A napokban történt: az újra életre kelt Világgazdasági Tanács alakuló ülésén kisebb fajta vita kerekedett arról, hogy az első ipari forradalom íve a gépkocsi megjelenésétől a napjainkban szárnyait bontogató elektromos autóig terjed-e, vagy - igaz más megközelítésben - szakaszolhatók-e a technika és a technológia felfelé ívelésének korszakai?
Megnyugtató, konszenzuson alapuló eredmény nem született ugyan, de a gondosan kiválasztott tanácstagok érdeklődését (érdektelenségét) mi sem bizonyítja jobban, minthogy a lélegzetvételnyi szüneteket kihasználva sokan elhagyták a termet. Minden bizonnyal azt hiányolták az elszivárgó tudós kutatók, bankárok és cégvezérek, hogy a gazdaságtörténeti fejtegetések elszívták a teret az ennél sokkal izgalmasabb kérdés elől: képes-e Magyarország felvenni a digitális forradalom elénk dobott kesztyűjét, amely átformálhatja életünk mindennapjait, s az automatizálás révén megnő-e majd a gazdaság teljesítménye?
Olcsó fogás lenne kijelenteni, hogy a versenyképességi rangsorban folyamatosan leszakadó Magyarország az "Ipar 4.0" korszakának biztos vesztese lesz, bár a jelek korántsem biztatóak. De reménykedjünk a talpra állásban, ami kormányzati akarat nélkül aligha megy.
A nemzetgazdasági tárca is felismerte, hogy itt az ideje lépni, fel kellene gyorsítani a folyamatokat. Az ötletet tett követte: a létükért élet-halál küzdelmet folytató kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára mintagyárakat mutatnak be, jó példaként állítva eléjük, hogyan prosperálnak az ügyesek, dacolva jogbizonytalansággal, bürokráciával, a piac torzulásaival, más szóval a korrupcióval. A kampányban részt vevő 4-5 ezer vállalkozást 2,3 milliárd forinttal "megsegítik", ám arról már korántsem vagyunk meggyőződve, hogy ezúttal hasznosan.
