Angyal járt a traumán

Ahová a szüleikkel vagy rendőrrel érkeznek a vérző ügyfelek karácsony éjjelén az a gyermeksürgősségi ügyelet. De Molitorisz Dániel doktor szerint mégsem szomorú hely ez ilyenkor: nagy ajándék az, amikor kiderül, hogy a kicsinek még sincs komoly baja.

Este nyolc óra. A váróban, ami egy perce még üres volt, már megint van gyerek. Az öt éves forma kisfiúnak épphogy, de vérzik az orra. Azt mondja: elesett és most ott az ajtó mögött valaki majd meggyógyítja. Amíg szólítják, elmegy kicsit játszani. Az anyja bólint, a padok mellett van a nagy asztal, azon meg mindenféle: építőkocka, kisvasút, lego. Várat épít, olyannyira belemerül, hogy szinte meg sem hallja, szólítják. Anyjának kell fölemelnie. Pár perc és megint kinn van, rohan vissza az asztalhoz befejezni, amit elkezdett. Az orra alatt fölrepedt bőrét – mint mondja – megragasztották. „Nem szabad vízbe áztatnia, vagy levennie a ragasztócsíkot egy hétig. Mehet haza, vissza karácsonyozni.” - szajkózza vissza az orvos tanácsait.

Molitorisz Dániel most vette át a műszakot Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjában a gyermektraumatológiáján. A nappalos doktor még beszámol a megelőző 12 óráról könnyű műszak volt, csak egy gyerek felkartörését kellett műteni. Boldog Karácsony-t kívánva távozik.

„Igyekszünk gyorsan megenni az osztályon az ünnepi vacsorát és megyünk aludni” – ez a terv Molitorisz doktornak. Most van is némi szünet, egy gyerek sincs a váróba. Az orvossal fölmegyünk az osztályra.

Ott az egyetlen beteg, a kar-törött, operált kisfiú már alszik, anyja mellette virraszt, vele marad éjszakára.

Az éjszakai stábhoz tartozó két nővér több évtizede dolgozik itt. Azt mondják, karácsonyi műszakra azok jönnek, akik vagy nem ünnepelik ezt az napot, vagy mert a gyerekük már idősebb. Egyiküké 14, a másikuké 18 éves, s ahogy mondják, az egészségügyben dolgozók gyerekei egyébként is edzettek, belenőnek abba, hogy az ünnep nem akkor van, amikor a naptár írja, hanem amikor az apa vagy az anya hazaérkezett. „Meg lehet szokni” – állítják egybehangzóan. Nagyobb baj a bér, a csekély kereset. Ha a fiatalok úgy érzik, nem tudnak megélni a kórházi fizetségből, hiába szeretik a szakmát, elmennek. Mint az a „csupaszív” kolléganőjük, aki eleinte Szolnokról is képes volt naponta beutazni, csakhogy amikor rádöbbent, hogy a bérlet, meg a havi számlák befizetése után, semmi nem marad, itt hagyta az osztályt. „Ha a mi generációnk tíz éven belül nyugdíjba megy, nem tudni ki marad.”

Eddig jutunk, amikor szólnak betegfelvételről, hogy új páciens érkezett, menni kell. Az ambulancián a hat éves Ádám ücsörög. Anyja szerint tegnap a játszóházban elesett és feldagadt a lábfeje. Nem gondolták komolynak, ám a kisfiú ma már azt mondta: nem tud ráállni, így az ünnepi vacsora után idejöttek. Molitorisz doktor tapogatja a sérülést, arra kíváncsi: hol és hogyan fáj.

- Tegnaphoz képest jobb, vagy rosszabb – kérdezi a gyerektől, aki gyorsan rávágja: jobb… Röntgenre küldi. A lelet értékelése a kisfiúval közösen zajlik. Kiderül: csont nem törött, pihenést és lábfelpolcolást ajánl végül a gyereknek és mellé Boldog Karácsonyt kíván!

- Ha itt éppen nem is idilli az ünnep, azért még lehet boldog – magyarázza az orvos. „Mert mi lehetne nagyobb boldogság, minthogy kiderül: a gyereknek nincs nagyobb baja?”

- A szakmában van ennél rosszabb hely is karácsonykor – mondja. Aztán arról mesél, hogy amikor fiatal orvos korában mentőzött, az nehezebb volt. A legtöbb pszichiátriai esethez, hirtelen halálhoz ekkortájt kellett kimenniük. Aki ugyanis egyedül van, vagy túl nagy a terhe, amit cipel, az ilyenkor omlik össze. „Hozzánk, ide, hálaistennek csak a balesetes gyerekek jönnek!”

Ha ma nem is látszik, kerülnek ide durvább esetek is. A kórház látja el Pest-megye egy részét is, így gyakran szembesülnek a városon kívüli szegénység következményeivel is. Ahol nincs, vagy nem telik gázra, ott úgy gyűjtik a fát, ahogy tudják. Ebből a gyerekek sem húzhatják ki magukat.

„A karácsonyi előtti napokban rövid különbséggel egy a családnak több tagját is el kellett látnunk” – idézi fel a doktor. „Az első nap az egyik gyerek három ujját találta el a balta olyan szerencsétlenül, hogy azok részben amputálódtak, másnap a testvére csúnyán roncsolódott kezén láttunk el mély vágott sebet.”

Tizenéves kislány érkezik, azt mondja elesett, beverte a fejét. Hátul a koponyáján, éles vágott szélű metszés. Leborotválják a haját, kimossák a sebet, varrás helyett egy csíknyi „sebragasztó” kerül rá. Aztán jön még néhány tanács. „Ha seb váladékozni kezdene, vagy földagadna, jöjjenek vissza, a javítás garanciális” – viccelődik az orvos.

