Újabb fiatal "tűnt el" a gyermekotthonból

A XII. kerületi rendőrkapitányság folytat körözési eljárást az ismeretlen helyen tartózkodó 17 éves Vajda Henrietta eltűnése ügyében. A lány 2017. december 19-én Budapest, XII. kerületi gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról és a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre. Vajda Henrietta körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú, hosszú barna hajú, barna szemű. A kapitányság kéri, Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Vajda Henriettát felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett hívja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” számát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.

Szerző

Tűz ütött ki egy budapesti átmeneti otthonban

Tűz ütött ki egy átmeneti otthonban a XIII. kerületi Lőportár utcában szerda délelőtt, ötven ember még tűzoltók kiérkezése előtt elhagyta az épületet - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Kisdi Máté elmondta, a négyemeletes épület második szintjén keletkezett a tűz, amelyben nem sérült meg senki.

Szerző

Öten, köztük gyerekek kaphattak szén-monoxid-mérgezést

Publikálás dátuma
2017.12.20. 10:53
Shutterstock illusztráció
Öt embert, köztük két gyereket vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy székesfehérvári családi házból szerda reggel - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.

Farkas-Bozsik Gábor elmondta: az Álmos vezér utcai házban egy hattagú családból öten - három felnőtt és két gyerek - voltak otthon szerda reggel, amikor jelzett a szén-monoxid-érzékelő. A rosszullétre panaszkodó lakók közül kettőt súlyos, hármat pedig könnyű szén-monoxid-mérgezési tünetekkel vittek kórházba a mentők - tette hozzá a szóvivő.

lásd még: „Unokáink jövője a tét” - A kötelező kéményseprés eltörlése ellen tüntettek

Szerző