felsőoktatás;20 év;tanulószám;

2017-12-27 12:55:00

Drámai - 20 évvel ezelőtti szinten a felsőoktatásban résztvevők száma

Katasztrofális a helyzet: több mint 20 ezer hallgató tűnt el a felsőoktatásból az elmúlt hat évben, és egyre kevesebben jutnak el az érettségiig - írtuk még áprilisban az Eltűnt húszezer egyetemista c. cikkünkben. Most a Portfólió kongatja a vészharangot, talán elér a hang mindazokhoz, akiknek fontos a gyerekeik jövője, ahogy az is, hogy egy tanult, önálló gondolkodásra képes, vagy a politikai manipulációnak kitett, félművelt tagokból álló társadalomban fog-e élni az a gyerek. 

Egyre kevesebb hallgató jár a felsőoktatásba, és csökken a nappali képzésben résztvevők száma is. A legfrissebb adatok alapján azt láthatjuk, hogy több mint egy évtizede szinte töretlen a lejtmenet, mostanra olyan kevés hallgató jár felsőoktatási intézményekbe, mint 20 évvel ezelőtt - írja a gazdasági portál. 

Valamennyi képzés adatait összevetve: mindössze 283 350 hallgató vesz részt a 2017/18-as tanévben, ami 3700-zal kevesebb, mint egy évvel korábban, vagyis a létszám zuhanása az idei évben sem állt meg - derült ki a KSH adataiból. Ebbe a felsőfokú szakképzésen keresztül a doktori képzésig minden beletartozik. Ilyen kevesen utoljára az 1998/99-es tanévben jártak főiskolára vagy egyetemre; akkor, amikor a felsőoktatási expanzió töretlenül zajlott. A 2000-es évek közepén meghaladta a 400 ezret a hallgatói létszám.

A teljes cikket ( a szemléltető ábrákkal ) itt olvashatják.