Mostanában sorozatban hozzák nyilvánosságra a legutóbbi nemzetközi PISA-felmérés adatait. Az olvasás és szövegértés kérdéseit illetően is az derül ki, hogy a magyar oktatás nem igazán jól szerepel. Máris hallom, ha az eredmények nem a győzelemről tanúskodnak, a minisztérium azt mondja, "ez nem is olyan vizsgálat, nem kell komolyan venni!" Ennyit - szövegértés gyanánt - még tanult a minisztérium Karinthytól.
Abban egyet kell érteni: a PISA olyan nemzetközi vizsgálat, amelyben a résztvevő országok elismerik a felmérés filozófiáját, hogy tudniillik nem azt nézik, jól felelünk, vagy rosszul, a PISA teszt azt vizsgálja, hogy az iskolában, vagy a máshol szerzett tudást miképp alkalmazzák a tanulók. Ez megegyezés született. Ha elfogadjuk a játékszabályokat, a gólokat is tudomásul kell venni. Romlott az eredményünk a nemzetközi mezőnyben, miközben néhány ország előre szaladt, mert odafigyelt az oktatásügyre.
Máshonnan is nézhetjük. Az tagadhatatlan, hogy a betű világa a globális folyamatokban válságban van, szívesebben hallgatunk rádiót, mint olvasunk újságot, szívesebben ámulunk vagy dühöngünk egy plakát láttán, semmint nyilatkozatokat olvasnánk. Az internetes kultúra más típusú olvasást kíván. Újra kell gondolni ezt az emberi képességet, válaszolnunk kell e kihívásra, hogy ez más olvasás-e, mint a mikor a nagymamám könyvet vásárolt unokájának, s én belefeledkeztem a történetbe.
A szövegértéssel kapcsolatban is nemzetközileg ismert társadalmi probléma vázolható fel. Világszerte felismerte a szakma, hogy a különböző társadalmi csoportok – ehhez még nem is kell bevándorlónak leni – különböző nyelveket használnak, e nyelvek átjárása nehezebb, mint korábban, mert jobban szétszakadt a társadalom. Van egy művelt köznyelv, amit mi is, és az intelligens politikai pártok is beszélnek, de azt már a kutya se érti, ám a "hello röfit" hamarabb megérti a társadalom. De mondhattam volna külföldi példát is.
Az iskola világszerte válságban van, nehezen találja a válaszokat. De vannak államok, társadalmak, amelyek odafigyelnek, megpróbálnak segíteni, alkalmazkodni a társadalom kulturális tagoltságához, s hidakat építenek. Félreértés ne essék, nem a hoffmanni – sehová sem vezető "híd-programra" gondolok. Sajnos a mi államunk mindkét kérdést (a "betű kultúrájának átalakulását", illetve a "több kultúra szót értését egy nemzeten belül") elhanyagolhatónak tartja.
Ezt mondtam a minap is a problémamegoldás és együttműködés kompetenciáit illetően tapasztalható nemzetközi kudarc elemzésekor: az erőteljesen sulykolt állami ideológia becsorog az iskolába, amely azonban nincs felkészülve az ehhez hasonló nagy "földrengésekre". E fent említett két követelmény kudarca eredményezte, hogy - kis túlzással - a diákok és tanárok lassító sztrájkkal válaszolnak a kormány különböző, az alkalmazkodást képtelenné tevő nyomására. A magyarországi, közép-európai pedagógiai kultúra e képességfejlesztési kihívásokra hagyományosan amúgy sem keresett, de nem is talált jó válaszokat. Valami megindult a 70-es évek végétől a 90- es évek közepén át az ezredfordulóig, s akkor jött a jobboldali-konzervatív fordulat, a pedagógiai "ellenforradalom", amely ezeket a képességeket hivatalból lekicsinyelte.
Nem is kell megérteni a kormányzati szövegeket sem, elég, ha csak úgy csinálunk. A diák is bólogat, mintha megértené, visszaböfögi a leckét. Sok hazai vizsgálat igazolta – a példa Nahalka Istváné -, hogy ha a diák jól válaszol - a Föld gömbölyű -, ötöst kap, de ha le kell rajzolni, ahány gyerek, annyiféle változatot rajzol, mert közben, a háttérben, már azt is hallja, hogy talán nem is gömbölyű, ez is csak a „komcsik” találmánya.
Az "ős patkány" a "meg nem gondolt gondolat" mondom éppen József Attila halálának kerek évfordulóján. Erre látom visszavezethetőnek az iskola krízisét is: a meg nem gondolt gondolat euforikus diadalmenetével magyarázom.
Az eredmények görbéje – akárhogy is nézzük - lefelé tart. Egyelőre megállíthatatlanul, pedig Arturo Uit kellene megállítani. Nem tudom szebben mondani (bár lehet, hogy e hivatkozással ma már előidézhetek szövegértési problémát a mai olvasóknak). Bizonyos oktatáspolitikusok kész törvénytervezettel várják a csodát, abban reménykednek, hogy az új – demokratikus - kormány első intézkedései ezzel kapcsolatosak lesznek majd. Egy tanulmányutamon, még a nyolcvanas években, egy aprófalvas vidéken élő bölcs parasztember az iskolakörzetesítésről keserűen azt mondta nekem: az özönvizet nem lehet visszaszivattyúzni…
Igaza van. Újra kell építeni a pedagógusok gondolkodásmódját.
