Lauda mentheti meg a Nikit

Publikálás dátuma
2017.12.16. 17:45
Niki Lauda FOTÓ: ANDREJ ISAKOVIC / AFP
Miután a Lufthansa közölte, nem veszi meg a Niki-légitársaságot, úgy tűnt, a világ egyik leghíresebb autóversenyzője, az osztrák Niki Lauda által alapított légiforgalmi cég csődbe megy, most azonban két érdeklődő is jelentkezett a húsz utasszállítógéppel közlekedő vállalat megvételére - írja az inforadio.hu.

A Niki-légitársaság utolsó gépe szerdán este landolt és azóta a cég minden utasszállító repülője a földön vesztegel, mert a vállalat csődbe jutott.

A légiközlekedést fenyegető újabb csapást az váltotta ki, hogy a Lufthansa szerdán közölte: az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatósága által támasztott kifogások miatt mégsem vásárolja meg a Niki légitársaságot és ezáltal az időközben csődbe jutott Air Berlin osztrák leányvállalata is fizetésképtelenné vált, aminek következtében a cég mintegy ezer alkalmazottját is a munkanélküliség fenyegeti.

Most azonban mind a cég alapítója, a közismert egykori osztrák autóversenyző, Niki Lauda, valamint a brit utazási vállalat, a Thomas Cook is jelezte, hogy készen áll a csődbe jutott légiforgalmi vállalat megvételére. 

Szerző

Napelemek aranykora?

Az első fél évben 2850 háztartási méretű kiserőmű (hmke) létesült, beépített teljesítményük több mint 22 megawatt, a berendezések szinte mindegyike napelemes - közölte honlapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).

A hmke-rendszerek számáról és kapacitásáról készített jelentés szerint az első negyedévben 1026 berendezés jött létre 7,04 megawatt beépített teljesítménnyel. Közülük 12 földgázt hasznosít, 28 szélenergiára épül, a többi napelemes, átlagos beépített teljesítményük 6,8 kilowatt. 

Területi eloszlásuk nagyjából egyenletes, a legnagyobb új teljesítmény (1739 kilowatt) az Elmű területén létesült - közölték.
A jelentés szerint a második negyedévben 1824 hkme csatlakozott a hálózatra 12,05 megawatt beépített teljesítménnyel. A berendezések kivétel nélkül napelemesek, átlagos beépített teljesítményük 6,6 kilowatt. A teljesítmény a második negyedévben is az Elmű területén emelkedett a legnagyobb mértékben, negyedéves összehasonlításban viszont az E.ON észak- és dél-dunántúli területén volt a legnagyobb arányú a teljesítménybővülés. Kiemelték azt is, hogy az első negyedévhez képest a másodikban 71 százalékkal emelkedett a csatlakozott teljesítmény.

Az első két negyedév adatai alapján a MEKH arra számít, hogy a hmke-berendezések idei teljesítménybővülése felülmúlhatja a tavalyit. Felidézték, hogy 2016 végén majdnem 20,5 ezer hmke csatlakozott a villamosenergia-hálózathoz 165 megawatt beépített teljesítménnyel.

Az új kiserőművekről beérkező adatokat a hivatal mostantól negyedévente közzé teszi - olvasható a jelentésben.

Szerző

Teltház a szállodákban az ünnepeken

Publikálás dátuma
2017.12.16. 10:20
Korcsolyázók a Hotel President Budapest tetőteraszán. MTI Fotó: Mohai Balázs
A karácsony és a szilveszter is kiemelt időszaka lett a magyar szállodáknak, mindkét ünnep idején teltházzal üzemelnek - mondta el Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke.

Az alelnök elmondta, aki nem gondolkodott előre, nehezen juthat szállodai szobához az országban. Ugyanakkor néhány éve, a fővárosban és vidéken is voltak olyan szállodák, amelyek teljesen üresen álltak az ünnepi időszakban.

Hozzátette, ez is jelzi, megváltoztak az utazási szokások, és egyre "trendibb" Magyarországon maradni, amihez hozzájárul az is, hogy jelentősen javultak a szállodák szolgáltatásai és bővültek a szórakozási lehetőségek. Kifejtette, elsősorban vidéken épültek új szállodák, míg Budapesten - a 2008-as világgazdasági válság hatásai miatt - csak most kezdődnek a szállodanyitások.

Szerző