A váróból éles erős hallatszik, az alig két éves forma kisfiút mentő hozta. A kicsi kapaszkodik az anyjába, orra fölött, a két szemöldöke között duzzadt és hasadt a bőre. Az anyja nem tudja, pontosan mi történt. Csak a csattanásra emlékszik, és a sírásra. A kisfiú vigasztalhatatlan, nehéz lefektetni a vizsgálóasztalra. Anyja fogja le, hogy az orvos meg tudja a nézni a sebet. Molitorisz doktor szerint kicsi az esélye, hogy a koponya sérült, ezért ő is „sebragasztót” kap. Ha változna a gyerek viselkedése – visítóvá válna a sírása, vagy aluszékonyabb lenne, vagy bármi, ami nem megszokott, akkor azonnal hozza vissza a kicsit. A gyerek már csak hüppög, mintha ő is tudná, a nehezén túl vannak. Búcsúzóul választhat egyet a rendelő sarkában álló nagy-nagy kincses ládából, ami teli van plüss mackókkal és más mesefigurákkal. A kicsi vonakodik, inkább menne kifelé az ajtón. De a van-e testvéred kérdésre - visszanéz az orvosra. Kiderül, van bátyja. „Akkor válassz neki is valami szépet” – biztatja az orvos. Végül a kis páciens két macit vesz ki a ládából.

Nyolc éves kislányt hoznak. Felnőtt bátyja a karjában cipeli. Az emeletes ágyáról esett le, a térde fáj. Az orvos megpróbálja kideríteni, milyen jellegű a fájdalom. A kislány bizonytalan válaszokat ad. Molitorisz doktor a kislány karján próbálja mutatni, mit érezhet akkor, amikor a fájdalom feszítő, vagy szúró. Ennek ellenére nem nagyon jutnak dűlőre a gyerekkel, röntgenre küldi. Az eredmény megnyugtató: nincs törés, csak zúzódás. Néhány tanács, aztán mehetnek.

A következő páciens a 12 éves Árpád, őt rendőrök és mentősök kísérik. Egy szál pólóban van, az is szakadt, cafatokban lóg rajta. A fiú teste, karja csupa zúzódás, kék-lila folt. Egy gyerekotthonból hozzák, hogy pontosan mi történt, nem tudni. Tény, hogy volt valami verés, vagy verekedés, üvegajtók is törtek, és állítólag, a fiú azt kiabálta: ha az anyja január hatig nem látogatja meg, megöl valakit. Az orvos ismerősként üdvözli. Egy hete találkoztak. Akkor felnőtt rokona verte meg, és ő hozta el ide, az ambulanciára is. Az idősebb férfi szerint elesett a fiú, a gyerek viszont állította: a pofonjaitól dagadt fel az arca. Akkor is készült röntgenfelvétel, most is ugyanezt kéri az orvos, mert a fiú arca, orra környéke megint duzzadt. Míg vizsgálják, az ápolónő, Chován Krisztina ruhát szerez a fiúnak a házi raktárból, de Péter hallani sem akar arról, hogy átöltözzön, ragaszkodik a magyar válogatott, szakadt mezéhez. Csontja nem törött, vihetik tovább a Heim Pál pszichiátriájára.

A bántalmazásról nem készül külön jelentés, mert a rendőrök eleve vele jöttek, az orvos is csak nekik szólhatna, illetve a családsegítő szolgálatnak. Most a rendőrök értesítik a szolgálatot. Árpádról annyit tud, hogy „viselkedési zavaros.” Itt a traumatológián azonban csak a sérüléseit kezelheti, és mint mondja: vele kapcsolatban csak annyit látunk, hogy leginkább agresszióval találkozik. „Az orvos nem igazságosztó, és a gyerekek sem nagyon beszélnek. Mire ide kerülnek már pontosan tudják, kinek, miről, mennyit, mit mondhatnak.”

Megint mentő jön és két rendőr között egy 16 éves fiú. Karján szúrt seb. Nevelőapja szúrta meg a húsvillával. A fiú határozottan állítja: nem volt szándékos, az ami történt. Az orvos ellátja a sebet. A gyereket a rendőrök viszik tovább az őrsre. A család más tagjai mellett őt is meghallgatják a történtekről. A fiatal rendőr azonban nem akar addig menni, míg az orvos rá nem írja a papírra, hogy a fiú sérülése nyolc napon túl vagy azon belül gyógyul. Molitorisz doktor, mint mondja: ezt még nem tudja. A sebbel a következő napokban még sok minden történhet. A rendőr kérdésére is csak napok múltán adható válasz.

Az orvos arra a kérdésre, hogy mekkora probléma a szülői agresszió, csak annyit mond, hogy gyakori, túlságosan is gyakori. És az is szembetűnő, hogy az emberek egyre gyorsabban gurulnak dühbe, kisebb csínyeket is kevésbé tolerálnak. „Láttam gyereket, akit a saját apja vert agyon. Puszta kézzel addig ütötte, míg szó szerint, ki nem verte az életet a fiából. Az apa csupán öt évet kapott érte.”

Közeledik az éjfél, úgy látszik ezt a szent estét itt megúsztuk nagyobb tragédiák nélkül. Mostanra a karácsonyi vacsorát megették, a gyerekek alszanak. A folyosó túlsó végén, a felnőtt traumatológián láthatóan most kezdődik az élet.