Bulvár;születés;Hámori Gabriella;Juhász Péter;

2017-12-16 11:11:00

Az Együtt elnöke újra apa lett

Kislánya született Juhász Péternek, az Együtt elnökének és színésznő párjának, Hámori Gabriellának. Apás szülés volt, a politikus maga is segédkezett a szülőszobán - írja a Blikk.

– Lottinak hívják, minden rendben zajlott, mindenki egészséges – mondta boldogan a Blikknek Juhász Péter, aki több információt nem kívánt közölni gyerekéről.

Lotti a negyedik gyereke Juhász Péternek, akinek az előző párjától két kisfia és egy kislánya van. Hámori Gabriellának viszont Lotti az első.

Az ellenzéki politikus a közelgő választások miatt várhatóan nem fog leállni a kampányolással. – Még nem beszéltük meg, hogy kiveszem-e az apasági szabadságot – mondta Juhász, aki azt ígéri, hogy tovább támogatja pártját.

Sorra jönnek a kései babák

Több magyar politikusnak is született kései gyereke. Molnár Gyula MSZP-elnöknek tavaly született meg a második gyereke, 55 évesen erre már nem is számított. Párttársának, Szanyi Tibornak 59 évesen két éve született meg a negyedik. Gyurcsány Ferenc DK-elnök szintén két éve, 54 évesen lett négyszeres apa. Az örökifjú Deutsch Tamás 47 éves volt, amikor a harmadik feleségétől az ötödik gyereke megszületett.