karácsony;hal;

2017-12-21 16:29:00

Lesz hal, csak drágábban

Bőséges halkínálattal készülnek a karácsonyra a haltermelők, a piaci árak viszont az elmúlt évhez képest kicsit emelkedtek - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal).

Németh István - aki egyben a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója - elmondta: az élő pontyot a hazai piacon kilogrammonként 890-1200 forint közötti áron lehet megvásárolni, a tisztított filék, pontyszeletek pedig ennek kétszeresébe, háromszorosába kerülnek. Egy kilogramm tisztított harcsafilé ára az 5 ezer forintot is elérheti. Hozzátette, hogy alacsonyabb áron is lehet halat vásárolni: az élő busa és a kárász kilogrammonkénti ára 400-500 forint.

Az elmúlt évben az élő ponty kilogrammonkénti ára az ezer forintot sem haladta meg, míg a szálkamentes harcsa ára 2500-3000 forint között alakult - emlékeztetett Németh István.

Kifejtette: a kereskedelemben az idén szinte minden faj - egyebek mellett ponty, busa, kárász, csuka, szürkeharcsa és afrikai harcsa - rendelkezésre áll. A vásárlók 80 százaléka a pontyot keresi, mivel ez elengedhetetlen alapanyaga a legnépszerűbb karácsonyi ételnek, a halászlének. A ponty mellett mind az élő, mind a feldolgozott, szálkamentes szürkeharcsára és az afrikai harcsára is nagy a kereslet. Vidéken népszerű a kárász és a busa is, amelyből ropogós, paprikás halszeletek kerülnek majd az ünnepi asztalra - fűzte hozzá Németh István.

Elmondása szerint az egy főre jutó éves hazai halfogyasztás növekvő tendenciát mutat: a magyar emberek évente átlagosan 6-6,5 kilogramm halat fogyasztanak, míg az 1990-es években a halfogyasztás a 3 kilogrammot sem érte el. Rámutatott: ugyanakkor Európában 23 kilogramm az egy főre jutó éves halfogyasztás átlaga, a világátlag pedig 16 kilogramm.

A magyarországi édesvízi hal 30-35 százaléka az adventi időszakban fogy el. Az összesen 26 480 hektáros halastavakban évente csaknem 20 ezer tonna halat termelnek, ebből 10-12 ezer tonna az étkezési hal, melynek döntő része - mintegy 10 ezer tonna - a ponty - ismertette a Mahal elnöke. Európában keresleti piac alakult ki az édesvízi haltermékekre, és egyre nagyobb az érdeklődés a kitűnő, magyar édesvízi halak iránt. Évente 3500 tonna édesvízi halat exportálnak, a kuriózumnak számító ragadozó halak (csuka, süllő) nagy részét Ausztriába, Németországba, Olaszországba szállítják - közölte.

Az ágazat édesvízi halakból származó éves árbevétele 12,5 milliárd forint volt, a termelés jövedelmezősége 4 százalék - ismertette Németh István.