könyvvásár;ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltára;

2017-12-19 06:50:00

"A Lenin összes, az már annyira nem..."

Meglepetés karácsony előtt: nagyon sok, ingyen elvihető könyv vár gazdára az ELTE egyetemi könyvtárában.

- Elkéstünk - mondta egy idősebb férfi, akivel néhány percig együtt válogattunk a maradék könyvek közül. Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltára szervezett ingyenes "könyvvásárt" december 18-tól. Az épület aulájában négy széles asztalon sorakozva várták leendő gazdáikat a szabadon elvihető kötetek. Mint kiderült, a könyvtár dolgozói nem humorizáltak, amikor felhívásukban azt írták: érdemes egy jó nagy hátizsákkal, bőrönddel, de akár targoncával érkezni. Az akció hétfő délelőtt 9 órakor kezdődött, nem sokkal tíz után már lényegében csak több évtizedes ismeretterjesztő füzetek, katalógusok, évkönyvek maradtak, a regényeket, szépirodalmi és tudományos köteteket mind egy szálig elkapkodták.

A könyvtár egyik munkatársától megtudtuk, folyamatosan, néhány óránként érkeznek az újabb szállítmányok, de ha valami igazán értékeshez szeretnénk jutni, mindenképp érdemes gyorsnak és szemfülesnek lenni. Mint mondta, az év végi selejtezések után rendezett vásárok mindig népszerűek, az eseményen valamennyi korosztály képviselteti magát. A könyvek mellett akadnak DVD-k, de még bakelitlemezek is. A selejtezésnél több mindent figyelembe vesznek, például hogy egy-egy kötetet mennyien kölcsönöztek ki az elmúlt években. "Kell a hely az új könyveknek. Amik már annyira nem népszerűek, azoknál csökkentjük a példányszámot. Például a Lenin összes az már annyira nem, abból kevesebb is elég".

A megsárgult, évtizedes lapok között is lehetett kincsekre bukkanni: a kezembe került a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) egy oktatásról és jogról szóló füzete, ami az Antall-kormány idején, 1993 októberében, nem sokkal a közoktatási törvény elfogadása után jelent meg, s az azután kialakult helyzetet ismerteti. A kiadvány előszavát a szakszervezet akkori ügyvivője, majd az első Fidesz-kormány oktatási minisztere, Pokorni Zoltán írta.

"A kiadvány lezártáig sem készült el a szeptemberre ígért végrehajtási rendelet, s az egyik szerző által szellemesen a közoktatás fantomjának nevezett NAT-ról sem tudunk érdemben beszámolni. (...) Úgy látom azonban, a füzetet végigolvasva ki-ki képet alkothat arról, hogy mi várható a jövőben, még ha a jelen gyakran homályosnak, vagy zavarosnak tűnik is" - írta Pokorni 24 évvel ezelőtt. Ezek a sorok akár ma is íródhattak volna. 

Aki teheti, a héten mindenképp keresse fel az ELTE egyetemi könyvtárát, az akció a készlet erejéig tart - a készlet pedig gyorsan fogy.