és hajdani honismereti szakkörösként is megmaradjunk a precizitás talaján: valójában demizsony az. Mert a népnyelv lágyít, gyűlöli a magánhangzók torlódását, egyáltalán, minden pattogást, katonás pödrést és hadarást utál, kivéve, ha kifejezetten nyelvtörőről van szó. Ha nagyjaink valóban beszélnék a nép nyelvét - vagy ha így jobban tetszik: a nép nyelvét beszélnék -, akkor nem dadognának, nem selypegnének, nem motyognának az orruk, s még kevésbé kackiás bajszuk alatt, hanem gyengéden, tisztán ejtenék ki a szavakat. Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír - szépen kimondhatók a legszebbek is, de nem töri meg dallamosságukat Kosztolányi favoritja, a "fülolaj" sem. (Mondd ki szépen, kisfiam, hogy "nemzeti együttműködés rendszere". Vagy "oligarcha". Na ugye?).

Az egyik használt belinert hosszas könyörgésre még főiskolás koromban nekem adta nagyanyám. Az ajándékozási procedúra azért húzódott sokáig, mert előre bevallottam, hogy bizony a kendőt nem a klasszikus módon akarom hordani - lett volna kacagás fonetika órán, ha belibbenek egy elől átvetett, derékban hátrakötött kendőben, nagy fekete hollóként -, hanem bizony középen szépen kivágom, ott bedugom a fejem, s hosszú slafrokként suhan majd velem a beliner, amit persze nyaktájékon mindenféle színes sálakkal dobok fel.

A templomosat, az annyi év után is szinte vadonatújat halála után örököltem. Arra kucorodok most a lócán, abba a sarokba, ahol dédapám olvasta reggelenként az újságot, vagy könyvelte be, ki mennyi pálinkát főzetett azon a héten. Rá telepszem le, kávéval a kezemben, s őt vetem át a derekamon, ha hideget lehel a fal. Nem kell fűtőszálas pokróc, termó, vagy gyapjúcsoda. Semmi sem ad hasonló meleget.

Szerző
Doros Judit

Új Egyenlőség-jel - Beteg demokráciák

Kevés eset mutatja be jobban az illiberális demokráciák működését, mint az Állami Számvevőszék vizsgálata, amely szerint a Jobbik tiltott párttámogatást fogadott el, és ezért összesen mintegy 600 millió forint büntetést rónak ki a pártra. Nem az a kérdés, hogy a Jobbik büntetése jogos-e, a kérdés az, hogy az elmúlt 27 évben miért nem vette észre semelyik állami szerv azt a sok milliárd forintot, melyet különféle nagypártok ellenőrizhetetlen forrásból felhasználtak.

A jog szelektív uralma az illiberális demokráciák jellegzetessége. A Magyarországon is terjedő "barátaimnak bármit, az ellenségeimnek a törvényt" típusú gondolkodásmód írja le legpontosabban, hogy mi különböztet meg egy "egészséges demokráciát" egy "beteg", illiberális demokráciától.

A "beteg", illiberális demokráciák terjedése nem elszigetelt, hanem világjelenség. Olyan országokat értünk ez alatt, ahol ugyan vannak választások, de két választás közötti időszakban a többség zsarnoksága jellemző. Az alkotmányt a kormánypárt kénye-kedve szerint a saját hatalomtechnikai érdekei szerint alakítja, nem működnek megfelelően a végrehajtó hatalmat ellenőrző független szervek, és a demokrácia működését biztosító szabadságjogok csak látszólagosak. A Freedom House szerint 2005-ben még 120 jól működő, "egészséges" demokrácia volt a világban, idén már kevesebb mint 90. A demokratikus közösség által elvesztett országok többsége azonban nem diktatúrává vált, hanem illiberális demokráciává. Magyarország mellett ez történt Lengyelországgal, de ismerős lehet az ilyen rendszer sok balkáni országból is.

Az illiberális demokrácia nem valamilyen ideológia berögzülés miatti káros formája a kormányzásnak. Az ilyen típusú rendszerekben elsősorban egy politikailag elkötelezett kisebbség részesül az ország által megtermelt javakból, és nekik vannak előjogaik jobb egészségügyi rendszerhez, jobb oktatáshoz, és persze több szabadsághoz. Nem a rászorultság vagy a teljesítmény dönti el, hogy ki, mit érdemel, hanem a hatalomhoz való hűség. Mindez növekvő társadalmi különbségekhez, növekvő korrupcióhoz és összességében növekvő szegénységhez vezet.

Hogyan lehetséges, hogy mindezek ellenére sok illiberális demokráciában – így Magyarországon is – virágzik a gazdaság? Úgy, hogy ezek a rendszerek általában rendelkeznek valami olyan pénzforrással, melyet nem a gazdasági teljesítmény, hanem a "jószerencse" biztosít. Oroszországban ez a teljesítményfüggetlen pénzforrás az olaj és a gáz, Magyarországon és Lengyelországban pedig az európai uniós támogatások. Az EU tehát nemcsak a demokratikus értékeknek a legnagyobb népszerűsítője, hanem paradox módon - és akaratán kívül - a pénzügyi forrásai révén az illiberális demokráciáknak is egy fontos támogatója. És amíg az illiberális demokráciák lényeges korlátozás nélkül használhatják az uniós pénzeket hibás gazdaságpolitikájuk elfedésére, addig ezen országok polgáraiban sem fog tudatosulni, hogy mitől is jobb egy liberális demokrácia egy illiberálisnál.

Szerző
Boros Tamás politikai elemző