Lezuhant egy An-2-es kisgép, többen meghaltak - Fotók

Publikálás dátuma
2017.12.19. 14:15
AFP fotók
Lezuhant egy An-2-es egymotoros, kétfedelű szállító repülőgép a nyenyec autonóm körzetben, Észak-Oroszországban kedden, a balesetben legkevesebb négyen életüket vesztették, kilencen pedig megsérültek- informál az MTI.  

Az előzetes értékelések szerint a korszerűsített An-2-esen felszállás közben műszaki hiba - a hajtómű vagy a vezérlőrendszer meghibásodása - lépett fel.

A pilóta sikertelen kísérletet tett a kényszerleszállásra. A baleset Narjan-Marban történt, a repülőgép Harutába indult. Oroszországban idén 11 kisrepülőgép-baleset történt, amelyekben 15 ember vesztette életét.

A lezuhant járművek közül három az An-2-es valamelyik változata volt.

Szerző

Megújul a 130 éves kiskörei Tisza-híd

Publikálás dátuma
2017.12.19. 13:13
MTI Fotó: Mészáros János
Megújul a 130 éves kiskörei Tisza-híd a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttműködésének keretében. A közúti és vasúti átkelő felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítását Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója jelentette be kedden Abádszalókon, sajtótájékoztatón

Dávid Ilona kiemelte: a Kál-Kápolna-Kisújszállás vasútvonalon a vasúti, valamint Heves és Pusztataskony között a közúti forgalmat bonyolító, regionális jelentőségű híd felújítása elkerülhetetlenné vált rossz műszaki állapota miatt. A felújítási munkálatok várhatóan 2018 júniusában teljes vágány- és útzár mellett kezdődnek meg, és a tervek szerint 5 hónapon át tartanak. A felújítás költségét a MÁV Zrt. és a a Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját forrásból biztosítja - mondta Dávid Ilona. A beruházás összegét a közbeszerzési eljárás nyertesének kihirdetésekor közlik.(MTI)

Szerző
Frissítve: 2017.12.19. 19:26