Együtt;2018-as választás;választási lista;

2017-12-15 11:28:00

Az Együtt megalkotta választási modelljét

Az Együtt megalkotta a konkrét javaslatát, hogy indulhatna a baloldal a választáson jövőre. Minden pártnak lehetne külön listája, és a nyerhetőnek ítélt körzetekben visszalépnének egymás javára - írja az Index. 

A Fidesz a választási rendszer átalakításával komoly feladványt adott a sokszínű baloldalnak. Hiszen az egyfordulós rendszerben a baloldali pártoknak előre, a választások előtt meg kell egyezniük a 106 választókerületben állított jelöltekről.

Az Együtt kidolgozott egy konkrét javaslatot a választókerületek elosztásáról, és ebben az eddig felmerült MSZP-s és DK-s igényeket is igyekeztek figyelembe venni. Ezt a javaslatot Juhász Péterék elküldték, elküldik most a baloldali pártok vezetőinek, még az LMP-nek és a Momentumnak is, amely szintén beszállhat majd a koordinációba.

Fontos leszögezni, hogy ez nem egy végleges helyzet, nem megállapodás, hanem csak egy koncepció.

A lényege a következő:

Így osztanák el a 106 körzetet

1. 15 egyéni választókerületben az Együtt egyedül kíván indulni, és saját jelöltjeink a támogatására kéri a baloldali, liberális és zöldpártokat: Budapest 1. (belváros) Juhász Péter, Budapest 6. (Ferencváros–Józsefváros) Baranyi Krisztina, Budapest 8. (XIV. kerület) Szigetvári Viktor, Budapest 13. (Mátyásföld–Zugló) Vajda Zoltán, Budapest 17. (Csepel–Soroksár) Szabó Szabolcs1, Baranya 2. (Pécs–Komló) Berkecz Balázs, Békés 4. (Orosháza) Bod Tamás, Borsod-Abaúj-Zemplén 1. (Miskolc) civil jelölt, Hajdú-Bihar 3. (Debrecen) Kosztin Mihály, Pest 1. (Érd) Komáromi Zoltán, Pest 5. (Dunakeszi) Vargha Nóra, Pest 9. (Nagykáta) Fejes Györgyi, Somogy 1. (Kaposvár) Kerepesi Tibor, Szabolcs-Szatmár-Bereg 1. (Nyíregyháza) Lövei Csaba, Veszprém 3. (Tapolca–Ajka–Sümeg) Molnár Tibor.

2. 24 egyéni választókerületben a DK egyéni jelöltjeit támogatják: Budapest 2. (Újbuda), Budapest 4. (II. és III. kerület), Budapest 5. (VI. és VII. kerület), Budapest 11. (Újpest), Budapest 12. (Újpalota–Újpest), Budapest 14. (X. és XVII. kerület), Bács-Kiskun 3. (Kalocsa), Békés 1. (Békéscsaba), Fejér 2. (Székesfehérvár), Fejér 4. (Dunaújváros), Győr-Moson-Sopron 1. (Győr), Győr 5. (Mosonmagyaróvár), Hajdú-Bihar 2. (Debrecen), Heves 3. (Hatvan), Jász-Nagykun-Szolnok 2. (Jászberény), Komárom-Esztergom 2. (Esztergom),  Komárom-Esztergom 3. (Komárom), Nógrád 1. (Salgótarján), Pest 2. (Budakeszi), Pest 7. (Vecsés), Pest 11. (Dabas), Somogy 4. (Siófok), Tolna 2. (Dombóvár), Zala 2. (Keszthely).

3. 26 egyéni választókerületben mi az MSZP egyén jelöltjeinek támogatását javasolják:Budapest 3. (XII. kerület), Budapest 7. (Angyalföld), Budapest 9. (Kispest–Kőbánya), Budapest 10. (III. kerület), Budapest 15. (Pestlőrinc), Budapest 16. (Pesterzsébet–Kispest), Baranya 1. (Pécs), Békés 3. (Gyula), Borsod-Abaúj-Zemplén 2. (Miskolc), Borsod-Abaúj-Zemplén 3. (Ózd), Borsod-Abaúj-Zemplén 4. (Kazincbarcika), Borsod-Abaúj-Zemplén 6. (Tiszaújváros), Csongrád 1. (Szeged), Csongrád 2. (Szeged), Fejér 1. (Székesfehérvár), Győr-Moson-Sopron 2. (Győr), Hajdú-Bihar 1. (Debrecen), Heves 1. (Eger), Jász-Nagykun-Szolnok 1. (Szolnok), Komárom-Esztergom 1. (Tatabánya), Pest 8. (Szigetszentmiklós), Szabolcs-Szatmár-Bereg 2. (Nyíregyháza), Szabolcs-Szatmár-Bereg 6. (Nyírbátor), Vas 1. (Szombathely), Veszprém 4. (Pápa), Zala 1. (Zalaegerszeg). 

4. Veszprém 1. (Veszprém) egyéni választókerületben Kész Zoltán független képviselőjelöltet támogatják.